![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Az Átlátszó blogja szerint egyre jobban teljesít Szijjártó Péter apjának volt cége: ötmilliárd forintot meghaladó árbevétele volt tavaly annak a győri székhelyű cégnek, amelynek 2012. februárig Szijjártó Péter külügyminiszter édesapja, Szijjártó István, illetve az általa képviselt tulajdonközösség volt az egyik tulajdonosa. A cég ráadásul konzorciumi tagként ügyesen pályázott és nyert sorra közbeszerzéseket: az egyik legjelentősebb megbízása 2012-ben volt, akkor 25 milliárdért építhettek vasutat. De idén februárban a MÁV is adott a Szijjártó papa korábbi cégének 3 milliárd forintos megbízást, a cég ezt a feladatot egyedül nyerte el
Kósa 100 milliós lakása
Az RTL Klub Híradója derítette fel, hogy a fideszes Kósa Lajos felesége egy 155 négyzetméteres, négy és fél szobás lakást vett Óbudán egy lakóparkaben, ahol a hasonló ingatlanok ára elérheti a százmillió forintot. A tulajdoni lap szerint a lakás az építtető cégtől került Porkoláb Gyöngyihez, de neki a fellelhető nyilvános adatok szerint nem volt ekkora jövedelme. Kósa szerint ebben nincs semmi meglepő, eddig azért nem beszélt a titkos lakásról, mert …. nem kérdezték.
Eiffel Palace újratöltve
Az Átlátszó arról ír, hogy az a cég is átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű, amely az értékbecslést készítette a Magyar Nemzeti Bank vitatott ingatlanügyletéhez. A tranzakció eredményeképpen egy átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű ingatlancég az oknyomozó portál számításai szerint legalább másfélmilliárd forintot kaszált. Az erősen megkérdőjelezhető módszerrel, közpénzből megrendelt értékbecslést jegyző tanácsadó cég a cikk szerint offshore-ban végződik. Az eladó cég ciprusi tulajdonosának volt igazgatója papíron több mint ezer céget igazgat, jelenleg egy ciprusi állampolgár képviseli a belize-i tulajdonost az átláthatóság jegyében.
Beperlik Matolcsyt
A Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet magyar egysége beperli a Magyar Nemzeti Bankot, hogy kiderüljön: volt-e hatástanulmány, kik és milyen eljárás keretében döntöttek az összesen közel 200 milliárd forinthoz juttatott MNB-s alapítványok létrehozásáról? Pár hete derült ki, hogy közel 200 milliárd forintnyi vagyont (a teljes magyar felsőoktatás éves állami támogatásának másfélszeresét) juttatott az MNB ezeknek az idén létrehozott alapítványoknak, amelyeknek a kuratóriumai és felügyelőbizottságai tele vannak jegybanki vezetőkkel, vagy olyanokkal, akik Matolcsyhoz valamilyen formában kötődnek.
Garancsi sportcsarnokot is épít
A Napi.hu számolt be arról, hogy új sportcsarnokot épít az Orbán-közeli magyar milliárdos cége. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem új létesítményének több mint 5 milliárd forint értékű kivitelezését ugyanis az a Market Zrt. nyerte el, amely a Fradi stadiont is felépítheti és nemrégiben gazdát is cserélt. Új tulajdonosa Garancsi István, akit Orbán Viktor miniszterelnök barátjaként lehetett megismerni, a VIP-es focipáholyokban üldögélnek együtt, mivel az üzletember a Videoton fociklub többségi tulajdonosa is egyben. A 13,7 milliárd forintra becsült vagyonával a 100 leggazdagabb magyar egyike.
Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.
További érdekességek itthonról és külföldről:
Úgy ment, hogy maradt. Hiába mondott le még a múlt héten Trócsányi László igazságügyi miniszter kabinetfőnöke, a Népszava szerint a TASZ és az ombudsman közti levelezést kiszivárogtató Hajas Barnabás továbbra is a minisztériumnál dolgozik.
Lázáré Paks. A Napi Gazdaság értesülései szerint a paksi bővítés ügye átkerül a Miniszterelnökséghez, ezzel Lázár János újabb nagy potenciális üzlet sorsa felett rendelkezhet.
Az RTL a baj. Az Index értékelése szerint Lázár János egyik tévényilatkozatában elszólta magát, és gyakorlatilag beismerte, hogy a reklámadóval a kormány célja nem volt más, mint az RTL Klub ellehetetlenítése.
Nyelvvizsga-botrány. A Magyar Nemzet szerint az In-Kal biztonsági cég volt vezetője is kemény pénzekért vehette nyelvvizsgáját. A lap birtokában lévő dokumentumok alapján komoly összeget fizethetett azért, hogy német nyelvvizsgához jusson.
Hajrá Svájc. Állítólag nagy nyomás nehezedik Svájcra, hogy az ország erőteljesebben lépjen fel a területén székelő különböző nemzetközi szervezetek korrupciós ügyeiben. A lista élén persze a FIFA áll.
Antikorrupciós appok. Latin-Amerikában nagy divatja van a korrupcióellenes appoknak, amelyekről a Newsweek közölt cikket. Több régióbeli országban is választásokat tartanak, ezért a boom.
Cseh kampánypénzek. A Transparency International blogja a cseh politikafinanszírozásról értekezik: egy most elkészült jelentés szomorú képet fest a cseh pártok átláthatóságáról.
Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket. Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!