Egyéb

Na milyen a pánikkeltés állami pénzből?

A nap idézete:

„Ennek most meg kell fizetni az árát” – Spencer bíró. (részletek lejjebb)

Ezekről ne maradj le!

Puch László Bécsbe költözteti cégét a pártszékházból. (HVG)
Az EP-ben elég okot látnak Kovács Béla mentelmi jogának megvizsgálására. (Index)
Lázárék adtak állandó belépőt Habonynak a Parlamentbe. (KiMitTud)
Két év börtönre ítéltek egy volt amerikai kormányzót korrupció miatt. (NY Times)

Ha van 3 perced:

Puch Bécsbe költözik
HVG szerint az MSZP egykori fő gazdasági vezetője, ex-pénztárosa külföldre költözteti a hozzá köthető céget a párt székházából. Az új cégközpont Bécsben lesz. Az MSZP egyébként úgy kénytelen eljárni, ahogy sok devizahiteles: miután a csökkenő bevétele már nem elég az eddigi módon „megélni”, kénytelen a Jókai utcai székházát elhagyni, aztán eladni vagy bérlőt találni rá.

Béla jogai
Az Európai Parlament illetékes bizottsága elegendő okot lát arra, hogy legalábbis megvizsgálják Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának esetleges felfüggesztését. Ezt a magyar ügyészség kérte, bizonyítékokat is benyújtottak,  azzal gyanúsítják, hogy az orosz titkosszolgálatnak kémkedett. Az Index tárta fel, hogy Kovács felesége a KGB-nek dolgozott, a képviselő cáfol,  azt mondja, mindenki rosszul tudja.

Habony belépője
Az Átlátszó közadatigénylő portálja, a KiMitTud közölte, hogy ki adott állandó parlamenti belépőt a miniszterelnök nagyhatalmú nem hivatalos tanácsadójának, Habony Árpádnak. Lázár János tárcája, a Miniszterelnökség volt a kezdeményező, pedig korábban éppen Lázár mondta azt, hogy nincsenek hivatalos viszonyban vele. Több politikus is gyakran a Parlamentben hallgatja meg az egyébként ingyenes tanácsait, ezért a belépő.

Pánikkeltés állami pénzből?
Az Átlátszó-blogja arról ír, hogy még december elején aggodalmakra okot adó közleményt jelentetett meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, eszerint egy üzletlánc budapesti boltjaiban szennyezett lehet a saját márkás víz és élelmiszer, és valószínűleg szándékosan csinálta valaki. Azt azonban a blog nem érti, miért nem árulták el mely termékről van szó, hiába kérték közérdekű adatigénylésben is – ez információhiány az igazán félelmetes.

Bukás a köbön
Egykor az elnöki posztra is esélyesnek tartották, most két börtönre ítélték az USA-ban Virginia állam volt kormányzóját korrupciós ügyek miatt. A két év nem sok, Bob McDonnel, maga is megkönnyebbült, mert rosszabbul is járhatott volna. Feleségével együtt egy gazdag barátjuktól nagy összegű kedvezményes kölcsönt, üdülést és drága ajándékokat fogadtak el, cserébe pedig segítették az üzletember vállalkozását. Ja, és bocsánatot kért. (videó)

 

 

Ha még van két perced:

Mutyimondó különkiadás. Márciustól a legújabb hírek szerint kormányzati hírtelevízió indul. Hangba álmodtuk, milyen lehet majd álló nap jó híreket hallgatni. Ezt hallgasd meg!

Egy jó harci helikoptert? Eddig csak a kormányközeli Heti Válaszban, most már a Magyar Nemzetben is hirdeti harci helikoptereit egy korrupciós ügyek miatt hírhedt brit-olasz gyártó.

Mégis nyomoznak az újságírókat megtámadó markolós ügyében. Előbb ugyan arról szóltak a hírek, hogy nem. Az Index szerint a rendőrség saját korábbi bejelentését hazudtolta meg.

A Kormányhivatal szerint nem folytatható Juhász Péter belvárosi önkormányzati képviselő ellen összeférhetetlenségi eljárás a vagyonnyilatkozata miatt. A Fidesz akarta a vizsgálatot.

Lefújták a római-parti mobilgát építését. De csak azért, mert nagyobbat akar a főváros. Az Átlátszó is sokszor foglalkozott a vitatott beruházással, amit a környezetvédők elleneztek.

A magyarok többsége Amerikát választaná, és nem Oroszországot. A Medián felmérés érdekessége: a fideszesek még a jobbikosoknál is Moszkva-barátabbak.

Visszatáncolhat a kormány az útdíjból, ami a kormányszóvivő szerint könnyebbséget jelent az embereknek.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42