Ál-Finnország, alakváltó gyíkemberek és komolyabb politikai, történelmi konteók

Az álhírek és áltudományok létrejötte, működése népszerű téma az elmúlt évek tudományos ismeretterjesztő irodalmában – sajnos azért, mert aktuálisabbak, mint valaha. Tom Cutler brit újságíró régóta foglalkozik összeesküvés-elméletekkel. Magyarul 2023-ban, az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg a legérdekesebb konteókat csokorba szedő kötete.

Cutler a bevezetőben könyve olvasását kis adagokban javasolja, nehogy „Konteország ismeretlen vadonjával” túltelítődjünk. Javaslata nemcsak abból a szempontból jogos, hogy a felvonultatott elméletek olykor az emberi butaság legmélyebb bugyraiba kalauzolják az olvasót – ahonnan egy idő után jó előbukkanni –, hanem abban a tekintetben is, hogy a konteókat inkább csak röviden ismerteti a szerző, nem pedig mélyebben elemzi, így rövidebb, könnyedebb olvasmánynak is megfelelőek. A kötet vállalt célja bemutatni a leghíresebb összeesküvés-elméletek közül egy csokorra valót, amelynek eleget is tesz.

A könyv kilenc tematikus fejezetre osztva mutat be konteókat (pl. történelmi konteók, tudományos összeesküvés-elméletek, gyilkosságokkal kapcsolatos konteók, idegen lényekkel kapcsolatos összeesküvés-elméletek), témakörönként három-nyolc darabot. A szerző – Torma Péter fordító révén magyarra remekül átültetett – szarkasztikus stílusa számos bemutatott elmélethez jól illik, néhol azonban olyan érzésem volt, hogy elveszi egy-egy témakör komolyságát a stílus.

Tom Cutler: Ez konteó! A világ legvadabb összeesküvés-elméletei
Athenaeum Kiadó, 2023
240 oldal, 4 299 Ft

Cutler az összeesküvés-elméletek jól összefoglalt bemutatása mellett a konteók terjedésének mechanizmusára is reflektál elszórtan a kötetben. Megállapításainak egy részével nem sok újat mond, igaz, nem is ez a fő célja (korábban itt és itt írtunk olyan könyvekről, amelyek az áltudományok és álhírek működését részletesebben elemzik).

Például aligha jelenthet bárki számára is meglepetést, hogy a közösségi média korában könnyebben terjednek az áltudományos tartalmak; mint ahogyan az is evidencia, hogy az összeesküvés-elméletek válságok idején felerősödnek, és sokszor az a melegágyuk, hogy valaki – az eseményekhez képest utólag – előáll valamilyen ellenőrizhetetlen információval.

Jóval fajsúlyosabbak azok az elemző részek, amelyekben a szerző azt fejtegeti, hogy némelyik konteós csoportosulás számos aspektusában egy vallásos elemeket felvonultató szektához hasonlít. Egy 2017 óta létező konteóterjesztő, szélsőjobboldali amerikai mozgalom, a QAnon esetében – amely mögött egy „Q” nevet viselő anonim személy áll – például azok, akik hisznek az összeesküvésekben, cserében „kiváltságosként” megkapják a „megváltást” (egy jobb kor ígéretét).

Hasonlóan elgondolkodtató az a fejezet, amelyben Cutler azt mutatja be, hogyan használható politikai fegyverként a konteó. A 2016-os amerikai elnökválasztási kampány során zajlott le az úgynevezett „Pizzagate”, egy alaposan megcáfolt elmélet. Az ügy abból indult ki, hogy meghekkelték Hillary Clinton kampánymenedzserének e-mail-fiókját, amely állítólag rejtjeles üzeneteket tartalmazott, például a „sajtos pizza” titkos kódot: ez a konteó hívei szerint demokrata párti fejeseket hoz kapcsolatba egy pizzériából működtetett pedofilhálózattal. Trump pedig annak rendje és módja szerint fel is használta saját támogatóinak mozgósítására a teóriát.

A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy a konteók hatékonyabban terjednek egymásnak ellentmondó vélemények közepette, sőt, arra is találhatunk példát, hogy egy elmélet annyira elburjánzik, hogy már egymással is kontrasztos belső leágazásai is keletkeznek. A koronavírus kapcsán léteznek például olyan összeesküvés-elméletek, amelyek azt állítják, hogy a Covid-19 nem is létezik, csak az oltásokba mikrochipeket helyeztető Bill Gates „vakcinaalapú megfigyelőállamához” kitalált mese, ám olyan vélekedések is szárnyra kaptak, miszerint a vírus nagyon is valós, de nem természetes járvány, hanem mesterséges, laboratóriumi manipuláció eredménye.

A kötetnek nem célja szisztematikusan megkérdőjelezni az összes felvonultatott összeesküvés-elméletet, Cutler néhol azonban kifejezetten tudományos cáfolatokat is kifejt a szövegben. Például az üreges Földdel kapcsolatos konteót illetően megjegyzi, hogy ha bolygónk valóban üreges lenne (és nem csak egyes konteóhívók szerint, akik egyébként azt is gondolják, hogy alakváltó gyíklények élnek az üregben), akkor a sűrűségének és a gravitációjának is sokkal kisebbnek kellene lennie, viszont ebben az esetben nagy ólomkoloncokkal kellene lesúlyoznunk saját magunkat, nehogy kilebegjünk az űrbe.

Hasonlóan belemegy fizikai magyarázatokba a Holdra szállást tagadók érveinek cáfolatakor is, felhasználva a NASA által a konteókra adott cáfolatokat. Más kérdés, hogy egyes nézőpontok szerint az összeesküvés-elméletek ilyen mértékű komolyan vétele kontraproduktív hatást is el tud érni, hiszen tulajdonképpen azonos szintre helyezi a konteós érvelést a hivatalos tudományos magyarázattal azáltal, hogy ilyen részletesen reagál rá.

A kötet erőssége a történeti jelleg is: Cutler igyekszik visszanyúlni az elméletek eredetéhez és nyomon követi, hogyan alakult az egyes konteók sorsa napjainkig. Pontos évszámokkal, számos esetben napi dátumokkal támogatja meg az elméletek bemutatását, amelyek révén végigkövethető, mikor jelent meg egy-egy újabb eleme a konteónak, mikor állt elő egy-egy szerző vagy megszólaló, mikor és milyen nyomozások történtek az elméletek esetleges igazságtartalmának felderítése céljából, esetleg mikor történt egyéb jelentős esemény az adott témában.

Arról is szó esik a könyvben, ha egy-egy tágabb témakörrel kapcsolatban többféle összeesküvés-elmélet látott napvilágot. Ilyenek például a Diana hercegné halálával kapcsolatos konteók, amelyek között van olyan is, miszerint fegyverkereskedők állnak Diana halála mögött, de francia–angol összeesküvést, sőt, maga Diana által megrendezett temetést is szimatolnak az események hátterében egyes konteósok.

Sokat hozzátesz a kötethez, hogy néhány esetben

nemcsak elméletekről, hanem a gyakorlatban működő, tényleges összeesküvésekről is szó esik benne.

Ezzel ugyanis ráirányul a figyelem az összeesküvés-elméletek egy olyan tulajdonságára, amelyről talán kevesebbet beszélünk általánosságban: nagyon ritkán tényleg igazak, vagy részben igazak. A hulla, aki átverte Hitlert című fejezetben egy, a szövetségesek által kitervelt, második világháborús sikeres összeesküvést mutat be Cutler. 1942 végén a szövetségesek Szicília megszállását tervezték, amelyhez egy félrevezető akciót eszeltek ki (Mincemeat-hadművelet), hogy a németek átcsoportosítsák a csapataik nagy részét a szigetről.

Ezt végül sikerült is elérniük olyan módon, hogy a spanyolországi Huelvánál bedobtak a tengerbe egy holttestet, amelyhez az átcsoportosítás célját szolgáló hamis dokumentumokat rögzítettek, abban a reményben, hogy a spanyolországi náci ügynökök eljuttatják a német hadvezetéshez ezeket – ami meg is történt. Persze az, hogy miért tudtak működőképesek lenni egyes összeesküvés-elméletek, mások pedig miért nem, komplexebb elemzést kívánna – erre azonban ez a kötet nem vállalkozik.

Olyan esetre is találunk példát a kötetben, hogy egy jelenséggel kapcsolatos összeesküvés-elmélet mögött ténylegesen áll egy összeesküvés, hogy leplezze az adott történést, de nem az az összeesküvés a valós, amelyet a konteósok állítanak. Ilyen az úgynevezett roswelli eset: 1947-ben az új-mexikói Roswell közelében beazonosítatlan tárgyak darabjait találták meg, ám ezek, a konteósok állításaival ellentétben, természetesen nem repülő csészealjak voltak, de nem is meteorológiai ballonok, mint ahogyan a kormányzat hosszú ideig állította, hanem a szigorúan titkos Mogul-projekt maradványai.

Az akció során légkörkutatók mikrofonokat és szenzorokat szereltek fel az atmoszféra felső rétegeibe emelkedő ballonokra, hogy felfogják a szovjet kísérleti nukleáris robbantások hanghullámait. Ezt azonban az amerikai kormány igyekezett a meteorológiai ballonos sztori segítségével elfedni, így

ha túlzás is volt ufóktól rettegni, arra jól ráérzett a lakosság, hogy valami nem stimmel a hivatalos magyarázattal.

Kifejezetten megmosolyogtató része a kötetnek azon konteók bemutatása, amelyek az „ártalmatlan ostobaság” kategóriába tartoznak, pl. az ál-Finnország elmélete vagy Avril Lavigne klónozása (amellett, persze, hogy döbbenetes, hogyan lehet ezeket komolyan gondolni). Ezeknél az elméleteknél a szerző egyértelműen kritikus hangnemet üt meg – hogy az olvasónak még véletlenül se jusson eszébe elhinni az adott konteót.

Vannak viszont olyan fejezetek, amelyeknél némiképp nyitva hagyja az elmélet igazságának kérdését Cutler, és nem cáfolja egyértelműen az adott elméletet. Ez egyrészt gondolkodásra serkenti az olvasót, másrészt viszont a nem elég kritikus olvasó számára az összeesküvés-elméletek komolyan vételének is megágyazhat. Ilyen például a Roberto Calvi (a Vatikán pénzügyeit is kezelő Banco Ambrosiano olasz bank egykori elnöke) 1982-es halálával kapcsolatos fejezet (Cutler erősen meglebegteti, hogy esetleg nem öngyilkosság történt, hanem öngyilkosságnak álcázott gyilkosság), de például a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokkal kapcsolatos konteókat sem érzem kellőképpen megcáfoltnak a kötetben.

Mindent összevetve azonban a szerző igyekszik vészharangot kongatni az elméletek potenciális veszélyeit illetően, sőt néhány nem túl kifejtett gondolatkísérletet is megoszt azt illetően, hogy hogyan küzdhetünk a konteók ellen. Az összeesküvések általánosságban Cutler szerint sok esetben lenyűgöző logikai okfejtésre épülnek, ezért csábítók – csak éppenséggel általában nem igazak.

Sokszor alkalmazható rájuk az „Occam borotvája” elmélet: azaz az egymással vetélkedő komplex magyarázatok közül általában a legegyszerűbb az igaz, de ahogyan Cutler is hozzáteszi: nem mindig. Ha rendet tenni nehéz is ebben a káoszban, e könyvből jó párat megismerhetünk közülük rendszerezett formában.

Varga Virág

Címlapkép forrásai: Athenaeum Kiadó Facebook-oldala és a Harper Collins Publishers weboldala