Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Danka Miklós, a 2008-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpián ezüstérmet nyert. Cambridge-ben diplomázott, Londonban dolgozik. A jelenlegi körülmények miatt nem akar Magyarországon élni, de felkészítő tanárként ott volt a diákolimpiai érmesek tegnapi parlamenti ünneplésén. Az ő élményei következnek.
Néhány éve én is ünnepeltem a Parlamentben diákként, most pedig mint felkészitő tanár voltam ott. Habár ez egy örömteli alkalom, a miniszterelnök ömlengése közepette nehéz volt nem arra gondolni, hogy két év múlva talán már nem lesz ennyi diákolimpikon, mert nem lesz, aki felkészítse őket. A tanárok megalázva, a tehetséges diákok több mint fele pedig külföldön: ide aztán mindenkinek lesz kedve hazajönni.
Ahova érdemes hazajönni
A miniszterelnök beszéde adta meg az alaphangot a ceremóniához. ,,Nem kampanybeszéd”, mondta, majd a foglalkoztatottság növekedéséről beszélt, ami teljesen releváns, hiszen ezek a gyerekek nyilván közmunkások lesznek. A beszéd központi temája a külföldi tanulás volt: menjenek csak a diákok világot látni, csak aztán jöjjenek haza. A saját oxfordi tanulmanyútját és hazatérését hozta példaként. A hazatérésre körülöttem a reakciók: ,,bár ne tetted volna”. Viktor úgy mondta, olyan hazáért küzd, ahova érdemes hazajönni. Az oktatáspolitika pedig sikeres. Valóban, ezért nem nyilatkozhatnak a tanárok.
,,Külföldi tanulmányai miatt a díjat felkészítő tanára veszi át.” Feltűnően sokszor hangzott el ez a mondat: saccra minden második tanulónál ez volt hallható, pedig nem csak vegzősök jutnak ki diákolimpiára. A 2013-as diákolimpikonok listáját megvizsgálva kiderül, hogy a végzősöknek a fele-kétharmada külföldön tanul, nekik is jó részük az angliai Cambridge-ben. Ez önmagában még érthető: ezek a külföldi egyetemek a világon is az elsők közé tartoznak, így a magyar egyetemeknek csak elvétve van esélyük felvenni velük a versenyt. Hogy közülük hány gondolja úgy, hogy Magyarországra valóban “érdemes hazajönni”, az már egy másik kérdés, de az eddigi tapasztalatok nem túl kecsegtetőek.
Nézzük a számokat!
A táblázatban azok a diákolimpikonok vannak, akiknek megtaláltuk a nevét. Kommentben szóljatok, ha valaki kimaradt. Nem mindenkiről tudjuk, hogy hol jár egyetemre, olyan is van aki még középiskolás. A 28 ember közül 18-ról tudjuk, hol kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Ebből a 18 emberből 10 ment Angliába (7 Cambridge, 2 University College London, 1 Imperial College London), 8 pedig itthon maradt (7 ELTE, 1 Debreceni Egyetem).
Tárgy |
Név |
Eredmény |
Külföld/belföld |
Egyetem |
Informatika |
Weisz Gellért |
ezüst |
külföld |
Cambridge |
Informatika |
Nagy Vendel |
bronz |
||
Informatika |
Simig Dániel |
dicséret |
külföld |
Imperial, London |
Informatika |
Leitereg András |
dicséret |
belföld |
ELTE |
Matematika |
Janzer Olivér |
ezüst |
külföld |
Cambridge |
Matematika |
Szabó Attila |
ezüst |
külföld |
Cambridge |
Matematika |
Nagy Róbert |
bronz |
külföld |
Cambridge |
Matematika |
Tardos Jakab |
bronz |
belföld | ELTE |
Matematika |
Havasi Márton |
bronz |
külföld |
Cambridge |
Matematika |
Fehér Zsombor |
bronz |
||
Fizika |
Szabó Attila |
arany |
külföld |
Cambridge |
Fizika |
Kovács Áron Dániel |
arany |
belföld |
ELTE |
Fizika |
Juhász Péter |
ezüst |
||
Fizika |
Jenei Márk |
ezüst |
külföld |
UCL |
Fizika |
Papp Roland |
ezüst |
külföld |
Cambridge |
Kémia |
Sályi Gergő |
arany |
belföld |
ELTE |
Kémia |
Székely Eszter |
arany |
belföld |
ELTE |
Kémia |
Bolgár Péter |
ezüst |
külföld |
Cambridge |
Kémia |
Czipó Bence |
ezüst |
||
Földrajz |
János Miklós |
ezüst |
||
Földrajz |
Szuda Ágnes |
ezüst |
||
Filozófia |
Palasik Róbert |
arany |
külföld |
UCL |
Csillagászat és asztrofizika |
Bécsy Bence |
ezüst |
belföld |
ELTE |
Csillagászat és asztrofizika |
Granát Roland |
bronz |
||
Csillagászat és asztrofizika |
Kopári Ádám |
bronz |
||
Csillagászat és asztrofizika |
Kunsági-Máté Sandor |
dicséret |
belföld |
ELTE |
Biológia |
Országh Noémi |
ezüst |
||
Biológia |
Hajnal Bence |
ezüst |
||
Biológia |
Uzonyi Anna |
ezüst |
||
Biológia |
Kolostyák Zsuzsanna |
bronz |
belföld |
Debreceni Egyetem |
Gyere ide. Most megrúglak, utána pedig csókolj kezet, jó?
A számomra legvisszataszítóbb rész az volt, amikor a felkészítő tanárok fogtak kezet a miniszterelnökkel. Hogy köszöntöd azt, és hogy nézel annak a szemébe, aki megalázott, megrugdosott, és aki megnehezíti a hivatásod? Voltak ott nyugdíjaskorú, tapasztalt felkészítőtanárok, akik külön időt és energiát fektettek ezekbe a tehetségekbe, és akiknek most évente kell könyörögniük, hogy a nyugdíjnál is kisebb összegért taníthassanak, ahelyett, hogy nekik könyörögnének. Voltak ott nyugdíjhoz közeli, 20-30 év tapasztalattal rendelkező tanárok, akiket most egy laza, megalázó mozdulattal a Pedag 1 kategóriába soroltak a pedagógus életpáyamodellben. Ők most nevetséges portfóliókkal bizonyíthatják a hátralévő két évben, hogy nem csak véletlenül neveltek diákolimpikonokat. Olyan tanároknak is kezet kellett fogniuk Viktorral es Zoltánnal, akiknek a 30%-os béremelés 20-80 ezer forintos csökkenést eredményezett, pont mert extra időt töltöttek ezekkel a diákokkal. Tanároknak, akik most már nem tudják tanulmányi útra vinni diákjaikat, mert 32 órát kell az iskola falai között tölteniük.
Ezeknek a kedves, lelkes tanároknak törik félbe a lelkesedését. Hogy mi a tanárok reakciója? Nehány, korábban inspirálóan lelkes tanárommal beszéltem: a válaszok számomra megdöbbentőek és lehangolóak voltak. Egy pár otthagyta a közoktatást; néhány még küzd és reménykedik; de a legtöbb egyszerűen megfáradt, és már csak azt szeretné, ha békén hagynák és taníthatna.
A Megasztár nyolcadik döntője
A Vastag-testvérek parlamenti haknijával semmi baj nincs, mindössze furcsán disszonáns hatást keltett, mint egy disznó frakkban. A levegőt feszült kínosság lengte be, és ahogy az a videón 1 perc körül látszik, a helyzettel a miniszterelnök sem tudott mit kezdeni. A Vidám Vasárnap jelleg végig megmaradt, és láthatóan az első sorban ülők nagyon féltek, hogy Vastag Csaba majd odatartja a mikrofont, és énekelni kell.
Nem életrevaló emberekről beszélünk
A pálmát egyértelműen Balog Zoltán beszéde vitte. A ceremóniát követő, a sajtó számára nem nyilvános fogadáson Balog Zoltán a beszédében 5 percen keresztül sorolt bántó csúfolódásokat, amit ezen és más gyerekek sokszor elviselnek, majd egy ravasz fordulattal hozzátette: ez persze mind nem igaz rátok. „Csámpás lábúak”, „összeakad a lábuk a diszkóban”, „szobatudósok”, „sápadtak”, “nem életrevaló emberek”, stb. Gratulálok, hogy még egy boldog, az elismerésről szóló ünnepségen is sikerül néhány gyerek rémálmait megidézni. A megértés mintapéldája.
Hozzátette, hogy megéri tanulni, hiszen elismerés jár érte. Ja, hogy lehet, hogy ezek a gyerekek nem politikusok, és esetleg más is hajtja őket?
A fogadáson Calvados nem volt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!