![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Kétszázmilliárd forintot, a teljes magyar felsőoktatás éves állami támogatásának másfélszeresét juttatta saját alapítványainak a Magyar Nemzeti Bank – derül ki a HVG címlapsztorijából, ami végigveszi, kik lehetnek az oktatási célokkal magyarázott gigantikus vagyonátadás nyertesei. A tranzakcióval a jegybank kicsit spekulált is: az alapítványnak juttatott 200 milliárd forint egy részét euróban adta, majd akkor váltotta át, amikor az a lehető legtöbb forintot érte. A milliárdokkal így kitömött öt alapítvány számos jegybanki vezetőnek, ex-politikusnak, távozóban lévő nagykövetnek ad majd megbízatást – a kuratóriumi elnökök a havi minimálbér hétszeresét kapják, de még a tagok is több mint félmillió forintot kapnak havonta.
Felelőtlenség a Király utcában
Az Átlátszó cikke szerint tragédiába is torkollhatott volna az augusztus 20-i Király utcai házomlás, amikor leszakadt egy a világörökségi helyszín miatt védett, de évek óta romokban álló épület födémje, miután a lezárt házat elkerítő korlátokon átjutva külföldi fiatalok felmentek a ház második emeletére. Az épület tulajdonosa ugyanaz a befektetői kör, akiknek a Kodály köröndnél évtizedek óta omladozó palotája nemrég leégett.
Viktor elveszi Lajos játékát
Évtizedes szálakat szakított szét Orbán Viktor, amikor nekiment legrégebbi szövetségesének, Simicska Lajosnak. A HVG.hu szerint a milliárdos vállalkozót elsősorban az zavarja, hogy vissza kellene vonulnia abból a pozícióból, amit még 1993-ban foglalt el, és fel kell adnia azt az építkezést, amit két évtizede folytat. A miniszterelnök – akit szövetségesei is győzködnek, hogy szorítsa vissza egykori kollégiumi szobatársát – úgy látja, Simicska túl nagyra nőtt, és „árnyékot vet” a többi „nemzeti tőkésre”, akiknek viszont az új gazdaságpolitikában főszerepet szán.
Kihátrál a Közgép
Két-három nappal a határidő előtt húzták ki a talajt egy új, reménybeli budapesti kézilabdaklub alól, amelynek a fő szponzora a hírek szerint a Közgép lett volna. Az Origo úgy értesült, hogy a Közgép az utolsó pillanatban visszalépett, és mégsem vállalta a csapat finanszírozását. Az új klubhoz több játékos átigazolt volna Simicska Lajos kedvenc csapatától, az MKB Veszprémtől.
Szarul áll az offshore-háború
A 444.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy miközben a kormány és a Fidesz a deklarációk szintjén az átláthatatlan offshore struktúrák ellen küzd, a valóságban azonban vígan tereli ezek felé a közpénzt. A Magyar Nemzeti Bank például augusztus 1-től bejegyzett tulajdonosa a Bajcsy-Zsilinszky út 78. szám alatti Eiffel Palace irodaháznak, amit a legfrissebb hírek szerint a piaci ár másfélszereséért, 11-12 milliárd helyett 18 milliárdért vett meg egy részben Ciprusra és Kis-Antillákra bejegyzett cégcsoporttól – a cégháló annyira összetett, hogy nemcsak azt nem tudjuk, pontosan mennyit, hanem azt sem, hogy kinek is utalt a Nemzeti Bank.
Nem veszett el Giró-Szász!
Kiderült, hova tűnt Giró-Szász András volt kormányszóvivő, akiről egy ideje nem lehetett tudni, hogy hivatalos megbízása után, mihez kezd. Nem kell aggódni, a Fidesz birodalom gondoskodik mindenkiről: június közepétől ismét cégtulajdonos lett, visszatért korábbi tanácsadó cégéhez, a kormányzatnak és a Fidesz-frakciónak is milliárdokért dolgozó Strategopolis Kft.-hez. A cégadatok szerint ráadásul májustól új, frekventált és méregdrága helyre költözött a cég, a Lánchíd pesti lábánál lévő Széchenyi térre, a Roosevelt irodaházba.
Törvényesített kenőpénz?
Ha nem tudod legyőzni a korrupciót, tedd legálissá – vallja egy indiai honatya, aki be is nyújtotta a törvénytervezetét a témában. Indoklása az, hogy az egyre idegesítőbbé váló indiai korrupciós helyzet forradalmi megoldásokat igényel. Valójában a korrupciós problémára akarja így ráirányítani a figyelmet, párttársai nem kis bosszúságára.
A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.
További érdekességek itthonról és külföldről:
Egy nap, két bukás. Volt olyan szerencsétlen kínai kereskedő, akit egy nap alatt kétszer is lefüleltek a NAV ellenőrei, akik az iskolakezdés előtt külön razziát tartottak. A kereskedők kétharmada szabálytalanul üzletelt.
Az ország pénznyelői. Abszolút értékben Budapest volt a legeladósodottabb város, ám az egy főre jutó adósságot nézve Alsómocsolád végzett az élen – derült ki abból a listából, amelyet a Napi.hu kért ki a kormánytól az idén februárban zárult önkormányzati adósság-konszolidációról. Az egész 1 368,9 milliárd forintjába került az adófizetőknek.
Álomsziget. A hvg.hu megszerezte a JövőSziget fantázianévre hallgató, 26 oldalas „hasznosítási előtervet”, melynek további sorsáról az Orbán Viktor vezette Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság dönthet.
Eljárás az IMF-vezető ellen. Nagyobb ügynek indult, végül hanyagság lett csak a vége. Az IMF vezetőjét, a volt francia gazdasági egy üzletembernek nyújtott, 2008-as kártalanítás ügyében vették elő. Christine Lagarde nem mond le tisztségéről és fellebez a francia köztársasági bíróság határozata ellen.
Bolgár krimi. Bulgária negyedik legnagyobb kereskedelmi bankja ellen csődeljárás indult, az Interpol különösen pedig nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt körözi a pénzintézet vezetőjét. A Corpbank helyzete júniusban rendült meg, miután a betétesek megrohanták a fiókjait. Ezután a bolgár központi bank felügyelet alá vonta a pénzintézetet.
Független ember vagy?
Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket. Legyél független az Átlátszóval!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!