Egyéb

Vadászgépek és a közös szenvedély

Vadászgépek a stadionnál
1-2-re megverte a Fradit a Chelsea az új stadion nyitómeccsén. A Groupama Aréna megnyitóján beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Kubatov Gábor, az FTC elnöke is. Állítólag mindkettejüket kifütyülték a beszéd közben. A miniszterelnök beszéde után vadászgépek szálltak el az aréna felett, bár a 444.hu szerint a stadionból ebből nem látszott semmi. A Vastagbőr blog a múlt héten arra emlékeztetett, hogy az új Fradi stadion az adófizetőknek több mint 14 milliárd forintjába került. A Chelsea pedig 800 millió forintért vállalta el a gálameccset. A Vs.hu szerint tízmillió forintba kerül egy repült óra a Gripenekkel, de a Magyar Honvédség szerint a stadionavatás nem jelent többletköltséget, mert a tervezett repülési órák keretén belül, tulajdonképpen kiképzésként hajtották végre.

Hol a mutyi?
Kimaradtak a mutyiról szóló jelenetek az új FIFA filmből. Az Index filmkritikája szerint „A közös szenvedély”-ből csak azok az egyébként nagyon lényeges jelenetek maradtak ki, amelyekből kiderülne, hogy Sepp Blatter, a FIFA elnöke hogyan hozott tető alá százmillió dolláros támogatási szerződéseket, vagy egyáltalán hogyan irányítja a szervezetet. A lap szerint a többszörösen korrupcióval vádolt vezető a FIFA-t megmentő, önfeláldozó, gáláns üzletemberként jelenik meg a filmben. Pedig a legutóbbi sajtóhírek szerint a futballszövetség több tagja is azzal vádolja az elnököt, hogy miatta azonosítják a szövetséget a korrupcióval és botrányokkal.

Trafikos a szomszédom
Belenyúltak Rogán Antal társasházi szomszédjának dohánykoncessziós pályázatába. A Hvg.hu szerint az egyik V. kerületi pályázó két pályázatát is utólag módosította a bírálóbizottság. A cég a kerületben kiírt 14 koncesszióból kilencet nyert el, két pályázatuk valószínűleg úgy lett nyertes, hogy utólag feljebb emelték a szubjektíven értékelhető üzleti terv pontszámát. Az értékelőlap adminisztrációs hibát említ. Rogán Antal az esetre úgy reagált, hogy a cég nem azért kapott trafiküzemeltetési engedélyt, mert a tulajdonosok ismerik őt, hanem szakmai múltjukkal érdemelhették ki azt.

Túlzottan ellenzéki
A Hvg.hu birtokába került egy 21 oldalas elemzés, amely az RTL Klub tévécsatorna hírműsorait vizsgálja abból a szempontból, hogy mennyire voltak kritikusak a kormánnyal szemben. A vizsgálat eredménye az lett, hogy az RTL Klub túl sok negatív hírt közöl, a TV2 viszont kiegyensúlyozottabb. A HVG úgy tudja, hogy a Fideszből még a reklámtörvény kapcsán kirobbant háborúskodás előtt, informális úton többször kérték, hogy a csatorna „fogja vissza magát”. A lap számításai szerint egy teljes évre számítva az RTL fogja befizetni a médiaszektort érintő adó több mint felét, a TV2 viszont kapott egy kiskaput. A reklámtörvény kapcsán nem utolsó szempont, hogy az adó érinti a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó cégeket is, amelyek többször tiltakoztak a bevezetése ellen.

Csatáról csatára
Szintén a Fidesz körüli háborúskodásról ír az Index. A Fidesz holdudvarában kitört háborúskodás legújabb fejezete, hogy a kormány azt tervezi, hogy létrehozza a Nemzeti Kommunikációs Ügynökséget, amely 40 milliárd forintos állami költést összpontosít majd. A honlap szerint ez azt jelenti, hogy többé nem médiaügynökségek kezelnék a kormányzati és állami cégek hirdetési megrendeléseit. Márpedig az állami pénzek kisebb-nagyobb mértékben szinte mindenütt megjelennek, ezért még a jobboldali médiumok sem képviselhetnek majd külön álláspontot anélkül, hogy az állami reklámpénzeket kockáztatnák. Így olyan sem fordulhatna elő mint, ami az elmúlt hetekben történt, hogy a Magyar Nemzet kritizálta Havasi Bertalannak, a miniszterelnök szóvivőjének a viselkedését.

CSR-kastély
A Magyar Nemzeti Bank megvásárolt egy tiszaroffi kastélyt, és a Hvg.hu-n megjelent hír után közleményben indokolták a vásárlást. Az MNB szerint társadalmi felelősségvállalási stratégiájának értelmében, béren kívüli juttatásokkal, például segélyezési rendszerrel és jóléti szolgáltatásokkal támogatják az alkalmazottakat. A bank azzal is dicsekszik a közleményben, hogy a 680 millió forintos meghirdetett ár helyett, kicsit több mint 400 millió forintra alkudták le a vételárat.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

További érdekességek itthonról és külföldről:

Megszorítások. Többek közt a rendőrségnél, a Terrorelhárítási Központnál és az Alkotmányvédelmi Hivatalnál lesz zárolás. A kormány összesen 110 milliárd forintot zárolt kormányzati kiadásokból, hogy teljesíthető legyen a 2,9 százalékos hiánycél.

Államosítások. Az államosított cégek eredményét vizsgálja a Menedzsment Fórum. A legnagyobb növekedést a tankönyvellátásért felelős Könyvtárellátó Zrt. érte el. A lap kiemeli, hogy az idei költségvetést már módosítani kellett négy cég megvásárlása miatt, és szóba került egy újabb megvétele is.

Álhorgászok. Majdnem két és félezer doboz, kétmillió forint értékű ukrán cigarettát találtak egy csempészetre átalakított horgászcsónakban, írja az Index.

Propagandák. Gilad Lotan arról ír, milyen mintát követ a gázai konfliktussal kapcsolatos információk áramlása a különféle közösségi oldalakon. A vizsgálat egy régi igazságot erősített meg: nem szeretünk olyan tartalmat olvasni, amely szemben áll az előzetes ismereteinkkel és véleményünkkel.

Letöltendők. Tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a román Konzervatív Párt alapítóját, egy kiterjedt médiabirodalommal rendelkező oligarchát. A per hat éve zajlik egy, a piaci árnál 75-ször alacsonyabb áron megvásárolt telek és az állam megkárosítása miatt.

Stadionok. Közel 9 milliárd eurót költöttek a görögök az athéni olimpiára, mára azonban a tíz éve épített létesítmények többségét felveri a gaz.

Független ember vagy?

Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! 

Tudnivalók itt!

Megosztás