Egyéb

Hazudoznak a magyar közmédiában, telekamerázták a Kossuth tér környékét – Heti lapszemle

 

Guardian: hazudnak a magyar közmédiában

A brit Guardian az MTVA számos dolgozójával beszélt arról, hogyan működik a közpénzből működő közmédia gépezete, szemlézte az újságot a 24. A brit lapnak több újságíró is beszélt arról, hogy a közmédia-hálózat csak a menekültekről szóló negatív történetekre fókuszál, ezeket bűncselekményekhez és terrorizmushoz köti. Megemlítették azt is, hogy a választások előtti estén az  M1 úgy számolt be a münsteri gázolásról, mintha az egy iszlamista terrorcselekmény lett volna, miközben rég tudni lehetett, hogy az elkövető egy 48 éves német férfi volt. Egy névtelenségét kérő újságíró elmondta, a menekültellenes üzenetek gyakran egyenesen a kormánytól érkeztek. Azok az emberek pedig, akik olyan anyagokon dolgoztak, amikben Orbán Viktor személyesen is érintett volt, egy listát kaptak a használandó kulcsszavakkal. Sokszor valaki telefonon diktált le egy történetet szóról szóra. Azt sem tudtuk, ki van a vonal másik végén – közölte az MTVA egyik alkalmazottja. A közvetlen kormányzati befolyást a Guardian által látott dokumentumok is megerősítették. Ezek szerint a miniszterelnök stábjában dolgozók azt is kiadták az újságíróknak, melyik kormánykritikus magyar állampolgár ellen kell karaktergyilkosságot elkövetniük.

24: szexoldalon kartelleztek a tenderarisztokrácia csúcsragadozói

Az EU csalás elleni hivatala is vizsgálta az Orbán Viktor gazdasági hátországához sorolt két üzletember, Garancsi István vállalkozó és Hernádi Zsolt Mol-vezér egy-egy alapkezelő cégét. Durván túlárazott szexoldalak, sőt kartellezés gyanúja is előkerült a jelentésben. Hernádi cége, a Gran Private Equity Zrt. és Garancsi érdekeltsége, a Garangold Investment Befektető Zrt. még 2013-ban szállt be az az Európai Unió JEREMIE programjába, miután 3-3 milliárd forintra kiírt pályázaton nyertek az akkori uniós pénzosztó Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. A feladatuk az volt, hogy válasszanak ki ígéretes kezdő vállalkozásokat, és azokba fektessenek tőkét a 70 százalékban az uniótól származó forrásból. Az Európai Bizottság revizorai a magyarországi JEREMIE programot vizsgálva számos szabálytalanságra bukkantak. Az OLAF-jelentés főbb megállapításai a következők: nem volt szabályos közbeszerzési eljárás, kartellgyanú merült fel a Gran Private Equity Zrt. és Garangold Investment Befektető Zrt. között, többszörös áron cseréltek gazdát a támogatáshoz kapcsolódó honlapok, ráadásul jelentős részük felnőtt társkereső oldal.

444: telikamerázták a zsaruk a Kossuth tér környékét a szombati tüntetés előtt

Nagyszerű videók készülnek majd a szombati kormányellenes tüntetőkről, már telepítik a kamerákat – szúrta ki csütörtökön a 444. A heves rendőri tevékenységre olvasójuk hívta fel a figyelmet. Több rendőrségi megfigyelő autót is látott elhaladni egymás után a környéken. Ezután vette észre, hogy több helyen is kamerákat szereltek fel több kereszteződésben is. Az Alkotmány utcát a Honvéd utcai kereszteződésig bekamerázták.

24: milliárdos jutalomeső a Miniszterelnökségen

Összesen csaknem 1,3 milliárd forint jutalmat osztottak szét eddig a Lázár János vezette Miniszterelnökségen az uniós támogatáslehívások felpörgetésére előírt tervek teljesítéséért. A pontosan 1 255 990 958 forint bónuszból 642-en részesültek, ami azt jelenti, hogy átlagosan csaknem kétmillió forint pluszt kaptak a kancellária szerencsés dolgozói. Ez azonban nem a teljes összeg, csak a tavaly június 30-ig mért teljesítmények alapján kifizetett pénz. Mindez a Miniszterelnökség lapunk közérdekű adatigénylésére küldött válaszból derül ki.

Mfor: Mészárosra szabott közbeszerzés

Mészáros egyik cége egyedüli indulóként 163 milliós ajánlatot nyújtott be a rá szabott közbeszerzésen, amelyen a NER-ben már nehezen lett volna rajta kívül másnak igazi esélye. Kulturális kiadványt szeretne megjelentetni a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., ennek elkészítésére és terjesztésére tett közzé ajánlati felhívást a társaság még február 14-én. A nyertes személye azonban már az ajánlattételi felhívás olvasásakor jó eséllyel megtippelhető volt, hiszen a kritériumoknak leginkább a Mészáros-birodalomhoz tartozó médiacég, a Mediaworks Hungary Zrt. felelt meg.

Megosztás