![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Juhász Gergellyel, a szegedi egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának (JGYPK) HÖK-elnökével közölt interjút az egyetemi hallgatói önkormányzat lapja, a PartyPonty. A JGYPK HÖK élén Vágó Ádámot váltotta. Mindketten érintettek a tavaly tavasszal kirobbant, piramisbotrányként elhíresült ügyben, melyben jelenleg is nyomoz az ügyészség.
Juhász korábban a bölcsészkari HÖK-ben tevékenykedett, és az egyetemi hallgatói önkormányzat felügyelőbizottságának is tagja volt. Az interjúban elmondta, hogy tavaly felvételizett a JGYPK-ra, felsőfokú szakképzésre. Feladatának tartja, hogy minden helyzetben kiálljon a hallgatókért és harcoljon, amíg el nem éri célját. Véleménye szerint a bölcsészkar hallgatói előítéletesek a hallgatói önkormányzattal szemben, de a pedagógusképző karon ezt jóval kevésbé tapasztalja. A bölcsészkari vezetés viszonyát szintén negatívnak tartja a HÖK irányába, ami szerinte ugyancsak kevésbé jellemző a JGYPK-ra. Az első sikerrel vett akadálynak a gólyabál megszervezését tekinti.
Juhász Gergely a Dél-alföldi Hallgatói Mozgalom Egyesület titkára, melynek tevékenysége kapcsán az ügyészség nyomozást folytat. A JGYPK HÖK előző vezetője, Vágó Ádám ugyanezen egyesület elnöki tisztségét tölti be.
Mint arról tavaly mi is beszámoltunk, Mechler Ákos, aki korábban bölcsészkari HÖK-elnökként Juhász felettese is volt, arról beszélt egy, a HVG birtokába került hangfelvételen, hogy a Dél-alföldi Hallgatói Mozgalom Egyesületbe belépés nélkül egy hallgató sem végezhet munkát a hallgatói önkormányzatokhoz tartozó területeken. Az elmondottak alapján a rendszerbe belépőknek újabb tagokat kellett beszervezni, és be kellett fizetniük a munkáért járó bérük tíz százalékát. Juhásszal szemben nem folyt belső vizsgálat, az ügyben a Szegedi Tudományegyetem vezetése kényszerítés gyanújával tett feljelentést.
Az egyetemi hallgatói önkormányzat portálján közölt interjú nem tért ki erre az ügyre.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!