Egyéb

Első HÖK-ös tárgyalás, jegyzőkönyv

Itt olvasható az ELTE elleni információszabadság per első igazi tárgyalásának jegyzőkönyve. Ahogy írtuk, múlt hét csütörtökön volt az ELTE ÁJK HÖK-ös adatok kiadása iránti per tárgyalása.

Érdemes átfutni, kiderül belőle, hogy a Jaczkovics iroda (az ELTE ügyvédi irodája) szerint felvetődik a lehetősége, hogy visszaélésszerűen kértük ki az adatokat. Nem akarok visszaélni az adatokkal: ha a bíróság kimondja, hogy közérdekűek és ezért nyilvánosak, nyilvánosságra fogom őket hozni. Ennyi várható, ez ahhoz hasonló, mint mikor egy nagy állami vállalat, mondjuk a Posta, vagy az egyetemek vezetőinek fizetését közzéteszik. Jogunk van tudni, hogy mennyi pénzért irányítják ezeket a nagy állami cégeket, mennyi közpénzt költünk minderre. Ráadásul a korrupció veszélyét nagyon csökkenti, ha nyilvánosak az elköltött pénzek.

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá’ minket a Facebookon.

Másrészt nincs jogi relevanciája annak, hogy visszaélésszerű-e az adatigénylés, hiszen a törvénybe végül nem került be az erre való hivatkozás. Egy kormánypárti javaslat szerint a közérdekű adatigényléseket vissza lehetett volna utasítani, ha azok visszaélésszerűek, de végül ez az elutasítási ok nem került be a törvénybe, köszönhetően a széleskörű tiltakozásoknak.

Az ELTE irodája szerint a HÖK többek között azért nem lát el közfeladatot, mert hallgatókból áll és a hallgatók nem látnak el közfeladatot. Tehát mivel a HÖK hallgatókból áll, nem lát el közfeladatot. Nos, ilyen érvelés mellett ha mondjuk a parlamentbe jutna egy hallgató (ez lehetséges, 18 év felett mindenki választható), vagy egy képviselő beiratkozna egy másoddiplomás képzésre, máris nem közfeladatot látna el: hiszen hallgató.

Ez elég faramuci érvelés, ahogy a tárgyaláson Fazekas Tamás, a nekünk segítő ügyvéd is kifejtette, az ELTE képviselője összemossa a hallgatót és a tisztséget ellátó hallgatót. Utóbbi ugyanis nem azért kap pénzt a HÖK-től, mert hallgató, hanem mert feladatot vállalt a hallgatói érdekképviseletben. És nem azért szólhat bele a Szenátus működésébe, vagy vehet részt az egyetem gazdasági irányításában, mert hallgató, hanem azért, mert HÖK-ös. Ezzel pedig közfeladatot vállal, amiért fizetést kap, ami elfogadható is lehet, hiszen dolgozik. De mivel közpénzből részesül, ráadásul közfeladatot lát el, ezeknek a juttatásoknak nyilvánosnak kellene lenniük.

Hivatkozott arra is az ELTE ügyvédje, hogy az egyetem alapító okiratában meghatározott közfeladatok közül egynek az ellátásában sem vesz részt a HÖK. Ezzel szemben a hallgatói önkormányzat részt vesz az egyetem legfőbb döntéshozó szervének, a Szenátusnak a munkájában. Így az egyetem minden közfeladatának ellátásában részt vesz, hiszen a legmagasabb szintű döntéshozó szervben szavazhat.

A részletekért olvassátok el a jegyzőkönyvet, fordulatos és érdekes!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2