Rózsicsökkentést követeltek a diákok

Körülbelül 150-200 ember ment el a ma délután szervezett Tüntetés a szabad oktásért – A jövőnk a tét! elnevezésű demonstrációra, melyet Budapest belvárosában szerveztek. A tüntetés a Blahán kezdődött, innen vonultak át több megállással a Fővám térre. Bár a középiskolás szervezőbrigád elsősorban a diákokat szerette volna megmozgatni, ez nem sikerült tökéletesen, az átlagéletkor (eleinte) hasonló volt a korábbi oktatási tüntetésekéhez.

A tömeg a Blaháról, a gyülekező helyszínéről átment a tér másik oldalára, a Rákóczi útra, ahol Gyetvai Viktor mondott beszédet, miközben a résztvevőknek lehetőségük volt egy hatalmas, Magyarországot ábrázoló molinóra felírni (az eredeti terv szerint rajzolni) azt a jövőképet, melyet most elvettek tőlük. Gyetvai arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy diákönkormányzati tag, őt kihagyják a döntéshozatalból, illetve ő is rajzolásra buzdította a népet.

Innen a menet a Rákóczi úton ment el az Astoriáig, majd ráfordult a Múzeum körútra, miközben skandálva követelt „szabad oktatást” és „rózsicsökkentést”. Egyszer az „április 6.” skandallum is elhangzott, vélhetően a szervezők akaratán kívül, ugyanakkor visszatérő szlogen volt az „oktatás nem játék”.

A Múzeum körúton, az Astoria közelében megállt a menet, hogy meghallgassa Iványi Blanka beszédét. A középiskolás diák azzal kezdte, hogy sajnálja, hogy sokan féltik az állásukat, és ezért nem jöttek el, majd a közösségi szolgálatot tartotta a diákokkal végeztetett ingyen közmunkának, ezzel szerinte kereseti forrásokat véve el a szegényektől. Arról is mesélt, hogy amikor egyetemi tanulmányairól kérdezik, már nem azon van a hangsúly, hogy milyen irányban tanulna tovább, hanem azon, hogy itthon-e vagy külföldön. Ő az itthon maradás mellett döntött, de azt mondta, nem tudna senkit sem lebeszélni a külföld mellől. Beszédét úgy fejezte be, hogy ezek voltak „egy szegény kisgyerek panaszai”.

A továbbinduló tömeg megállt egy pillanatra az ELTE Bölcsészkaránál, ahol pár szó esett a felsőoktatásról, majd megkérték az embereket, hogy segítsék adományukkal a tüntetésüket. A következő, fontosabb megálló a Nemzeti Múzeumnál volt, ahol Szondy Dani mondott beszédet. A srác azt mondta el, hogy nagyon sokan nem veszik észre, ahogy falakba ütköznek. Szó volt arról, hogy hányan mentek utcára 2012. decemberében a tandíj ellen, majd hozzátette, hogy a közoktatás is ilyen fontos kellene, hogy legyen, hiszen az a felsőoktatás alapja, ott dől el, milyenek leszünk. Szondy Dani is elmondta, hogy nem megy el az országból, ő hozzátette, hogy azért nem, mert ez a mi hazánk, tehát a mi felelősségünk is. Megemlítette, hogy neki nem a reformok gondolatával, hanem a módjukkal van problémája, ő egy pártok fölött álló, szabad oktatást szeretne. Azt is kifogásolta, hogy a tanárok többsége némán elfogadja az intézkedéseket, de pozitív példaként megemlítette, hogy néhány tanár éppen most bojkottálja a portfóliókészítést. Szerinte meg kell törni a közönyt és a reménytelenséget, és ki kell állni.

A Nemzeti Múzeumtól már nem volt megállás a végállomás Fővám térig. Az időközben egyre fogyatkozó tömeg a Kálvin téren elénekelte a Szózatot, kicsit később a Kossuth Lajos azt üzentét, a kettő között, megtörve kissé a 19. századi hangulatot, a retró jegyében pedig elhangzott, időközben hangszóró helyett már bömbiből, az Illés klasszikusa, a Miért hagytuk, hogy így legyen.

Végül, a Fővám téren, az addigra már csak maximum 50 fős tüntetés utolsó szónokaként Meleg András beszélt. Azt mondta, hogy az ősei jobbágyok voltak, de 1848-ban, az alkotmán egyenlővé tette őket, nagyapja még juhász volt, míg apjának már megadatott a lehetőség, hogy továbbtanuljon, fiát ő tanította meg álmodni. Számára ez, a küzdésre adott lehetőség, a mindenki számára egyenlő remény a tanulásra jelenti a szabad oktatást, a jövő kulcsát, melyet most elvesznek tőlük.

Ezután kifeszítették a korábban elkészített molinót az elvett jövőről, még elhangzott egy „Klebelsberg forog a sírjában” megjegyzés, majd a „Nem leszünk birkák” követeléssel ért véget a tüntetés.​