Egyéb

Nem tudjuk húzódik-e még az ELTE elleni per

Miután másodfokon, jogerősen is nyertünk az ELTE elleni információszabadság perben, már csak egy kérdés maradt: kér-e felülvizsgálatot az egyetem a Kúriától? Egyelőre nem tudjuk.

Kérdésünkre, hogy tervezi-e az egyetem a felülvizsgálati indítvány benyújtását, ezt válaszolta Rónay Zoltán, az ELTE főtitkára:

Az ELTE semmiről nem kíván nyilatkozni mindaddig, amíg az írásba foglalt ítéletet nem kézbesíti a bíróság részére. Számításaink szerint erre előreláthatóan április első harmadában kerülhet sor, ugyanis a bíróságnak a március 11-i tárgyalástól számított 15 napon belül kell írásba foglalnia az ítéletet, majd ezt követően kerül csak sor a kézbesítésre.

Mi pedig csak ismételni tudjuk magunkat, amit már az első fokú győzelem után novemberben megírtunk a Miért lenne ciki az ELTE-nek, ha fellebbezne? című posztunkban:

Az ELTE eddig is szabadon dönthetett, hogy kiadja-e a HÖK-ös jutalmakra vonatkozó adatokat, vagy sem, ők úgy döntöttek, hogy szerintük nem tartozik a nyilvánosságra, hogy mondjuk mennyit költenek telefonra a HÖK-ös képviselők, ezért lett az egész ügyből per. Van egy nagy különbség viszont a nemrég megszületett elsőfokú ítélet [azóta a másodfokú ítélet is megszületett] előtti helyzet, és az azutáni helyzet közt. Ha az ELTE az ítélet előtt adta volna ki az adatokat, akkor ezért ő vállalja a felelősséget. Az ítélet után viszont nem.

A perben a TASZ ügyvédje, Pető Márk segített nekünk, és beavatkozóként lépett fel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). Az ELTE-t havonta több millió forintért – ebben és más ügyekben – a jó kormányzati és HÖK-ös kapcsolatokkal rendelkező Jaczkovics ügyvédi iroda képviseli.

Kép innen.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2