Egyéb

Habony a luxusban és Orbán különös vonatútja

Az Egyesült Államok budapesti ügyvivője szerint a magyar kormány nem mutogathat Washingtonra, magának kell lépnie a korrupcióval gyanúsított köztisztviselők ügyében. A követség felvette a kapcsolatot mind a hat Amerikából kitiltott emberrel. André Goodfriend az ATV-n nyilatkozott, de azt nem árulta el, Vida Ildikó elnök vagy az adóhivatal más vezetője rajta van-e a listán. Annyit közölt, hogy minden érintett tud a rá vonatkozó döntésről. Az Egyesült Államoknak nincs további teendője. „Magyarországtól várjuk a lépéseket a saját állampolgáraival kapcsolatban, nem várhat a kormány arra, hogy mi mondjuk meg, mit tehet a saját korrupcióval vádolt állampolgáraival.” Az ügyvivő szerint a magyar hatóságok már most is léphetnének. Rendelkeznek a korrupciós ügyekhez szükséges információkkal, amelyeket többek között saját állampolgáraitól is megkaptak.

A nyírmadai csalás
Az Átlátszó értesülései szerint az önkormányzati választások során az ország számos településén történt kísérlet szavazatvásárlásra – vagy direkt pénzzel, vagy kicsit burkoltabban, élelmiszercsomaggal, esetleg a közmunkába való felvétellel, illetve ennek ígéretével. Ennek ellenére tíznél kevesebb helyen indult valamilyen eljárás. Nyírmadán interjúalanyaink szerint 2-10 ezer forintot kaptak azok, akik megfelelően voksoltak. Az oknyomozó portál filmjében a nyilatkozó helyiek elmondják, hogy a falubeliek többsége tudott a dologról: többen a szavazatvásárlás bizonyítékát látják abban, hogy a „telepen” szombat délután több családnál „egy fél kiló kenyér sem volt, délután meg már tömött szatyrokkal jöttek a boltból”.

Mellár visszalő
A Századvég Gazdaságkutató egykori alapítója, a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke, valahai fideszes főközgazdász szerint a Századvég valójában amolyan pénzmosodaként működik. „Jöttek a megrendelések a minisztériumoktól, hogy csináljunk ilyen kutatást, meg olyant, én meg kutatási igazgatóként azt mondtam, hogy nem tudjuk megcsinálni, mert ehhez nem értünk.” – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Mellár, majd így folytatta:  „Ne törődj vele, mondták, akkor is meg kell csinálni, valamit kaparjatok össze, aztán majd úgyis ki fogják fizetni. Akkor döbbentem rá, hogy én csak aláírni kellettem. A minisztérium utalja a pénzt, én aláírom, s a miniszterelnök tanácsadói fölveszik nálunk a nagy pénzt, miközben nem végeznek érdemi munkát. Azért kaptak nálunk pénzt, merthogy tanácsadóként nem tudták őket kifizetni” – fejezte be.

Röpködnek az állami milliárdok
Meglepő helyekre is kerülnek tízmilliárdok a jövő évi költségvetésben – írta meg a Napi.hu. Így például a hazai Forma-1-es futam megrendezése 9,5 milliárd forintba kerül az adófizetőknek, de viszi a pénzt a rezsicsökkentés is: az MVM az idei 41 milliárd után további 50 milliárdos tőkeemelésre számíthat, a Magyar Export-Import Bank Zrt.-ben (Eximbank) 18 milliárdos tőkeemelésre kerülhet sor 2015-ben, emellett 23 milliárd forint támogatást is kap „kamatkiegyenlítésre”, vagyis a bank összesen 41 milliárdba kerül az adófizetőknek. Az Eximbankon keresztül támogatja a kormány a cégek exporttevékenységét – a „kamatkiegyenlítés” nem mást jelent, mint ezen a hitelezésen elszenvedett veszteség kompenzálását.

Milliárdos csúszópénz otthon
444.hu beszámolója szerint Kína eddigi legnagyobb korrupciós ügyében 33 millió dollárnyi (8,1 milliárd forintnyi) készpénzt foglaltak le egy energetikával foglalkozó kormánytisztviselő lakásában. Egyelőre nem tudott magyarázatot adni rá, hogy honnan került hozzá a pénz. A rendőrség állítása szerint négy bankjegyszámláló automata ment tönkre a helyszínen, míg a pénz végére értek. A tisztviselő a szénügyekért volt felelős, tehát Kína egyik befolyásosabb hivatalnoka volt. Május óta nyomoztak utána, és 11 kollégája ellen, akiket szintén korrupcióval vádolnak. A gyanús szerint csúszópénzt kértek a különböző energetikai vállalkozásoktól a szükséges engedélyek kiadásáért.

 


Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Miért vonatozik OV? Vajon miért kellett a magyar miniszterelnöknek vonattal hazajönnie Svájcból, ahol a lányát látogatta meg. Miért kényelmesebb a hosszú vonatút, mint a repülő?

Habony a luxusban. A HVG.hu mutatta meg, hogy melyik luxusszállodában és milyen körülmények között lakott Habony Árpád a minap, aki valószínűleg csak azért utazott Washingtonba, hogy megmutassa, nincs kitiltva az USA-ból.

Selmeczi vészvillog. 444.hu Selmeczi Gabriella fideszes képviselőt fotózta le, amint a Margit körúton állt meg a tilosban, kirakta a vészvillogót és vett magának egy jó giroszt.

Kazincbarcikai vizsgálat. kazincbarcikai polgármester szomszédja ellen is vizsgálat indult, annak a nagyszabású közbeszerzési kartellvizsgálatnak a keretében, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal jelentett be építőipari cégek ellen.

Széles húzása. Cink.hu vette észre, hogy Széles Gábor kitett a publikus Facebookjára egy linket, és ezzel felfedte, hogy szerinte ki volt a nagy botrányt okozó titkos külföldi luxusutakon Lázár János útitársa. A politikus egyébként – mint az Átlátszó közzétette – visszafizette a gyanús utak költségeit.

Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!

 

Megosztás