Egyéb

Cégtemető a miniszter ingatlanában, háború a Pharaon-örökségért – Heti lapszemle

 

G7: Bedőlt cégek sora működött az új miniszter ingatlanában

A 2010-es években mintegy hatvan cég volt bejegyezve Bártfai-Mager Andrea fejlesztési miniszter lakására. A cégek döntő többsége zavaros körülmények között megszűnt vagy elköltözött az elmúlt egy-két évben. Szinte valamennyi ide bejegyzett társaság Magyarország egyik legegzotikusabb vállalkozójához, Balogh Sándorhoz kötődött. Baloghnak több, Afrikával foglalkozó alapítványa van, részben az ő elgondolása alapján valósultak meg a nemzeti kereskedőházak, a Magyar Afrika Társaság elnökeként a Budapest-Bamako Rally jótékonysági partnere, és sok egyéb mellett a vizes vb-t szervező Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója is. Vállalkozásait szinte kivétel nélkül felszámolással vagy kényszertörléssel vezették ki. A miniszterré kinevezett Bártfai-Mager rózsadombi ingatlana az egyik központi helye volt a cégbirodalomnak. Balogh és Bártfai-Mager korábban házastársak voltak, több közös vállalkozásuk is volt.

Heti Válasz: arab belháború Magyarországon a Pharaon-vagyon miatt

Tavaly meghalt az FBI által körözött, Ghaith Pharaon. Itteni kastélyai, palotái ma is egy jordán ügyvéd nevén vannak, aki azonban, úgy tűnik, nem az örökösök, hanem mások kottájából játszik. Nemrég az összes Pharaon-ingatlan tulajdoni lapjára perfeljegyzés került. Az Alfahír portál már másfél hónapja jelezte, hogy „valami kavarás van” a volt Postabank-székház tulajdonjoga körül. Azonban a József nádor térre néző palota mellett a Cinege úti Pharaon-ingatlan, valamint a hőgyészi és a seregélyesi kastélyok tulajdoni lapjára is perfeljegyzés került – ráadásul ugyanazzal az ügyszámmal. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma előtt öt hónapja folyó eljárást három külföldi társaság (a pakisztáni Attock olajvállalatot is birtokló Pharaon Investment Group Limited Holding, valamint a Bayview International Group és a Pharaon Commercial Investment Group) indította „szerződés érvénytelensége” miatt; e cégek mögött egyértelműen a néhai Ghaith Pharaon családja áll. Az alperes pedig, mint írtuk, a magyarországi érdekeltségeket jegyző jordán ügyvéd. Ammar M. A. Abu Namous és az örökösök összekülönbözését bizonyítja, hogy a jordán ügyvéd a családfő halála után azonnal kikerült a részben Pharaonék által ellenőrzött Bank of Jordan vezető testületéből, majd az ammani tőzsdén jegyzett Jordan Decapolis Properties ingatlanvállalat igazgatóságából is.

HVG: újabb gyanús fidesz-közeli vendégház

Az izsáki, edelényi és hollókői esetek után újabb kormánypárti politikusrokont találtunk, akinek környezetében fölöttébb furcsán hasznosulnak a fejlesztési források. A történetben ismét egy „vendégház” bukkan fel, a szereplő pedig ezúttal a fideszes Hörcsik Richárd unokaöccse. Az ügyvédként dolgozó Hörcsik Lajos Kálmán a saját nevén nem vett fel semmilyen támogatást. Az álvendégház a Borsod megyei Göncruszkán van, és a nagyszülői házból alakították át. A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetség (FATOSZ) honlapjának egy már csak tárolt változatként érhető aloldala szerint 2015 végén névvel, címmel, telefonszámmal beregisztrálták ide a Ruszkay Pál Vendégházat, ez Hörcsik Lajos nagyapja neve. Tulajdonosként/üzemeltetőként pedig a Nitor Abaúj Szolgáltató Szociális Szövetkezet volt megadva, amelyre viszont rögtön több fajta támogatáskereső is adott találatot: a térségi forrásokat elosztó Abaúj Leader Egyesület nyertes 2013-as pályázatokat összegző táblázata szerint a szövetkezet 17,9 millió forintot kapott vendégház kialakítására, és a 2014-es és 2015-ös kifizetések között a Magyar Államkincstár adatbázisa is kiadta a szövetkezet hasonló összegű, EMVA-turisztika jogcímen kapott támogatásait. A Nitor Abaúj 2013 évi taggyűlési jegyzőkönyvéből a tagjai névsora is kiolvasható: tag benne Hörcsik Lajos Kálmán és több rokona is. A környékbeliek nem tudnak a vendégházról, Hörcsikék szerint azonban üzemel.

Index: Jeremie-pénzek Mészáros-közelbe

Megvannak a legújabb Jeremie-pályázat nyertesei. Állítólag a Mészáros Lőrinc-közeli MKB, illetve Takarékbank, valamint Hernádi Zsolt, Garancsi István és Csányi Sándor is a nyertesek között van. Publikus eredményhirdetés még nem történt, de mivel a nyerteseket már értesítették, jó eséllyel pontosan felmérhető, hogy kik nyerték az MFB 75 milliárd forintos legújabb Jeremie-körét. Ez az a program, amikor a magánbefektetők jelentős közösségi forrást kapnak ahhoz, hogy ígéretes startupokba fektessenek.

HVG: jogsértő fakivágás a Margit-szigeten

Rengeteg fát vágtak ki a Margitszigeten a régi teniszpályák bontása ürügyén. Azt nyilatkozta egy biztonsági őr, hogy már az új teniszstadion építését készítik elő – a baj csak az, hogy az erről szóló törvényt Áder János megvétózta, Tarlós István főpolgármester pedig kerek perec azt mondta, nem hajtja végre a döntést, mert nem egyeztettek vele. Egyelőre nem mond arról a szövetség semmit, hogy a Margitszigeten vagy máshol épül az ATP-verseny helyszíne. A Főváros viszont állítja, csak arra adott hozzájárulást, hogy lebontsák a leromlott épületeket, fakivágásokra nem. A bontáshoz való hozzájárulás nem mentesíti a beruházót a tevékenységhez szükséges egyéb szakhatósági, hatósági és tulajdonosi engedélyek beszerzése alól, amelyek megléte nélkül a kivitelezési munkák nem kezdhetők meg.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42