![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A Cink értesülései szerint Seszták Miklós fejlesztési miniszter egy körlevélben leállított minden szerződéskötést, több mint száz állami tulajdonban lévő cégnél. A miniszter a múlt héten egyik interjújában már jelezte, hogy változások várhatók, azt mondta, hogy “eredményhatékonysági” vizsgálatokat tartanak, de könnyen lehet, hogy csak arról van szó: megkezdődött az egyik fideszes érdekcsoport harca és leszámolása a másikkal szemben. Az Index értesülései szerint egyébként a levelet két hete küldték ki, és kifejezetten Orbán kérésére keményített be a miniszter. Egyébként – mint az Index írja – már hetek óta tartja magát az a pletyka, hogy Orbán szembekerült a Fidesz holdudvarát alkotó oligarchákkal, többek között Simicska Lajossal is, és elszánta magát arra, hogy kiszorítsa őket az állami cégek vezetéséből. A lap úgy értékelte az eseményeket, hogy a forradalom most már felfalja a saját gyermekeit.
Furcsán drága bérlakások képviselőknek
A Blikk cikke szerint összesen mintegy 150 millió forintot költ az állam az országgyűlési képviselők lakhatására évente, és furcsa módon a piaci árhoz képest méregdrágán sikerült ezeket a lakásokat megszerezni. Átlagosan 120-180 ezer forintokért bérelnek nekik olyan budapesti lakásokat, amelyek nem lehetnek nagyobbak 50 négyzetméternél. Havi 186 ezer forintért bérel lakást például a VI. kerület nem túl felkapott részén, az Eötvös utcában az egyik parlamenti képviselőnek az Országgyűlési Hivatal. Ez egyébként a törvényben meghatározott legnagyobb összeg, amiért lakást bérelhet az állam az országgyűlési képviselőknek.
A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.
Várhegyi milliós megbízásai
A 444 írta meg, hogy tízmilliókat kapott tanácsadásért a Fidesz volt pártigazgatója a közmédiától, ahonnan állandó sírás hallatszik, hogy nincsen elég pénz műsorokra. Várhegyi Attila egykori szolnoki polgármester, a Fidesz volt választmányi elnöke, volt államtitkár, a közpénzek igazi jó gazdája. A közéletből akkor távozott, amikor 2002 őszén elítélték folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. Jogerősen felfüggesztett egyéves börtönbüntetést kapott. A vád szerint az Orbán-kormány egykori államtitkára 154 millió forintos kárt okozott Szolnok önkormányzatának. Börtönbe nem kellett mennie, de a képviselőségről lemondott. Párt- majd kampányigazgató lett a Fidesznél, a 2006-os vereség után távozott.
Kartell az ingatlanosoknál és a betonosoknál
Kartellgyanú miatt vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal a két legnagyobb ingatlanközvetítőt, és emiatt helyszíni kutatást is tartottak a Duna House és az Otthon Centrum irodáiban. A hivatal a két hálózat tavaly indított közös adatbázisa miatt vizsgálódik. A gyanú az, hogy a két, a piacon jelentős befolyással bíró cég szoros együttműködése alkalmas volt arra, hogy másokat kiszorítson. A GVH-nak hat hónap áll rendelkezésére a vizsgálatra, ez a határidő indokolt esetben újabb hat hónappal meghosszabbítható. A betongyártók esetében már nem kell várni: 2,8 milliárd forintra büntették őket árrögzítés és piacfelosztás miatt.
Legyél a minioligarchánk, és gyere el az Atlatszo.hu 3. szülinapjára, ahol személyesen is támogathatsz minket adományoddal!
Nincs joguk a régi trafikosoknak
Lesöpörte a régi trafikosok panaszait az Alkotmánybíróság és ítéletében nem ismerte el azt a panaszukat, hogy a trafikkoncessziók újrapályáztatásával az állam megsértette a tulajdonhoz és a vállalkozáshoz való szabadságukat. Azt is sérelmezték, hogy vagyoni értékű jogot vontak el tőlük kárpótlás nélkül, azaz kisajítás áldozatai voltak. A trafikpiac újraosztása után tizenhat egykori dohányboltos fordult az Alkotmánybírósághoz. Az AB nem tartotta megalapozottnak a beadványt, szerintük az új rendszer nem vonta el a tulajdonhoz való jogot, hiszen nem üzleteiket vesztették el, csupán a dohányárusítás jogát. Az persze más kérdés, hogy az üzleteik ezzel tönkrementek.
Drága az állami napelem
A Nyugat.hu szúrta ki, hogy Szombathelyen érdekes módon sokkal többe kerülnek azok a napelemek, amiket az államnak szállítanak egyesek. A városban több közintézmény tetejére is szereltek napelemeket. A lap kiderítette, hogy a Levéltár tetején lévő szerkezetért 14 milliót fizetett az önkormányzat. Az újságíró ezután mint magánember egy ugyanilyen teljesítményű napelem megvételére, és felszerelésére kért árajánlatot, a cikk szerint, neki nettó 3,7 millióért megcsinálnák ugyanazt.
A Városliget-projekt és a platánfa
Az Átlátszó blogja arról a civil tiltakozásról ír, amely a Városligetbe tervezett Múzeumnegyed megvalósítása ellen emeli fel a szavát. A Levegő Munkacsoport szerint épp a Városligettel határos VI. kerületben kevesebb mint egy négyzetméter zöldterület jut egy lakosra a nemzetközileg ajánlott 21 négyzetméter helyett. A civilek szerint pedig ezt az arányt nem szabad tovább rontani. Főleg, hogy egyetlen százéves platánfa lombjának zöldfelülete annyi, mint egy futballpályáé.
További érdekességek itthonról és külföldről:
Miniszterközeli lépfene. A Népszabadság írta meg, hogy 250 hektár állami földet nyert el a cég Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi területén, amelynek telepén lépfenével fertőződtek a marhák. A tulajdonos igen jó kapcsolatban van Fazekas Sándor agrárminiszterrel.
Újabb üzlet a Közgépnek? Az MNO.hu szerint több száz milliárdos fejlesztési programot indít a kormány, amelynek célja, hogy 2020-ig megduplázódjon a magyar országhatáron lévő átkelők száma, és ezzel segítsék a határon túli magyarokat. A cikk mellett egy szép Közgép-hirdetés, stílusosan.
Orbán bank-kiszorítási terve. A Véleményvezér szerint rendkívül veszélyes az a stratégia, amellyel a kormányfő a nemzetközi bankhálózatokat akarja kiszorítani Magyarországról. A blog szerint Orbán módszerei azzal fenyegetnek, hogy az országot a félperifériáról a teljes perifériára száműzik.
Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!
Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide! Lájkolj minket a Facebookon is!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!