Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Két tesióra után is járna a felmentés, de csak egyet kapnak a gyerekek, az udvaron tesiznek, túl vannak terhelve. Még szerencse, hogy olvasónk kedvenc virágjáról kapta nevét az államtitkár asszony.
Az új oktatási rendnek köszönhetően az egyik Budapest környéki német nemzetiségi általános iskolában az egyik hatodik osztály órarendi érdekességei:
– egyik nap 9. órába tették be a testnevelést. 7ó8. óra lyukas, de hát úgyis 4. benntarthatjuk a gyereket az iskolában címszóval.
– mivel nincs elég tornaterem, az órarendben az egyik testnevelés hivatalosan is udvari, ami esőben lesz igazán érdekes
– azok akik valamelyik egyesületben versenyszerűen is sportolnak, hivatalosan 2 testnevelés óra alól kaphatnak a KLIKK szerint felmentést, de az iskola csak a 9. óra alóli felmentést adja meg.
Még szerencse, hogy a lányom szereti az új tesitanárát. Régebben egy másik iskolában az azóta szerencsére nyugdíjba ment tanító néni olyan rossz tesi órákat tartott neki, hogy a lányom utálta az iskolai testnevelést. Amúgy 4. éve heti 9x45perc, azaz 3×1,5 órát jár még edzésre is iskolán kívül, versenysportol, tehát nem azok közül való, akik miatt bevezették a minden napos testnevelést.
A másik lányom most kezdett egy hatosztályos gimnáziumban szintén Budapest környékén. Felháborítónak tartom, hogy kedvenc virágomról elnevezett államtitkár asszony nevével fémjelzett új oktatási rendnek köszönhetően a hetedikes lányomnak heti 4-szer van 7 órája és 1-szer 6 órája. Ő is heti 3×1,5 órát jár még iskolán kívül edzésre, versenysportol, de nem tudunk felmentést kérni, mert a tesi be van építve az órarendbe, nem utolsó óra, hogy el tudjon jönni róla. Lyukas órája meg hogy legyen egy hetedikesnek.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!