Online Szabadegyetem – Beszélgetés Júliával, a NoKredit főszerkesztőjével

Minden korra jellemző volt, hogy ami csak a fejekben van meg és nem írták le, az olyan, mintha a gondolat nem is létezett volna. Júlia és a NoKredit erre is keresve a megoldást szeretnének rávilágítani a világ kisebb, nagyobb, ismert vagy kevésbé ismert összefüggéseire.

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Korábban egy pohár ital mellett meséltél arról hosszasan, hogy szerinted mi az igaz újságírás és publicisztika. Kicsit rövidebben fel tudod idézni?

Ha az ember tényleg arról ír, ami érdekli – és ha ezt átgondolta, olyat ír, ami hasznára is válik másoknak.

De hogyan lesz közérthető egy abszolút száraz téma?

Önmagában egy szöveg nem attól jó, hogy borzasztó kódolt vagy nagy műveltséget igényel. Inkább attól, hogy ugyan bárki be tudja fogadni – bár ezt a szintet nagyon nehéz belőni -, nem csak egy értelmezési sík van benne. Mintha a jelenlegi újságírás szószaporítás lenne, azt meg nagyon unom. Valamit legszívesebben két mondatban sütnél el, de ennél többet várnak.

Mikor merült fel a magazin ötlete?

Tavaly augusztus és szeptember között volt egy szabadegyetemünk, ahol bárki, aki úgy érezte, nagyon ért valamihez – nem kellett feltétlenül tanárnak lennie –, tarthatott egy előadást. Minden hétköznap volt egy másfél órás előadásunk, viszont a hely méreteiből fakadóan nem tudtunk mindenkit befogadni, egy szinten meg kellett állnunk.
Animációktól kezdve Katalónia kultúráján át az irodalomig bezáróan színes palettán mozogtak az előadások. Gondolkodni kezdtünk, hogyan tudnánk megoldani, hogy ez ne ragadjon meg egy zárt térben. Ebből jött a magazin ötlete, aminek az a szabad jellege megmaradt, hogy aki szívesen osztja meg a gondolatait, az így megteheti.

A szerkesztő- és szerzőgárda hogyan állt fel? A szerzők mennyire reflektálnak egymásra? Mi a kohézió?

A vágy, ami a szerzőket motiválja, hogy szívesen beszélnek és szeretnek részt venni egy diskurzusban, mert nyitottak. Sokan együtt maradnak beszélgetni, mert végre úgy érzik, hogy végighallgathatnak egy témát. A szerkesztőgárdának megmaradt az a csoport, akik a szabadegyetemet szervezték, a szerzők viszont nem egy fix csapat. Fenntartjuk a lehetőségét annak, hogy bárki írjon hozzánk, aki szinte meghal azért, hogy a megossza műveltségének apró szeletkéjét. Ezért nincsen rovatstruktúra sem, mert nem szeretnénk kategorizálni a témákat.

Egy tematikát azért fel tudok fedezni, ez a napi „Art work”.

Sok alkotót ismerünk, akinek a munkáit meg szerettük volna osztani. Páran köztük ismertebbek, de nem szeretem a kanonizált dolgokat. Ez egy kis ország, így annak a pár embernek a szava, aki döntési helyzetben van, nagyon fontos. Ha ez megkerülhető, akkor megkerülöm. Ez is lehetőségként nyitva áll bárki számára, ha úgy gondolja, hogy van olyan alkotása, ami mások számára is kellemes. Ha nekünk is teszik, amit csinál, ő is kap megjelenési lehetőséget.

Nem mindegy, hogy mi kerül ki. Hogyan dől el?

Szeretem azt, ha valaki gondolkodik, és megpróbál értelmezni és rendszerezni valamit egy olyan struktúra alapján, amivel a dolgok mögé akar látni. [Itt pálinka koccant – a Szerk.] Mivel ez mindenkinek más, ezért sem kötöttünk meg műfajokat. Engem az érdekel, hogy mi van az emberben, amit megosztana. Természetesen a stílus is fontos, és nyilván ne legyen kirekesztő vagy rasszista. Nem a tudományos megközelítés a legfontosabb, hanem hogy illeszkedjen ahhoz, amihez nyúlsz és a tudásod legyen benne. Bízom benne, hogy az olvasók a helyükön tudják kezelni az írásokat.

Az oldalt böngészve olyan érzésem támadt, hogy a cikkek ajánlják egymást, így szaladtam bele olyan tartalomba, amiről nem is tudtam, vagy nem vettem tudomást korábban.

Ez is a célunk. Kaptam egy írást egy vak szerzőtől: az övé azért érdekes, mert a toleranciáról nyilatkozik. Erre nem tudok nemet mondani, egy teljesen más szemszöget mutat. Nem biztos, hogy ez mindenki számára érthető, de olyan gondolatok, amiket nem tapasztalhatsz meg látóként.

Van olyan, minek nagyobb társadalmi hasznot tulajdonítasz?

Minden tudás hasznos lehet a későbbiekben, és a haszna onnan indul, hogy az egyén mit tud felhasználni.
Szerintem ha mindenki csak a saját portáját akarná rendbe tenni, akkor soha semmi problémánk nem lenne. Ebben nehezen lehet részt venni, hogy mindenki vállalná a saját életéért a felelősséget. Ha találok valami érdekes dolgot és az megmozgatja a fantáziám, akkor egyből utánajárok az interneten, Te hogy vagy vele?

Hasonlóképp, de végül is Ti mit szeretnétek a jövőben, vagy mi az, amit eddig is nagyon akartatok, csak nem volt rá idő?

Eddig bitang sok cikket nem írtam meg, és sok tökös írást nem küldtek el [nevet]. Egyszerűen minél több dologról szeretnénk beszámolni. Azért nem lehetnek még távlati koncepcióink, mert korai, ki kell derülnie, hogy működik-e – nem akarjuk megváltani a világot.
Abból indulok ki, hogy nagyon szeretem az internetet, nagyon szeretek olvasni, izgalmas dolgokkal találkozni, de rengeteg olyan információ van, amihez csak sok lépcsőn keresztül tudnék eljutni. Nagyon hálás tudok lenni annak, ha valaki öt évig egy témát hallgatott az egyetemen és ezt nekem össze tudja foglalni. Ez kurva jó. Ha lehetne, elolvasnám az összes leadott szakdolgozatot. A célunk az, hogy ők a nagyobb nyilvánosság előtt is megosszanak olyan dolgokat, amit évekig tanultak és egyébként nem lenne rá lehetőségük.

Ez nekem úgy tűnik, mintha egy blog és egy rovatstruktúrával rendelkező hírportál között szeretnétek egyensúlyozni.

Sokszor kérdezik a szerzőnek jelentkezők, hogy milyen formátumú cikkeket képzeljenek el? Azt szoktam mondani, hogy hosszabb, mint egy hírportál egy nem elemző cikke, viszont rövidebb, mint egy tanulmány, de az igényesség legyen ugyanaz. Ha valaki filmkritikusnak szeretne jelentkezni, azt mondom neki, hogy írjon egyet, de a következő cikke másról szóljon. Egyébként meg hányok a klasszikus filmkritikáktól.
Nem arról van szó, hogy nem vagyok elégedett egy klasszikus portállal, egyszerűen mi csak nem olyat szeretnék csinálni.