![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Az Átlátszó kisokost közölt annak apropóján, hogy a múlt héten a rendőrség razziázott a Norvég Civil Alap támogatásait szétosztó civil szervezeteknél, amelyektől érzékeny adatokat is elvittek: bántalmazott nőket, gyerekeket segítő önkéntesek, és egy melegszervezet tagjainak, önkénteseinek a neveit is megszerezték a házkutatás során. A kisokoskból kiderül, mit kell tenni, ha el akarjuk kerülni, hogy a telefonról, a laptopról az adatok illetéktelen kezekbe kerüljenek. Számos könnyen elérhető titkosítási megoldás létezik a számítógépek védelmére éppen úgy, mint a telefonokra.
Nyilvános lesz az MTVA-székházszerződés
Másodfokon is az Átlátszó győzött az MTVA-val szemben a bíróságon, így a közmédia köteles kiadni azt hitelszerződést, amelyet még 2012-ben kötöttek a Kunigunda utcai székház megvásárlására. Egy gigahitelről van szó, amellyel egyrészt 140 millió euró fölött rendelkezett az MTVA a székházügyletre, egyéb célra pedig 25 milliárd forintot vettek föl. A Fővárosi Ítélőtábla ítéletében ugyanis az elsőfokú bíróságnak – és ezzel az Átlátszónak – adott igazat. A perben emlékezetes módon a közmédia még arra is hivatkozott, hogy az oknyomozó portál “versenytárs”, és azért akarja megszerezni a szerződést, hogy jogtalan előnyhöz jusson a médiapiacon. A bíróság elutasította az érveket.
Kampányköltség ítélet
A bíróság szerint nyilvánosságra kell hozni, mire és mennyit költöttek a képviselők a kampány során. Ez a lényege annak az ítéletnek, amit első fokon hirdetett ki a bíróság, a perben a Transparency International nemzetközi antikorrupciós szervezet és a Magyar Államkincstár áll egymással szemben. A civil szervezet azt a szabályt használta ki, amely szerint az egyéni képviselőjelölteknek fillérre el kell számolniuk a kampányköltéseikkel, csak nem a nyilvánosságnak, hanem a Magyar Államkincstárnak és az Állami Számvevőszéknek. A per tétje, hogy a civilek is átnézhessék ezeket az információkat, tehát akár az egyes számlákat is. A Fővárosi Törvényszék ítélete most a civil szervezetnek adott igazat – első fokon.
A párttal a néppel…
Ezentúl párttisztségviselő is simán vezetheti az állami kézben lévő Eximbankot, miután egy ilyen értelmű, az eddigi szigorú összeférhetetlenséget megszüntető törvénymódosító javaslatot nyújtott be a Miniszterelnökség. A módosításról nagyon úgy néz ki, hogy valakire, vagy valakikre szabták, tehát hamarosan nagyon kompetens párt apparátcsikok vezethetik majd a bankot. A javaslat azzal indokolja a változást, hogy a szakmailag rátermett személyt egy ilyen összeférhetetlenségi szabály ne fossza meg a tisztségtől.
A város legdrágább vidámparkja
Augusztus elején írt arról az Index, hogy Budapesten a Kozma utcai troliforduló az új Vidámpark, ahol a 70-es és 78-as trolik áramszedőit rakosgatják át a BKK alkalmazottai, hogy a járművek meg tudjanak fordulni, mivel a Kossuth tér tavalyi átadása óta onnan ki lettek tiltva, jobb megoldást viszont azóta sem sikerült még találni. Az Átlátszó kiderítette mennyibe is kerül ez a mulatság, és a BKK azt közölte: a “kényszerből alkalmazott technológia” miatt tavaly júniustól idén augusztusig 47,5 millió forint többletköltségük volt.
Termékeny a fideszes föld
A VS.hu beszámolója szerint az Audi új üzeme is egy fideszes tanácsadó földjére épül. Az autógyárnak ugyanis ismét éppen az a terület bizonyult a legmegfelelőbbnek, amelyet egykor a győri vezetéshez közelálló ügyvéd vásárolt fel. A 22,5 hektáros föld döntő része, több mint 21 hektár a hivatali bejegyzés szerint korábban, egészen pontosan 2013. április 18-án még Rákosfalvy Zoltán nevén volt. Ő az az ügyvéd, akinek az érdekeltségbe tartozott a korábbi, 2012-ben elhatározott Audi-üzemfejlesztés területe is. Az ingatlan kisebbségi tulajdonosaként feltűnik még egy illető, aki a győri polgármesteri hivatal belső ellenőre volt, amikor a Győri Logisztikai Parkot 2010 januárjában alapították.
SZDSZ-es ügyek
Sikkasztással gyanúsítja a rendőrség Retkes Attilát, a Szabad Demokraták Szövetsége volt elnökét. A nyomozók szerint a politikus a párt pénzéből több mint négymillió forintot saját céljaira fordított. A gyanú szerint a pénzt az egykori elnök 2010 áprilisában azzal az indokkal vette fel a pártkasszából, hogy azt az SZDSZ operatív testületének döntése alapján egy krízishelyzetben lévő gyermekekkel foglalkozó alapítványnak adja. A rendőrök szerint a támogatási szerződés valótlan tartalmú, az alapítvány nem létezik. Retkes Attila tagadja a sikkasztást és panaszt tett.
A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.
További érdekességek itthonról és külföldről:
Fábry kaszál. A kutya sem nézi a showműsorát, mégis 440 millió forintot számláz a köztévének Fábry Sándor humorista. A Vasárnapi Blikk szerezte meg az MTVA-val kötött szerződést.
Békül, nem békül. A Népszabadság szerint közel van a kiegyezés az Orbán-Simicska háborúban, mert Lajos átadhatja Viktornak, illetve Árpádnak a médiaportfóliót, de a Népszava szerint ebből semmi sem igaz.
Kishantosi következmények. A Válasz.hu értesülései szerint megvált külsős ügyvédeitől és jogi vezetőjétől a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, mert elégedetlen volt a kishantosi gazdaság ügyében mutatott teljesítményükkel.
Lázár fogadóórája. Az Index betoppant Lázár János képviselői fogadóórájára és a titkos utakról, az Origoról és az Ökotárs elleni vizsgálatról kérdezte. Lázár ügyesen kislisszant a kemény kérdések elől, de legalább valaki megszorongatta.
Kenyérbérlet Óbudán. A Vastagbőr-blog írta meg, hogy Óbudán kenyérbérleteket osztogatnak nyugdíjasoknak. Nem, tényleg nincs kampány.
Független ember vagy?
Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket. Legyél független az Átlátszóval!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!