Egyéb

Mindenki korrupt, kivéve a BME HÖK

Saját újságában, a Műhelyben fényezi magát Engert Attila, a hallgatói képviselet frissen megválasztott elnöke. Nem a semmiből érkező, hirtelen szimpatikus fiatalemberről van szó, hanem egy igazi polihisztorról: saját bemutatkozása szerint a hallgatói képviseleten belül tagja volt a kollégiumi és a szociális bizottságnak, megválasztották a kari Diák Sport Kör-felelősnek is, sőt idővel ő lett az oktatási referens is. 

ea.jpg

Szerencsére segítőkészsége itt nem ér véget, bemutatkozójában ezt írja: „Gyakran találkozhattatok Velem a szociális pályázatok leadásánál, illetve a Martos Csocsó Klubban, mivel ott is dolgozom”. Most pedig az egyetemi hallgatói képviselet (EHÖK) elnöke lett. Ja, meg a Műhely nevű BME-s lap felelős kiadója.

Szóval, Engertnek az EHÖK-elnöki poszt betöltése után az első dolga az volt, hogy interjút adjon a lapban, amit saját maga ad ki (de az egyetem pénzel), méghozzá igen kényes témáról, a korrupcióról.

A Transparency International (TI) februári Korrupció a magyar felsőoktatásban című felméréséből kiderült, hogy a legtöbb válaszadó szerint a hallgatói képviseletek csak saját tagjaik érdekében, nem pedig a teljes diákságért dolgoznak. Egy októberi felmérés alapján ugyanez a véleménye kifejezetten a műegyetemistáknak is: összesen csak 15 százalék szerint nincs korrupció az egyetemen, 32 százalék szerint pedig teljesen korrupt a HÖK.

A Műhely „Korrupt a hallgatói képviselet?” címmel, címlapon hozza a maga módján zseniális interjút. A választ úgysem találjátok ki, de ne is szaladjunk ennyire előre, érdemes szemezgetni a cikkből.

a felmérésének eredménye elég erősen benne van a levegőben

Ez akár pozitív nyitás is lehetne, az elnök elismeri, hogy a korrupció valóban létező jelenség. Csak ne jönne a következő mondat… Engert szerint a Transparency International

sulykolja az emberek fejébe, hogy a hallgatói képviselet (HK) korrupt. Általában a hallgatók, így a megkérdezettek túlnyomó többsége valószínűleg nem lát bele eléggé a HK-k működésébe.

Azaz valójában nincs itt semmi látnivaló, csak a gaz TI mondja ezt, és amúgy is csak azok hiszik el, akik nem látnak bele eléggé a HK működésébe. Örülünk, hogy legalább azt elismerte, hogy földi halandónak esélye nincs a Húsos fazéK HK közelébe jutni.

Csupán a megkérdezettek 25 százaléka ismerte ezt be, pedig a valós arány szerintem ennél jóval magasabb.

Kár, hogy a kérdőív kérdése teljesen másról szólt: „Nem érdekel a dolog, úgysem látok bele a HÖK-ök működésébe”, azaz nem foglalkozom vele, mert esélytelen a változtatás, a szervezet meg átláthatatlan, tehát a válaszadók nem azt ismerték el, hogy nem tudnak felelősen nyilatkozni. De a legjobb rész még csak most jön:

Annak az egyharmadnak, aki úgy nyilatkozott, hogy a HK-kban jelen van a korrupció, lehetséges, hogy fogalma sincs arról, hogy a szervezeteink hogyan működnek. Pozitív meglepetés, hogy kicsit kevesebb mint egyharmad nyilatkozott úgy, hogy csupán pár tagja korrupt a HK-knak.

Vagyis aki szerint korrupció van, fogalma sincs semmiről. Az meg aztán igazi pozitívum, hogy csak egyharmad szerint mindössze pár tag korrupt a HK-ban. A baj csak az, hogy az egész kérdés értelmetlen, hiszen, ha egy szervezetnek akárcsak pár tagja korrupt, akkor maga a szervezet korrupt.

Dicséretes, hogy a cikk szerzője visszakérdez, hogy akkor mégis miért állítja 32 százalék (valójában 59, ahogy ez a cikk alatti táblázatból ki is derül), hogy korrupt a HK. A válasz gyönyörű: aki ilyet gondol, mind sértődött. Ja, meg a gonosz média tehet róla.

Egyedi esetek, élmények alapján: például, mert valaki nem kapott szociális támogatást vagy kollégiumi férőhelyet. Ehhez hasonló sérelmek eredményezhetnek negatív véleményt. Jelentősen növeli a negatív megítélést az is, hogy a médiából is folyamatosan ezt hallják vissza az emberek. Ez alapján az a torz kép alakulhat ki, hogy egyetlen HK sem működik megfelelően, pedig ez azért nem igaz

Legalább elismerte, hogy vannak korrupt HK-k. Itt azonban még mindig nincs vége (dobpergés!):

Másrészt a korrupció szó nem biztos, hogy a legmegfelelőbb annak a kifejezésére, amit az emberek a HK-k működéséről gondolnak. A korrupció maga sokkal több mindent foglal magába, mint ami egyáltalán a rendszer keretein belül elképzelhető.

Szóval szeretnénk többet lopni, de sajnos nem megy, rossz a rendszer. A kérdező pedzegeti azt is, hogyan lehet, hogy egyesek állítólag könnyebben jutnak kollégiumhoz, meg mindenféle egyébként a HK által kezelt szolgáltatásokhoz, pénzekhez (pl. ösztöndíj). Engert itt sem lát semmi érdekeset.

Azokról az emberekről van szó, akik a különböző öntevékeny körökben jelentős szerepet vállalnak, legyen az egy rádió- vagy mentorkör. Ők nyilván közelebb állnak a HK-khoz, mivel együtt dolgoznak velük. Ezek a személyek nem azért kapnak több pontot egy elbíráláskor, mert a képviseletek közelében vannak, hanem azért, mert olyan közéleti munkát végeznek, amit el kell ismerni.

Nyilván el kell ismerni a HK-hoz közelebb állók munkáját, na. 

Gratulálunk az új elnöknek a sikeres munkakezdéshez, így kell ezt. Simán le lehetett volna szerelni ezt az egészet azzal, hogy most lettem elnök, nem tudok semmiről (bár valószínűleg ez is hazugság lenne), de a felmérés és a pletykák alapján mindent meg fogok tenni azért, hogy kiszorítsam a HK-ból a korrupciót.

De így is egész jó volt, biztos senkiben nem fogalmazódott meg, miért kell ilyen görcsösen tagadni, és kvázi lehülyézni mindenkit, akiben felmerül, hogy a HK esetleg kreatívan bánik a rábízott pénzekkel. Arról meg persze a hallgató tehet (akinek az érdekeit elvileg képviselik), hogy nem lát bele a szervezet működésébe, az fel sem merül, hogy friss elnökként esetleg átláthatóbbá tegye a szervezetet. Ha meg nem lát bele, ne ugasson bele. Egyszerű ez, mint az egyszer egy.

Fotó: muhely.com

//

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42