Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Milyen szép összjáték, hogy a Népszava (Puch László szocialista oligarcha-közeli lap) szellőztette meg Simicska Lajos, Fidesz-közeli főoligarcha esetleges indulását a veszprémi időközi voksoláson. Könnyen lehet tehát, hogy Simicska a Fidesz-jelölt ellenében indulna, emígy üzenve Orbánnak, akivel a hírek szerint háborúskodik. A párt egykori gazdasági igazgatójáról egyébként a Magyar Narancs azt írja, az amerikai tiltólistára kerülhet.
Az Átlátszó a parlamentben
Az Átlátszó jogászai a hétvégén szúrták ki, hogy a pénteken benyújtott költségvetési törvényjavaslatban a kormány jelentősen korlátozza a nyilvánosságot a hazai forrásból finanszírozott költségvetési támogatások esetében, és ugyanígy tesz az összeférhetetlenségi szabályokkal. Így például azt, amely szerint a döntéshozók, a kormánytagok és hozzátartozóik, valamint a pártokhoz kötődő szervezetek nem támogathatóak, nemes egyszerűséggel megszüntetné. Mindezt persze a 194 oldalas törvényjavaslatban gondosan eldugva, egy hangnyi tartalmi indokolás nélkül. Most az Átlátszó, más antikorrupciós civil szervezetekkel együtt levélben kéri a képviselőket, ne szavazzák meg a módosítást.
Napi Giró-Szász
A HVG.hu írta meg, hogy a most közzétett vagyonnyilatkozata szerint a politológusságból majdnem milliárdos vagyont kovácsoló Giró-Szász Andrásnak van egy menő, kb. 20-30 millió forintos elektromos jachtja is. Az érdekes viszont inkább az, hogy a gyártó tulajdonosa igencsak jól fekszik a kabinetnél – legalábbis az elmúlt négy évben tömegével nyerte a kormányzati és állami cégek által kiírt kommunikációs és reklámtendereket. Giró-Szász azt állítja, a hajót nem a gyártótól, hanem egy magánszemélytől vette. És mint ahogyan azt is visszautasította, hogy a vagyonosodásának bármilyen köze lenne a politikai karrierjéhez, a hajónak is nyilvánvalóan semmihez sincs köze.
Nyilvános NAV-jelentés
A NAV nyilvánosságra hozta a jelentést, amelyben egy hétvége alatt tisztázták, hogy Horváth Andrásnak semmiben sincs igaza. A volt adóhatósági alkalmazott tavaly novemberben tartott sajtótájékoztatót. A legsúlyosabb állítása az volt, hogy a NAV szándékosan nem vizsgál olyan cégeket, amelyekről nagy biztonsággal tudni lehet, hogy milliárdos nagyságrendben csalnak áfát. A NAV pár nap alatt lezavart egy vizsgálatot az ügyben, a jelentést viszontnem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, per indult, mostkénytelenek voltak kiadni. 1200 oldalnyi önigazolás, nincs itt semmi látnivaló, Horváthnak semmiben sincs igaza, nekik viszont mindenben. A volt adóellenőrkomolytalannak tartja a dokumentumot.
Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.
Az elmúltnyolcév titoktalanítása
A fideszes parlamenti többség feloldotta a banktitkot a korábban pártirodára felvett MFB-kölcsönök esetében. A 2007-es vagyontörvény adott lehetőséget arra, hogy a parlamenti pártok – állami kezességvállalás mellett – kedvezményes MFB-kölcsönnel működési célú ingatlanokat vásároljanak. A lehetőséggel éltek is a pártok, az elmúlt időszakban azonban többször is téma volt az, hogy az SZDSZ nem fizette vissza a hitelt. Egy jobbikos képviselő feljelentést is tett a történtek miatt, az ügyészség pedig el is rendelte a nyomozást az SZDSZ tartozás ügyében.
A FIFA egyre mélyebbre ássa magát
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség főtitkára szerint már elérték a mélypontot a korrupciós botrányban, de ez egyelőre kívülről nem látszik. Előbb a 2018-as és 2022-es vb esetében merült föl, hogy Katar és Oroszország kenőpénz ellenében jutott a rendezés lehetőségéhez, FIFA-tagok szavazatait vásárolták meg. Elindult egy vizsgálat, elkészült egy jelentés, de nagy meglepetésre abból csak részleteket hoztak nyilvánosságra. Azóta áll a bál, szponzorok sora szakítja meg a kapcsolatot a FIFA-val. Legutóbb a Sony intett be: az Emirates légitársasághoz hasonlóan nem újítja meg az év végén lejáró többszáz milliós kontraktusát a FIFA-val, így a hatból már csak négy hivatalos partner maradt.
További érdekességek itthonról és külföldről:
A hallgatás mechanizmusa. Az Átlátszó blogja arról ír, hogy miként hallgatja el a legfontosabb korrupciós ügyeket a kormánypárti média. Hiába írt például meg számos visszaélést az oknyomozó portál, a közszolgálatban visszhangtalanok maradtak.
Kivonul az RTL. Csak az RTL Klubbal maradnak Magyarországon, az összes többi csatornát Luxemburgba menekítik a kedvezőtlen gazdasági helyzet, no meg a reklámadó miatt.
Áltudósok. Az Index írta meg, a hatóság intézkedett (valamit legalább). 400 ezres bírság és büntetőfeljelentés lett a jussa egy áltudományos cégnek, amely különböző ritka betegségekről gyárt egyforma videót, mindegyikben azt ígéri néhány szó eltéréssel, hogy az egyébként gyógyíthatatlan betegséget pár hét alatt meggyógyítják.
Fokozódik a Rolling-gate. A debreceni tévénél azt mondják, ők nem voltak Kósa Lajossal Új-Zélandon, pedig a Fidesz-alelnök ezt az előző nap állította. A legújabb, hogy egy alapítvány megbízásából forgatnak a kinti magyarságról, a dokumentumfilm-forgatást pedig az Emmi 10 millióval támogatta.
A whistleblowerek sorsa. A Guardian nagyon jó cikkben foglalta össze, hogy mi történt az elmúlt évek néhány nagy whistleblowerével. Sejthető: egyikük élete sem volt könnyed leányregény.
Mostantól sárga csekken is támogathatod a munkánkat és csatlakozhatsz az Átlátszó4000-hez. Kattints ide a csekkért! Ha banki átutalással akarsz bennünket támogatni, akkor pedig ide klikkelj!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!