Két hete hirdették ki a Global Editors’ Network által odaítélt és a Google által támogatott Adatújságírás-díj shortlist-jét, melybe egy magyar pályamű is bekerült. Bátorfy Attila a Kreatívban megjelent „Közterületi pénzosztás az Orbán-korszakban” című munkája a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekkörébe tartozó reklámcégekbe öntött állami milliárdokat tárja fel. A 72 döntős pályamunka közül Bátorfy cikkére ezen a linken szavazhat a közönség.
A listaáras adatok alapján korábban soha ennyire nem favorizált közterületi céget az állami szektor, mint a kormányváltás óta a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Publimontot. A médiaügynökségek azt mondják, hogy a legjobb ár-érték arány alapján döntenek, de a piac legnagyobb szereplőjétől, az Epamediától árajánlatot az elmúlt másfél évben állami hirdetőre nem kértek, így nem is tudhatják, hogy melyik cég ajánlata jobb. Egy centrálisan vezérelt pénzszivattyúnak, vagy a piaci gyakorlatnak ugyan ellentmondó, mégis érthető és magyarázható döntéshalmaznak köszönhetjük ezeket a számokat a közterületi piacon? Ennek próbáltunk utánajárni. – Kreativ.hu: Közterületi pénzosztás az Orbán-korszakban
Gyakornoki programot indít az Átlátszó Oktatás. Középiskolai diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését is várjuk az ország minden részéről. Szeretnéd,...
Hol tart ma Magyarországon egy egyetemi hallgatói önkormányzat, ha szövegértésről van szó? Mutatjuk. Közérdekű adatigénylést adtunk be ugyanis a szegedi...