Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A Társaság egy Tudatos Társadalomért (TETT) csoport célja, hogy a passzív, egyáltalán nem érdeklődő – elsősorban fiatalabb – emberek aktivizálódjanak, felkapják a fejüket egy-egy eseményre, tényre, helyzetre, és reagáljanak rá vagy ha úgy tetszik, tegyenek is valamit. Schultz Nóri, gimnazista, aktivista ajánlója.
A pina-projekt
A pina-projekt workshop témája a női szerepek jelenlegi redukálódására helyezi a hangsúlyt, hiszen lassan a nő képe a (pl. reklámokban, sorozatokban) mindössze a nemi szervük: szexuális célra illetve gyermekszülésre használhatóak. Hogy felhívjuk a figyelmet erre a tényre, pina alakú sütiket fogunk készíteni.
Ha megtetszett a program és van két órád, hogy a témáról beszélgess és elkészítsd saját, vagy álmaid pináját akkor téged is várunk szokatlan közösségi programunkra július 3-án 16 órától a Klauzál téren.
Az elkészült alkotásokat hazaviheted/elfogyaszthatod. Vegán darabokat is sütünk!
Változik-e az LMBTQ-emberek helyzete Magyarországon?
Beszélgetésünk a fenti, címadó kérdésre próbál keresni – remélhetőleg pozitív irányú változásra utaló – választ. Fontos lenne, hogy minél több korosztály képviseltesse magát a fórumon, hiszen így rajzolódhat majd ki az LMBTQ-emberek elfogadásának idővel módosuló mintázata.
A coming out kérdése is előkerül majd, elsősorban a közvetlen környezet (család, barátok, munkahely, iskola) reakcióira, változásaira koncentrálva. Épp ezért olyan heteroszexuális és cisznemű embereket is várunk,akik átélték már barátjuk, családtagjuk előbújását – akár szexuális orientációjuk, akár nemi identitásuk feltárásáról van szó.
Ha téged is érdekel a fenti kérdés, gyere, mesélj nekünk, várunk július 5-én 19:30-tól a Bálint házban!
Előbújtál már? Ha nem, miért nem? Ha igen, hogyan reagáltak a környezetedben élők?
Hogyan befolyásolta évekkel ezelőtt és hogyan befolyásolja ma mindennapjaidat szexuális orientációd, nemi identitásod ?
Hasonló kérdésekre keressük majd a választ, rád is szükségünk van, hogy igazán érdekes legyen a kirajzolódó térkép!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!