Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Beigazolódtak a várakozások, tényleg nem lesz majd közbeszerzés a paksi bővítésnél – a Fidesz legújabb törvényjavaslata szerint. Ez megerősíti, hogy a közbeszerzési törvény idevágó része az irányadó, amelyik kimondja, hogy a törvény nem vonatkozik az olyan projektre, amelyek nemzetközi szerződésben meghatározott külön eljárás alapján zajlanak – ilyen a Paks, és főleg, mert az Európai Unión kívüli állammal kötött szerződés alapján induló beruházásnál nem kell alkalmazni a közbeszerzési törvényt. A közérdekű adatigénylésnek is befellegzett, mert elvileg a kezelt adatok nyilvánosak, de bármire mondhatja azt az adatkezelő, a kivitelezés eddig homályos részleteit rendező további megállapodásoktól az utolsó bekötőút megépítéséről szóló szerződésig, hogy annak nyilvánossága veszélyezteti a nemzetbiztonsági érdekeket. Ennél szebben és érthetőbben még nem fogalmazták meg magyar törvényben, hogy szabad a rablás.
Urizálás-gate
Lehet-e a politikusnak milliós órája, ami nem szerepel a vagyonnyilatkozatában, mert még épp a törvényes határ alatt van az értéke – állítólag? Lehet-e egy politikusnak részesedése egy olyan cégben, amely évekkel ezelőtt áron alul jutott hozzá egy önkormányzati ingatlanhoz, amely ma többszörösét éri, és milliárdos szállodaberuházást terveznek benne? És szabad-e azzal foglalkozni a sajtóban, hogy mennyi pénzből és milyen feltételek mellett újítják fel Orbán Viktornak a Várnegyedet? Vagy mindez csak hecckampány, és a média hergeli az embereket. Ezekről kérdezgették az ATV-ben L. Simon Lászlót, a Miniszterelnökség államtitkárát, aki olyan válaszokat adott, amelyek – a Vastagbőr válogatása szerint – igencsak alkalmas az emberek hergelésére. A Véleményvezér-blog szerint mindenesetre itt a NER első nagy válsága.
Kunci villámkarrierje
Lassan Szijjártó Péter valamennyi futsalos csapattársáról kiderül, hogy kellemes állami állást kap. A Dunakeszi Kinizsi csapatkapitánya sem maradhatott ki. A Kunci becenevű csapattárs a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató-helyettese lett, a céget az állam hozta létre, célja, hogy új piacokat és lehetőségeket nyisson meg a magyar vállalkozások előtt. A 444.hu megpróbálta kideríteni, milyen szakmai múltja van a Fradi százszoros teremfocistájának, de nem jutottak semmire. Az állami cégnél viszont villámkarriert futott be: tavaly a vezérigazgató mellett kereskedelmi asszisztensi feladatokat látott el, aztán idén kiemelt partnerkapcsolati menedzserként tevékenykedett, most pedig már vezérigazgató-helyettes.
Átlátható wc-t!
A 444.hu szerint Karácsony Gergely, Zugló polgármestere két dolgot ígért, egyiket sem tartotta be. Még az önkormányzati választás előtt azzal kampányolt, hogy leszerelteti az önkormányzat bejáratánál a beléptető rendszert, hogy bárki be tudjon jönni, mint a Papcsák-korszak előtt. Hétvégenként pedig megnyitja a zuglói polgárok előtt elődje különbejáratú wc-jét, amelyre Zugló milliókat költött. Azt mondta, hogy az majd egyfajta korrupciós múzeumként üzemelne, így mindenki meg tudja tekinteni a Papcsák-korszak termékét. A 444.hu lecsekkolta: még minden a régi rend szerint zajlik a polgármesteri hivatalban.
Volt egy visszautasíthatatlan ajánlat?
Bár a TV2 új tulajdonosai eddig titkolták, de egy szeptemberben készült, és a cégbíróságra leadott dokumentumból kiderül, hogy a menedzsment két tagja végül mennyiért vette meg a céget – írta meg a HVG.hu. Az üzleti beszámolókból nemcsak az derül ki, hogy áron alul kelt el az egyik legnagyobb kereskedelmi tévé, de az is: az eladó német cégcsoport még kölcsönt is adott az új tulajdonosoknak, hogy fenn tudják tartani az utóbbi években súlyos veszteséget termelő társaságot. Arra is fény derül a cikkből, hogyan töröltek a TV2 mögött álló cég könyvéből egy 2,7 milliárdos kötelezettséget. Már csak az rejtély, hogy miért szabadult meg ennyire áron alul a cégtől a német tulajdonos.
Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.
További érdekességek itthonról és külföldről:
Maffiakereskedés. Bevett módszer volt az V. kerületben, hogy eladás előtt bérbe adták a vevőnek az ingatlant – írta meg a 444.hu. Így lett például Portik Tamás élettársa jogosult a bérlőket megillető 25-30 százalékos kedvezményre. Az ingatlan eladása előtt két hónappal bérbe vehette ugyanis a Károly körúti üzlethelyiséget.
Számolatlan focimilliárdok. Az Index sportrovata szerint tízmilliárdokat öntünk, feleslegesen a magyar fociba. A vadonatúj stadionok zöme üresen kong, ráadásul a futballban sincs változás.
A tudós és a csodagyógyszer. Olyan gyógyhatásúnak hirdetett “csodagyógyszert” reklámoz az ELTE Természettudományi Karának oktatási dékánhelyettese, amelynek gyógyhatására semmilyen tudományos bizonyíték nincs. Kivéve a dékánhelyettes által írt néhány PR-dolgozat.
Az áfacsaló naplója. Előbb hátrahagyott naplójában, majd részletes vallomásában fedett fel milliárdos áfacsalási ügyet egy nagymegyeri vállalkozó, aki maga is része volt az áfacsaló cégláncnak, és hónapokig bujkált a bűnszervezet elől – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Mostantól sárga csekken is támogathatod a munkánkat és csatlakozhatsz az Átlátszó4000-hez. Kattints ide a csekkért! Ha banki átutalással akarsz bennünket támogatni, akkor pedig ide klikkelj!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!