Egyéb

Itt a pontosan tíz centis magyar kilátó valódi ára

Ezekről ne maradj le!
Üstökösszerű karriert futott be 2010 óta a Századvég-csoport (Átlátszó)
A Waberer’s is kibulizott magának egy adókedvezményt (Index)
Itt a pontosan tíz centis magyar kilátó valódi ára (444, Eurológus)
tamogatoi_banner_cikkbe
Ha van 3 perced:

Üstökösszerű karriert futott be 2010 óta a Századvég-csoport
A kormányközeli szellemi műhelyként számon tartott Századvég Politikai Iskola Alapítvány és Századvég Gazdaságkutató Zrt. a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta összesen 12 milliárd forint értékű közbeszerzésen lett nyertes egyedül vagy konzorcium tagjaként. Az összeg nagy részét az MNB, a Miniszterelnökség, és az NFM milliárdos megbízásai teszik ki. (Átlátszó)

Balatonakarattya hamarosan még jobban teljesít
Legalábbis nagyon úgy tűnik a tervezett közbeszerzések alapján, amelyben közel kétmilliárd forintnyi beruházással számolnak. Balatonakarattya az a kis vízparti település, mely 2014-ben vált önállóvá Matolcsy György jegybankelnök feleségének vezetésével. Hogy gördülékenyebben és sikeresebben menjen a pályázás Matolcsy Gyöngyi már saját céget is alapított. (Index, VG)

A Waberer’s is kibulizott magának egy adókedvezményt
Egy új kormányhatározat szerint illetékmentesek lesznek a lízinggel megszerzett kamionok. Érdekesség, hogy a közúti fuvarozás fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos, Wáberer György érdekeltségébe tartozó szállítmányozó cégnek közel 2500 lízingelt kamionból álló flottája van. Így ez a döntés könnyen félmilliárdos nyereséget jelenthet a cégnek, az államnak és az adófizetőknek pedig pont ugyanekkora kiesést. (Index)

Itt a pontosan tíz centis magyar kilátó valódi ára
Az elmúlt 12 évben Magyarország naponta 2 milliárd forintnak megfelelő összeget kapott az EU-tól. Most azonban lejárt az előző ciklus, az új pedig még nem jött el, ergo éppen nem ömlik a pénz. Így meg is állt a fejlődés. Az érdemi projektek helyett sokszor olyan beruházásra ment a pénz, mint a tíz út Románia és Magyarország között, amely határátkelő nélkül haszálhatatlan. (444, Eurológus)

Professzionális poloskát találtak az Eötvös Intézet irodájában
Ismeretlen készüléket találtak a Eötvös Károly Intézet (EKINT) irodájában, amely szakmai vélemények szerint akár lehallgatásra is használható. Mindez Lázár János korábbi kijelentésének fényében még érdekesebb, amely szerint titkosszolgálati információik vannak a Soros által támogatott szervezetekről. Ilyen az EKINT is. Orbán belbiztonsági tanácsadója nevetséges indokkal tagadta, hogy a magyar titkosszolgálaté lenne az eszköz. (Index, HVG)

Pofátlan nyilatkozattal tereltek a gigamutyiban
Orbán Viktor barátja, Garancsi István cége a külkereskedelem támogatására létrehozott állami Eximbank hiteléből óriási ingatlanberuházást hajt végre a Kopaszi-gáton, amit a kormány kiemelt jelentőségűnek minősít. Ezzel kapcsolatban kérdezte meg az ellenzéki Fodor Gábor a kormányt, de csak mutogatás volt a válasz. Illetve a jótanács, hogy számoljon el a lelkiismeretével. (444)

Ha van még két perced:

A Felcsúti Hírlapban hálálkodik az óvodavezető a jótékonykodó polgármesternek, aki “saját vagyonából” egészséges környezetet varázsolt az ovisoknak. (Vastagbőr)

Szijjártóék megunták a patthelyzetet, és feljelentették a már mindenkinek kínos Kiss Szilárd ex-diplomatát a rendőrfőkapitánynál. (Index)

Az egyetemek után, most a kórházak is kancellárokat kapnának. Anno az egyetemi kancellárokat inkább kormányhűségük miatt nevezték ki, nem szakmai sikereik alapján. (Index)

Tovább csúszik a 3-as metró felújítása, mert még mindig tisztázott a pótbuszok kérdése. A kormány a magyar buszgyártást nyomja, lehet, hogy vesznek néhány milláért néhány buszt. (Index)

Az Együtt új feljelentést tesz a kitiltási botrány és a Bunge étolajgyártó ügyében, mert szerintük a valós bűnösöket nem, csak a segédeket ítélték el. (HVG)

Rogán lakáslottós ötlete igen költséges, a nemzeti otthonközösségi programban résztvevők akár a teljes állami támogatást is bukhatják a szervezési díj miatt. (Index)

A kormány oldalára feltöltött adatok szerint Orbán Viktor összesen 3,8 millió forintott adózott, miközben kicsivel több, mint 24 millió forintot keresett hivatalosan. (Index)

105 ember jött haza a “Gyere haza, fiatal!” program keretei között, ami 950 ezer forintot kóstált. Mármint fejenként. (Index)

A költségvetési forintokról tartott országgyűlési beszámolón összesen 10, azaz tíz képviselő volt jelen, közülük is voltak, akik dumáltak vagy a tabletjüket babrálták. (444)

Értékmentés 2016. A 35 éves József Attila Kör legfeljebb egy évig tud fennmaradni, 760 ezret kap a kormánytól, miközben Rákay Philip könyvére 71 millió jutott az állami költségvetésből. (NOL)

Különböző szabálytalanságok nyilvánosságra kerülése miatt lemond a Suzuki vezérigazgatója, a cég alelnöke visszalép. (HVG)

Románia utána Brazília is bekeményít: korrupció miatt vezető politikusok ellen indított eljárást, többeket már előzetesbe is helyeztek az országban. (Index)

 Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás