cikkünk nyomán

Cikkünk nyomán a hatóság vizsgálatot indított a gödi kutak szennyezése ügyében

Értesítést kaptunk, hogy gödi kutak vízszennyezéséről szóló cikkünk alapján a katasztrófavédelem vizsgálatot rendelt el. Ugyanakkor a Samsung-gyár is „vízminőség ellenőrzési” kampányba kezdett Gödön, melynek során helyi lakosok felajánlását kérte a kútjaikból történő mintavételekre.

Közérdekű bejelentésnek tekintette a gödi kutak vízszennyezéséről szóló cikkünket a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. „Tájékoztatom, hogy a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény alapján a cikkben foglaltak kivizsgálását megkezdtük, az elbírálás határideje 30 nap. A vizsgálat eredményéről értesíteni fogom” – olvasható a hatóság szerkesztőségünkbe érkezett értesítésében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól november óta hiába kérjük a gödi Samsung-gyár vízmonitoring adatainak kiadását. Az adatkiadás megtagadása ügyében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk, de a NAIH három hónap után sem tudta lezárni az ügyet.

A kutak vízvizsgálatát megrendelő Göd-ÉRT Egyesület a múlt héten szintén a hatóságokhoz fordult. Panaszbejelentésükben kérték, hogy a tényfeltáró vizsgálat mellett a hatóság adjon rendszeres tájékoztatást a lakosság számára, hozza nyilvánosságra a gödi iparterület vízvizsgálati adatait és tegyen lépéseket a további környezetszennyezés elkerülése érdekében.

Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében | atlatszo.hu

Egy független szakértői vizsgálat olyan anyagok jelenlétét mutatta ki a gödi kutak vizében, amelyeket a Samsung-gyárban is használnak. Ugyanakkor a vízügyi hatóság nem adja ki a gödi iparterület monitoring-kútjainak vizsgálati dokumentumait arra hivatkozva, hogy ezek „döntést előkészítő”, tíz évig titkosítható adatok. Az ügyben bírósági per van folyamatban.

A Samsung-gyár is ellenőriz

Bár mi a cikkünkben nem állítottuk, hogy az oldószer a Samsung gödi gyárából került a vízbe, cikkünk megjelenésének napján a vizsgálatok gödi helyszíneit koreai dolgozók keresték fel, hogy vízmintát kérjenek a lakosok kútjaiból.

Majd a következő napon felhívás jelent meg a Facebookon, melyet a gödi önkormányzat Samsung-kapcsolattartással megbízott önkormányzati képviselője, Fülöp Zoltán (LMP) tett közzé.

Eszerint „a Samsung SDI Hungary jelentős erőfeszítést kíván tenni a szennyezés kiterjedtségének felmérésére”,

ezért a lakosokat kéri, hogy ajánlják fel kútjaikat vízmintavételre. A gyár „az ajánlott mintavételi helyek közül fog választani, hogy felmérhesse a hatásokat. A szakszerűen vett mintákat laborvizsgálatokkal értékelik ki” – olvasható a felhívásban, amely fél napos határidőt adott meg a helyi lakosoknak jelentkezésre.

A képviselő május 5-ei köszönő-posztja szerint hatvan lakos ajánlotta fel a kútját vízmintavételre. Azokra a lakossági kérdésekre, hogy a Samsung milyen szempontok alapján választ a jelentkezők közül, s hogy mely akkreditált laboratóriumot bízza meg a vizsgálatok elvégzésével, a képviselő nem adott választ.

A Samsung SDI szintén nem tett közzé tájékoztatást a vízvizsgálati kampányáról, és a korábbi monitoring adatokat sem hozta nyilvánosságra; sajtómegkeresésünkre sem válaszolt.

Bodnár Zsuzsa

Nyitókép: Laboratóriumi vizsgálat. A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42