![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Az RTL Klub beszámolója szerint sokkal nagyobb Szijjártó Péter luxusháza, mint amennyit korábban a politikus környezetéből közöltek. A csatorna ezt Dunakeszi jegyzőjétől tudta meg, aki az építési engedély alapján adott tájékoztatást. Tehát nem 391 négyzetméteres, hanem körülbelül 708 négyzetméter a ház, nem beleszámítva egy melléképületet, amely a ház hirdetése szerint 130 négyzetméteres, valamint egy 50 négyzetméteres fitnesztermet és két szaunát. Emlékezetes, hogy a külügyminiszter először nem pontosan emlékezett arra, honnan is volt az ingatlanra pénze, majd azt állította, a szüleitől kapott támogatást, de tény, a számok még így sem nagyon stimmelnek. Szijjártó a 444-nek nyilatkozott, és azt mondta, nem akarja magát szégyellni.
Ákos cége dübörög
A Napi.hu cikke szerint az előző évieknél jóval nagyobb bevételt termelt Kovács Ákos popzenész bt-je: 2013-ban 107 millió forintos adózott nyereséggel zárta az évet, több mint 280 millió forintos bevétel mellett. Év végi koncertjét a Magyar Telekom támogatja, de korábban a szponzorok közt volt az állami kézben lévő MVM is. Az idén 10 millió forint állami támogatást nyert el a Balassi Intézet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) meghívásos pályázatán arra, hogy az egyik műsorát bemutathassa a Párizsi, Moszkvai és Római Magyar Intézetben.
Az Orbán család porol a bicskeiek orra alá
Az Index riportja szerint immár három éve finom dolomitpor lepi be a bicskei vasútállomás melletti utca lakóinak kertjeit és a lakásaikat. A MÁV 2011-ben két bányászati cégnek adott engedélyt a bicskei állomás közrakodójának használatára. Az egyik cég Orbán Győző bányája, ahonnan a helyiek szerint Orbán Áron kamionjain érkezik a porszerű kőzúzalék. Az önkormányzat a vállalkozók érdekeire hivatkozva csak látszatintézkedéseket tett a helyzet megoldására.
Maradnak a norvégok a Molban
Továbbra is a Mol egyik kisebbségi tulajdonosa marad a norvég központi bank. A pénzintézet a Molon keresztül azért tartotta fontosnak ezt közölni, mert cáfolni akarta azokat az állításokat, amelyek szerint a norvég befektetési alap a Mol részvényportfólióját a vezérigazgató ellen Horvátországban zajló korrupciós eljárás miatt felülvizsgálta volna.
Szoci lakásmutyi Erzsébetvárosban
Az Origo írt arról, hogy saját rokonától vett világörökségi ingatlant Erzsébetváros korábbi alpolgármestere, aki jelenleg az MSZP–Együtt-PM–DK közös jelöltje a VII. kerületben. Az ingatlant bérlőként még a sógora vette meg, amit kétmillió forintért vásárolt meg tőle az egykori alpolgármester, majd 17,5 millióért adott tovább. A politikus szerint az ügy felmelegítése egy lejáratókampány része. A történteket a nyomozó főügyészség sem vizsgálta.
Lecsaptak a szervezett bűnözőkre
Szeptemberben nyolc nap alatt több mint 1100 embert tartóztattak le a szervezett bűnözés ellen küzdő hatóságok Európa több országában – erről a Kelet Európai szervezett bűnözésre szakosodott oknyomozó újságíró szervezet, az OCCRP oldala számolt be. A hír szerint az akció célja a pénzmosásra, a kábítószer- és emberkereskedelemre szakosodott bandák kulcsfiguráinak lekapcsolása volt.
Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.
További érdekességek itthonról és külföldről:
Huth eltiltása. Az Átlátszó blogja írta meg, hogy a Pestisracok.hu weboldal főszerkesztőjét Huth Gergelyt öt évre eltiltották a cégvezetéstől, mégsem mond le a kiadó ügyvezetői posztjáról.
Szanyi vendégei. Az Átlátszó blogja szerint a közmédia egyik műsorvezetője, a Gój Motorosok „küldöttségének” tagjaként, Szanyi Tibor szocialista képviselő vendégszeretetét élvezte Brüsszelben. Az MTVA ebben semmi kivetnivalót nem talált.
Hatalmas pénzosztás indul. Október elején 9 uniós pályázat jelenik meg 120 milliárd forint keretre a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési forrásokból.
LMP-s adatigénylés. Egyelőre nem jogerősen, de adatigénylési pert nyert egy LMP-s politikus az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) ellen. A bíróság kötelezte az Emmit, hogy az ítélet jogerőre emelkedése esetén adja ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működéséről készült miniszteri biztosi vizsgálat eredményét.
Újszentiváni anzix. Szomorú sorsra jutottak azok Újszentivánon, akik nyilatkoztak a településen nagy valószínűséggel folyó állampolgárság-bizniszről. Amint azÁtlátszó helyszíni riportjából kiderült, elérte őket a felettesek bosszúja.
Berkire vallottak. A Blikk információ szerint egy csalási ügyben lehet érintett Berki Krisztián. Az elmúlt két hétben a VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói sorra hívták be a váci futballklub játékosait tanúkihallgatásra. Azt tudakolták tőlük, hogy kaptak-e le nem könyvelt pénzt a csapat akkori menedzsmentjétől.
Az MTVA kozmetikáz. Az Index ír arról, hogy a közmédia megint úgy számolja a közönségadatokat ahogyan rajta kívül a szakmában senki: Rákay Philip műsorfolyamának nézői még kozmetikázva sem érték el az RTL Klub egyik showjának eredményeit.
Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket. Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!