![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A fideszes Szijjártó Péter után Kósa Lajos is ingatlanügyek miatt kényszerül magyarázkodásra. Az Index nyomozása szerint egy egyhektáros balatondericsi telken áll Szijjártó nyaralója, plusz a telken egy másik épület is található. A külügyminiszter úgy vett telkeket a nyaralóhoz, hogy közben még félre is tudott tenni pár milliót évente, és ugye beújította a dunakeszi házat is. Egy interjúban arról beszélt, hogy szinte kénytelen volt állítólag részben a szülei pénzéből luxusingatlant venni Dunakeszin. Egyrészt a miniszterelnök bíztatta erre, másrészt – mint mondta – „fontos, hogy egy ország külügyminisztere méltó módon tudja fogadni partnereit”. Dunakeszin. Ha-ha-ha. Kósa Lajos pedig kicsit belezavarodott abba, hogy mikortól is van a felesége nevén egy valószínűleg százmilliós ingatlan. Az RTL Klubnak arról beszélt, hogy 2002 decemberében, csere útján jutottak hozzá az ingatlanhoz. A HVG szerint viszont a lakópark adatlapja szerint erre az ingatlanra a következő évben készült el a kiviteli terv, és csak 2005-re épült meg a park. Kósa áll a vizsgálatok elé.
Moszkvai ingatlanpanama
Az Index.hu beszámolója szerint bíróság elé állnak a moszkvai ingatlanpanama szereplői. Heten vannak, köztük a volt moszkvai nagykövetet az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolta meg, a Külügyminisztérium volt államtitkárát pedig hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással. A magyar állam tulajdonában és a Külügyminisztérium kezelésében álló moszkai épületet 2008-ban adták el. Az ügyészség 2009 novemberében kezdett nyomozni a bonyolult, szövevényes ügyben, a vádirat három és fél év nyomozás után, 2013 májusában készült el. A vád szerint a moszkvai kormánynegyed közelében fekvő, 17 ezer négyzetméteres épület valójában jóval többet ért, mint amennyi az adásvételi szerződésben szerepelt, a magyar államot több milliárd forint kár érte.
Pilótajáték gyanúsított nélkül
Hiába tett feljelentést minden idők egyik legnagyobb magyar pilótajátéka miatt a jegybank még a nyáron, a legalább hétmilliárd forint kárt okozó ügyben egyelőre még gyanúsított sincs. Az érintett álbrókercég, a Fortress vezetőjéről időközben az Index.hu kiderítette, hogy csalás miatt ült már börtönben, és amióta a botrány kitört, ingatlanjait a gyerekeinek ajándékozta. Azt is megtudta a lap, hol van az a pince, ahová a cég szerződéseit, nyilvántartásait vihették, miután az irodát felszámolták. Egyébként a Kulcsár-ügy óta nem volt ekkora értékű álbrókeres átverés Magyarországon, de a Fortress ügyét különlegessé teszi, hogy milyen primitív hazugságokkal operáltak a szervezői. A cég tényleg úgy működhetett hosszú időn keresztül, mint egy pilótajáték, vezetője pedig ezeket az elveket a sporttámogatásokban is alkalmazta.
Dagad a nyelvvizsgabotrány
A Blikk szerint az Alkotmánybíróság frissen kinevezett bírájának a fia is érintett a nyelvvizsgamaffia-ügyben. A lap információi szerint a fiú egyike azoknak, akik több százezer forintért angolnyelv-vizsgát vásároltak, de több befolyásos vezető is megúszta a vádemelést. A gyanúsítottak között van Répássy Róbertnek, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának kabinetfőnöke, akit nemrégiben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik vezető munkatársává neveztek ki. A korábbi információk szerint 110 rendőr, 27 pénzügyőr, 28 büntető-végrehajtásban dolgozó, 48 tűzoltó is a gyanúsítottak között van, de a listán ügyvédek, egyetemi oktatók, végrehajtók, élsportolók is voltak.
Replica hadművelet
Több mint egymillió hamis terméket és 130 millió szál cigarettát foglaltak le az uniós tagállamok hatóságai a Replica elnevezésű művelet keretében, az unió csaláselleni hivatalának koordinációjával – közölte hétfőn az Európai Bizottság. Az akció a tengeren érkező árukat vizsgálta, a tagállamok hatóságai több száz konténert vizsgáltak át. A cigaretták mellett parfümök, autó- és biciklialkatrészek, játékok, divatkiegészítők és elektronikai eszközök akadtak fenn az ellenőrzésen. A brüsszeli testület szerint pusztán a cigaretták utcára kerülése 25 millió euró vám- és adóbevételtől fosztotta volna meg az érintett tagállamokat. A fogás méretét illusztrálandó a bizottság kiszámolta, hogy 130 millió cigaretta 17 ezer embernek egy egész évre elegendő, ha mindannyian egy doboz cigarettát szívnak el naponta.
Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.
További érdekességek itthonról és külföldről:
Vádemelés Kiss Ernő ellen. Folytatólagosan, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés – ez a vád a nyugalmazott rendőr-dandártábornok ellen. Sajtóértesülések szerint a tábornokot annak idején a Magyar Villamos Művek egykori vezetője, Kocsis István jelentette fel.
Karácsony helyreigazítása. Elsőfokú ítéletében helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Törvényszék a Magyar Hírlapot. A lap eszerint valótlanul állította, hogy Karácsony Gergely II. kerületi lakásának eladása után azt közpénzből visszabérelte – írta az Együtt-PM szerdán közleményben.
Nem ad szárnyakat. Szlogent válthat a Red Bull, ha a New York-i bíróság elfogadja azt a polgári keresetet, miszerint a cég megtéveszti a fogyasztókat. A felperes azt nehezményezi, hogy a márka szlogenje azt sugallja, hogy a termék fogyasztói – ha szárnyakat nem is –, de egy olyan löketet kapnak, amitől kirobbanó formába kerülnek, ugyanakkor ezt semmilyen tudományos vizsgálat nem igazolja.
Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket. Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!