Végre megéri kishalnak lenni – remény a marginalizáltaknak és a diszkrimináció áldozatainak

1965-ben a Chicagóba emigrált, magyar származású Emil J. Freireich módszerének köszönhetően sikerült először áttörést elérni a leukémiás gyermekek kezelésében. A kombinált kemoterápia a mai napig alkalmazott gyógymód a rákos betegségek elleni harcban. Malcolm Gladwell szerint az orvos mindezt nem tudta volna elérni, ha nem lett volna gyötrelmes gyerekkora, nem élt volna szegénységben és jellemét nem szilárdította volna elviselhetetlen különccé számos átélt trauma. A New Yorker tudományos újságírója ötödik könyvében jó hírrel szolgál a nehéz sorssal küzdőknek, a marginalizáltaknak és a diszkrimináció áldozatainak: valójában kivételesen előnyös helyzetben vannak.

A Dávid és Góliát az író előző ismeretterjesztő könyveihez hasonlóan egyedi látásmód alapján közelít, megcáfolni igyekszik megdönthetetlennek hitt ismereteinket, vélekedéseinket, és rámutat arra, hogy a tudományos eredmények mindennapi problémáink megoldására is alkalmazhatók. A társadalomtudományok, a pszichológia és szociálpszichológia területéről merít, vizsgálódásának célpontjai azonban hétköznapi emberek. Könyvei egyszerű nyelvezete, az önsegítő irodalom mintájához hasonló felépítése, és a megfogó, már-már hatásvadász történetek felsorakoztatása tudományos és populáris határmezsgyéjére ékelik be az írót. Kritikusai sokszor a szemére vetik, hogy következtetéseit anekdotákból származtatott leegyszerűsített tanulságokból, mintsem kutatások eredményeiből vezeti le, nem szólva arról, hogy elsiklik a tény felett, hogy nem szociológus, hanem újságíró. Ettől függetlenül vitathatatlan, hogy egy bestseller szerzővel, sikeres újságíróval és keresett előadóval van dolgunk, akire friss témái, újszerű megközelítésmódjai és sokakat érintő problémafelvetései miatt érdemes figyelni.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Dávid és Góliát

Történetek esélytelenekről, avagy hogyan kényszerítsünk térdre óriásokat

Szerző: Malcolm Gladwell

Fordította: Hegedűs Péter, Takács Zoltán

2014, HVG Kiadó Zrt., Budapest, 290 oldal, 3900 Ft

Gladwell a Kivételesek című könyvében már a sikeresség témakörét kóstolgatja. Azt állítja a tehetség és az ambíció kevésbé szükséges feltételei a csúcsra jutásnak, sokkal többet nyomnak a latba az olyan mellékesnek vélt körülmények, mint a születési hely, vagy akár a születési dátum. A Dávid és Góliát még merészebben közelít: az akadályokból, megpróbáltatásokból fakadó előnyökre reflektál. Sőt, azt állítja, az egész gondolkodásmódunk, az akadályokról és előnytelen helyzetekről alkotott definíciónk téves. A társadalom kizárólag negatív jelentéstartalommal telíti a fogyatékosság, balszerencse és elnyomás szavakat, valamint a hozzájuk köthető diskurzusokat, és fordítva jár el a fölénnyel, az erővel és a hatalommal. Pedig „az óriások nem azok, amiknek hisszük őket” – vallja Gladwell. „Azok a tulajdonságaik, amelyek látszólag legyőzhetetlenné teszik őket, gyakorta végzetes gyengeség forrásai.”

A könyv struktúráját tekintve a történet–kutatás–levezetés hármasait fűzi össze, folyamatosan visszautalva a Dávid–Góliát alapsémából kifejlő konklúzióra. Mégpedig, hogy az ókori Palesztinában lezajlott híres harcjelenet valószínűtlen diadalként való értelmezése téves. A Dávid által választott fegyvernem egyenértékű volt Góliát felszerelésével. A parittyások ugyanolyan jelentőséggel bírtak az ókori hadviselésben, mint a vérttel, karddal, pajzzsal felszerelt gyalogság. „A gyakorlott parittyás akár 200 m távolságból is képes volt megölni, vagy súlyosan megsebesíteni áldozatát” – magyarázza Gladwell. Ráadásul Góliát alkatából és viselkedéséből számos orvosszakértő arra következtet, hogy egészségügyi rendellenességben is szenvedett: az agyalapi mirigy jóindulatú daganata okozta óriási termetét és látásproblémáit is. A mindenki által esélytelennek vélt pásztorfiú tehát nem is volt annyira elveszett Góliáttal szemben. Csak fel kellett mérnie, hogy attól még, hogy nem jeleskedik a közelharcban, egy másik harcnemben még brillírozhat. Valóban ilyen egyszerű lenne a Dávidoknak? Elég csak szembe fordulni mindazzal, amit idáig hittünk a hatalmasokról, a járható utakról és az akadályokról? Elég, ha más utat választunk és máris nyeregben vagyunk?

Tény, hogy a nélkülözés, a kirekesztés élménye meghatározó erővel bír a „stigmatizált”, kisebbségi tudat létrehozásánál. A veszteség és a marginalitás tapaszalatai konstitutív szenvedést vonnak maguk után, de ugyanakkor pozitívan is hatnak: makacs túlélőképesség, alkalmazkodókészség és kreativitás forrásai. „Ha valakinek nincs anyja, vagy apja, az szenvedést és fájdalmat okoz. Ám tíz esetből egyszer ez az elkeseredettség rettenthetetlen erővé formálódik” – írja Gladwell. Azt már nem köti az orrunkra, miért pont annak az egynek sikerül és a többi miért bukik el, de megjegyzi, a társadalomnak szüksége van az olyan emberekre, akik traumákat élnek át, olyanokra, mint Emil „Jay” Freirech. A magyar származású orvos még kiskorában elveszítette apját, alig látta anyját, aki a család fenntartása érdekében dolgozott. Freirech hematológiai kutatóként dolgozott, majd az Országos Rákkutató Intézetben kötött ki, ahol elsőként kezelt sikerrel leukémiás betegeket. Újító szellemére, kitartására és nyitottságára Gladwell a gyerekkorában elszenvedett traumák hozadékaként tekint. Marvin Eisenstadtot hívja segítségül annak bizonyítására, hogy a szülők korai gyerekkorban történő elvesztése kimagasló előnyökkel is járhat. A pszichológus 573 fős, Homérosztól John F. Kennedyig terjedő, kiváló személyiségeket tartalmazó mintájában a szereplők 34,5 százaléka még 15 éves kora előtt, 45 százalékuk pedig 20 éves kora előtt elveszítette egyik szülőjét.

Gladwell J. T. MacCurdy pszichiáter elméletéből levezetett „távoli találatok tanúi” analógiával is érvel. Freirech olyan, akár a bombatalálatokat csupán messziről tapasztaló lakosság: mivel túlélik a borzalmakat, a kezdeti félelmük sebezhetetlenséggé alakul át.

„Bizonyos körülmények között a szükségből előnyt lehet kovácsolni” – írja. De ezzel nem mond újat. Idáig is ismertük az „ami nem öl meg, az megerősít” elvét. Gladwell nem fogalmaz meg szabályszerűséget arra nézve, milyen tényezők járulnak hozzá ahhoz, hogy felülemelkedhessünk a nehézségeken, kik azok, akiknek a többiekkel szemben ez sikerül. Csupán azzal nyugtatja az olvasót, hogy néha megéri szenvedni. Hiszen Freirech is „gyerekekkel kísérletezett, akiket olyan szintű fájdalomnak tett ki, amilyenen emberi lénynek nem szabadna átmennie. És ezt főként azért tette, mert saját tapasztalatából tudta, hogy a legsötétebb pokolból is kikerülhetünk épen és egészségesen.”

A történetek bizonyos hierarchiát alkotva, a kedves sztoritól a történelmi katasztrófákig, a vidám próbálkozásoktól a globális küzdelmekig sorakoznak fel, melyek között Freirech szenvedésekkel teli gyerekkora félúton helyezkedik el. Sajnos, amíg a tárgyalt problémák hordereje egyre nő, Gladwell meggyőző ereje egyre csökken. A helyi kosárlabdacsapat alternatív játékmódszerének sikere még érthető és kiválóan levezethető a Dávid–Góliát alapképletből. De az utolsó fejezetből levont konklúzió elfogadása, hogy a kisebbségi létbe szorult hugenották inkább hajlamosak befogadni zsidó menekülteket, mint a kiváltságos katolikusok, sok elvonatkoztatást és élénk fantáziát kíván. Bár el kell ismerni Gladwell összes története érdekes, ügyesen hat az érzelmekre, esettanulmányait irodalmi eszközökkel szépíti befogadhatóvá, élvezhetővé.

Végső soron könyvének tézise helytálló, és szórakoztató példákkal, szerencsésen előásott kutatásokkal alátámasztott. A társadalom negatívan ítéli meg a nélkülözők és kisebbségbe szorulók helyzetét, és a róluk kialakított téves vélekedés hátráltatja őket alárendeltségük leküzdésében. A hátrányos, marginalizált pozícióhoz ugyanis Gladwell szerint minden esetben esélytelenséget, cselekvőképtelenséget társítunk. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy a társadalom vagy egy adott csoport peremén élők a folytonos megpróbáltatásoknak köszönhetően olyan cselekvésmintákat sajátíthatnak el, alternatív megoldásokat kényszerülnek alkalmazni, melyek segítségével a sikeresebbnek predesztinált társaik fölé kerekedhetnek.

A könyv hangvételét azonban a tudományostól inkább a szórakoztató felé billenti a sorok közül áradó „minden lehetéges, csak akarnod kell” mentalitás. Jelen esetben azt sugallva, hogy nincs semmi más dolgunk, mint tudatosítani, hogy az alárendelt szerepekben fuldoklókból könnyedén válhatnak vezető óriások. A sikerhez vezető felettébb egyszerű út, a kitörés elérhető közelsége jókedvre derít minden olvasót, akinek tettvágyát idáig a társadalomban uralkodó esélytelenekről fennálló közszemlélet blokkolta. Ám aki fajsúlyos intellektuális örömökre vágyik, máshol keresgéljen, mert Gladwell ötödik – szemléletes, de súlytalan – könyve olyan, akár a túlbecsült Góliát: elsőre figyelmet parancsoló a külleme, de ha nagyító alá vesszük, mégsincs ereje.

Simon Petra

Simon Petra az ELTE kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, kutatási területe a médiaelmélet és a közösségi médiumok.