Egyéb

Erősen kamugyanús a tűzijátékozó karcagi kazah konzul diplomája

Még tegnapi hír, hogy iszonyatosan hangos tűzijáték verte fel szombat este Buda csendjét. A zajos ünneplés nem másnak szólt, mint Horváth Lászlónak, aki 50. születésnapját a Nemzeti Galériában, gigapartin ünnepelte meg. Horváth egyébként életrajza szerint doktori fokozattal is rendelkezik, és ezt mindössze egy év alatt sikerült megszereznie. Ezen felül 2010 óta pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium tanácsadója is.

Horváth László (Fotó: mti, index.hu)

Ahogy azt már az indexen olvashattuk, Horváth életútja korántsem mentes az éles váltásoktól: A szentendrei és moszkvai Határőrtiszti Főiskolán szerzett diplomája, és hat év 1989 előtti BM-szolgálat után először egy saját vállalkozásában (Geminius Rt.), majd  gyógyszerészeti-vegyipari profilú cégben (Philaxia-Pharma, Chemimontázs) dolgozott. 1998-2001-ig a Magyar Fejlesztési Bank igazgatósági tagja. Innen a 2000-es években először a mezőgazdaság (Törökszenmtiklósi Mezőgazdasági Zrt.) majd árufuvarozás felé nyitott sikeresen. Ennél is érdekesebb azonban legújabb két fokozatának története.

Az életrajzban ugyanis már említett diplomái után szerepel egy „Econovum – Newport Business School” nevezetű intézmény. Ez ugyanaz az iskola, amely egyszer már a fideszes Szabó Zsolt és később párttársa, Bánki Erik ügyében keveredett botrányba Magyarországon. De ebben az intézményben szerzett diplomát Tóth József mszp-s polgármester is, tehát politikus-körökben az Econovum meglehetősen ​népszerű. Noha a szakmai bizottságok négy éve már tiltakoztak az akkreditáció ellen, mivel azonban a „képesítés” szó szerepel a képzések hivatalos megnevezésében, ezért hivatalosan nem számítanak félrevezetőnek, továbbra is működhettek tehát.  Mindenesetre Bazsa György, a Magyar Akkreditációs bizottság elnöke 2010-ben még „megtévesztőnek is nevezte a gyakorlatot hogy az oktatási intézmény még PhD  képesítést is hirdet.

Életrajza szerint Horváth itt 2004-től 2006-ig MBA (Master of Business Administration) és PhD képesítést is szerzett. A budapesti székhelyű, papírforma szerint üzleti képzésekkel foglalkozó intézmény saját akkreditációs információja szerint Felnőttképzési akkreditációs (FAT) számmal rendelkezik, 2011 óta, ez a következő elismert képesítések kiadására jogosítja fel:

 – Vállalatgazdász Képesítés (Akkreditációs lajstromszám: PL-5167)
  – Felsőszintű Vállalatgazdász Képesítés (PL-5280) vagy Felsővezetői Vállalatgazdász Képesítés (PL-5293)
  – Stratégiai Vállalatvezető Képesítés (PL-5294) vagy Felnőttképzési DBA Képesítés (PL-5259)

– Innovációs- és Projektmenedzser Képesítés (PL-5258)
  – Értékelemző és Minőségbiztosító Képesítés (PL-5257)
  – Önkormányzati Gazdász Képesítés (PL-5323)

Eddig tehát szó sincsen arról, hogy akár egy egyetemi/főiskolai BA-szintű képzést itt el lehetne végezni. Horváth Lászlónak tehát Magyarországon elismert főiskolai/egyetemi fokozatot itt nem adhattak ki.

Az Econovum honlapján ugyan azt írja:

„Résztvevő egyénileg kérvényezhette a tananyagfejlesztésben régóta partnerünknek számító amerikai, nem akkreditált Newport University és a Newport International University megfelelő degree dokumentumának kiadását közvetlenül a külföldi intézménytől.”

azonban  rögtön hozzá is teszi ehhez, hogy

„Honlapunkon hosszú ideje szerepel az a tájékoztatás, hogy a nem akkreditált külföldi oklevél és tantárgyi melléklete csak az elvégzett tanulmányok dokumentálására szolgál. Nem használható a hazai Bologna-i rendszer, pl tudományos Ph.D fokozataként.”

Ugyan nem teljesen világos, hogy az Econovum gazdasági hátterét adó Econovum Akadémia Professzorok Vezetőképző Központja Kft (​céginfó adatok itt) által alkalmazott 12 oktató hogyan tudna akármilyen hatásfokkal is felkészíteni bárkit egy MBA, főleg pedig egy doktori fokozat megszerzésére, mindenesetre az elvileg velük partneri kapcsolatban álló egyetemnek sem a hivatalos elérhetőségeit, sem pedig a honlapját nem sikerült az oldalon belinkelni. A Newport International Unviersity linkjei mind a honlapon belüli, beszkennelt anyagokra mutatnak. Az egyik egy angol nyelvű engedélystátusz-igazolásra vezet, a másik pedig egy Wyoming állam által kiadott akkreditáció, amelyen még annak lejárati dátum (!), 2008. június 30. is fel van tüntetve:

Kisebb internetes kutakodás után az is bárki számára nyilvánvalóvá válik, miért nincsenek feltöltve ennél újabb okmányok. A Newport International University ugyanis sem az Egyesült Államokban, sem pedig máshol nem rendelkezik USA akkreditációval. 2006-ig működhetett csupán legálisan, egy különösen nagylelkű wyomingi állami törvény értelmében amely nem követelt meg szövetségi akkreditációt. Ezt éppen 2006-ban, Horváth egyéves (!) Phd-képzésének évében változtatta meg az állam, ezek után alkotmányellenességre hivatkozva az NIU ugyan megtámadta a rendelkezést, 2008-ban azonban pert vesztettek és el kellett hagyniuk székhelyüket. Ezek után már ezelőtt is működő Kaliforniában bejegyzett hasonló intézményük (Newport University) címét használják. Utóbbi 1976-tól 2011-ig kínált távoktatási képzéseket, ekkor azonban itt is be kellett szüntetni ilyen irányú tevékenységüket. A Chronicle of Higher Education 2006-os cikke kiemeli, hogy az NIU-ügy egészen pontosan azért volt fontos Wyoming államnak, mert „aggódnak, hogy az állami törvények miatt a nemzetközi diplomagyárak mekkájává válhatnak”. Az NIU-ra ez minden bizonnyal igaz is: 14 országban hirdették meg semmiféle módon nem ellenőrzött fizetős és távoktatós „üzleti képzéseiket”, és ezek elvégzését  saját maguk által gyártott oklevelekkel igazolják. Jellemző tevékenységükre, hogy Kenya 2005-ben több mint 200-féle képzésüket vette ki az elismert képesítések sorából egy, a diplomagyárak elleni monstre akció keretében.

Azt az Econovum is megjegyzi ugyan, hogy a külföldi diplomáik nem akkreditáltak, de ezeket az aprónak semmiképpen nem nevezhető részleteket viszont meg sem említik.Az nagy kérdés, hogy az intézmény felnőttképzési akkreditációját 2011-ben kiadó fővárosi Kormányhivatal (Akkr. sz..: 01-0628-05) miért nem tájékozódott a feltüntetett anyaintézmény amerikai jogi státuszáról, hogyan kaphatta meg a fent felsorolt, már 2011-ben is könnyen hozzáférhető, publikus információk ellenére a felnőttképzési engedélyt?

Horváth László esete ennél is súlyosabb. Ő ugyanis még az Econovum honlapján szereplő kifejezett tiltás ellenére is feltünteti „MBA” és „PhD” fokozatait nyilvános életrajzában, ezzel azt a látszatot keltve, mintha azokat akkreditált intézményben szerezte volna. Ezek után mindenesetre érdemes eltöprengeni: hogyan lehet hasonló életúttal ma Magyarországon kétszer is tiszteletbeli konzulságig vinni?

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42