Saját lábra állni, elkezdeni az önálló, felnőtt életet egyetlen fiatal számára sem egyszerű, de az állami gondoskodásban nevelkedettekre ez különösen igaz. Sokan ugyanis nagykorúvá válásuk után, az intézmény kapujából kilépve védőháló nélkül néznek szembe a felnőtt élettel. Erre próbál megoldást nyújtani az Art-ravaló, a Szubjektív Értékek Alapítvány és Faktor Terminál Egyesület szociális-művészeti projektje, ami egy 9 hónapos képzés során segíti a fiatalok társadalmi beilleszkedését, és megtanítja az olyan nélkülözhetetlen készségeket számukra, mint például a pénzügyek rendben tartása vagy az önismeret.
Az Art-ravaló egyik idei résztvevőjével, Tomival a képzés ötödik hónapjában, január végén beszéltünk. Ilyenkor már intenzíven zajlanak a próbák, a 12 állami gondozott, vagy hátrányos helyzetű fiatal ugyanis egy színházi előadásra készül, amit március elején mutatnak be a Vígszínházban.
„Én más emberként léptem ebbe a programba. Nagyon sokat segített, hogy nyitott voltam mindenki felé, és most már sokkal közvetlenebb vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy a színészetbe is bele fog fújni az élet, de megszerettem. Szeretek színészkedni, meg hogy csapatban vagyunk, nem egyedül. Sokkal családiasabb ez így ” – mesélte Tomi, hogy mi mindent adott neki az Art-ravaló az elmúlt öt hónap alatt.
Saját bevallása szerint ma már jóval önállóbb, és ami a legfontosabb, megtanulta, hogy időnként saját magára kell koncentrálnia, hogy azt is néznie kell, hogy mi az, ami neki jó. Jelenleg utógondozói ellátásban van egy ifjúsági otthonban, korábban pedig évekig lakásotthonban élt. „Szerettem ott lenni, de mindig sokkal jobban kijöttem a felnőttekkel. Mindig azt mondták, hogy én egy kis felnőtt vagyok, és ez tényleg igaz.”
A rövid távú tervei között szerepel, hogy leérettségizik, és nyárra befejezi a gyermekfelügyelői képzést, így később gyerekekkel tud foglalkozni. Mint mondja, azért választotta ezt a szakmát, mert megtetszett neki, amit a nevelők csinálnak, és arról is határozott elképzelései vannak, hogy ő mit csinálna másként, hogy jobb legyen a gyerekeknek. „Én ebben nevelkedtem fel, átérzem a gyerekeknek a dolgait. Sokkal közvetlenebb lennék velük, hogy érezzék azt, hogy kapnak szeretetet, hogy jól érezzék magukat ott, ahol vannak, ne szökdössenek el, ne legyen bennük feszültség folyamatosan.”
A KSH adatai szerint 2020-ban több mint 20 ezer fiatal részesült gyermekvédelmi szakellátásban Magyarországon, ami azt jelenti, hogy tízezer azonos korú lakosra 121,5 állami gondozott jut. Ez a szám az elmúlt években pedig egyre nőtt, összehasonlításképp: tíz évvel korábban még háromezerrel kevesebb kiskorú volt a gyermekvédelemben.
Ezzel egy időben azt látjuk, hogy a kiskorú ellátottak számának növekedésével az utógondozói ellátás háttérbe szorul, a 18 év feletti gondozottak száma 3600-ról 2100-ra csökkent 2010 óta. Pedig egy jól működő utógondozás sokat tehetne azért, hogy az éppen a felnőttkor küszöbén lévő fiatalok ne kallódjanak el a rendszerből kikerülve.
Az állami gondozottak nagykorúvá válásuk után – a gondozásban eltöltött idő függvényében – otthonteremtési támogatásra jogosultak, amelynek maximális összege 1,9 millió forint. Ez azonban a jelenlegi ingatlanárak mellett nem elég arra, hogy stabil lakhatást tudjanak biztosítani maguknak. Emellett az is problémát jelent, hogy egy összegben kapják meg a pénzt – mivel ezt megelőzően jellemzően nem rendelkeznek keresettel, nem tanulták meg, hogyan kell bánni a pénzzel, könnyen előfordulhat, hogy hamar, akár pár nap alatt elköltik, aztán pedig megtakarítás nélkül maradnak.
Ráadásul nem is jutnak hozzá sokan a támogatáshoz, 2012 óta pedig egyre kevesebben. 2020-ban például már csak 876-an részesültek a támogatásban a KSH adatai szerint, míg 2012-ben ez a szám 1400 volt.
Régebben a fiatalok nagykorúvá válásuk után azonnal kikerültek a rendszerből, az 1997-ben elfogadott gyermekvédelmi törvény azonban lehetővé tette, hogy a 18 év feletti fiatalok is gondozásban maradhassanak az ellátórendszer keretei között. Az utógondozói ellátást alapvetően 25 éves korig lehet igénybe venni, de 2018-tól egyedi mérlegelés alapján ez a korhatár 30 éves korig is felkúszhat. A törvény szerint azok lehetnek jogosultak az utógondozásra, akik:
– létfenntartásukat önállóan biztosítani nem tudják;
– köznevelési, felsőoktatási vagy felnőttképzési intézménnyel tanulói, hallgatói vagy felnőttképzési jogviszonyban állnak;
– szociális bentlakásos intézménybe való felvételüket várják.
Az ellátás nem jár automatikusan, kérelmezni kell, ez már önmagában egy szűrő, jellemzően a kevésbé problémás fiatalok azok, akik bent maradnak a rendszerben. Akik jogosultak rá, élhetnek gyermekotthonban, nevelőszülőnél, utógondozó otthonban, az FMGYK és TEGYESZ saját külső férőhelyein vagy akár albérletben is.
Az állami gondozottak helyzetével az Abcúg is foglalkozott egy 2018-as cikkében, és arra a megállapításra jutott, hogy a fiatalkorú gondozottak számának növekedése miatt jóval kevesebb erőforrás és pénz jut a nagykorúak utógondozására. Egy gyermekotthonban dolgozó forrásuk úgy fogalmazott, hogy szerinte „ez a rendszer sosem fogja a gyerek kezét, de akkor rúg bele a legnagyobbat, amikor leginkább támogatásra lenne szüksége. A gyerekkornak nem 18 évesen van vége, az utógondozói ellátás mindennél fontosabb lenne.”
Az állami gondozottak sok szempontból jelentős hátrányból indulnak a saját családban nevelkedett fiatalokhoz képest. Magyarországon több mint tíz éve nem készült átfogó országos kutatás az állami gondozottak iskolai helyzetéről, de a 2011-es KSH adatok alapján elmondható, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban részesülők mindössze 25 százaléka szerzett érettségit. Igaz, ez is jelentős javulást jelent a 90-es évek adataihoz képest, de a saját családban nevelkedett gyerekek kétharmados arányához képest óriási a különbség. Az alacsony iskolai végzettség pedig rosszabb munkaerőpiaci pozíciót, alacsonyabb fizetést is vonhat maga után.
A másik fontos kérdés a lakhatás: a Menhely Alapítvány 2021. évi országos adatfelvétele szerint hétezer hajléktalan közül minden ötödik a gyerekkorát részben vagy egészen állami gondozásban töltötte. A tanulmány szerint jellemző rájuk a „kerülő út”: vagyis nem azonnal válnak hajléktalanná, ám mivel gyakran csak a legbizonytalanabb lakhatási lehetőségekig jutnak, sokan előbb-utóbb fedél nélkül maradnak.
2019-2020-as előadás (forrás: artravalo.com)
Az állami gondoskodásban felnövő fiatalok mögött nem áll stabil családi háttér, az átlagosnál kevesebb erőforrással rendelkeznek, de a legnagyobb hátrányt az jelenti számukra, hogy gyakran nincs jövőképük, vagyis nincsenek tisztában azzal, hogy mivel szeretnének foglalkozni, ezért munkahelyről munkahelyre vándorolnak. Emellett az olyan gyakorlati tudnivalók terén is lehetnek elmaradásaik, mint hogy hogyan kell önéletrajzot írni vagy befizetni egy csekket, így az önállóságra való felkészítésük nagyobb odafigyelést igényel.
A két civil szervezet által megálmodott Art-ravaló projekt pontosan ezeknek a fiataloknak próbál segítő kezet nyújtani az életkezdéshez.
A Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál Egyesület 2018-ban indította el a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával az Art-ravalót. A projekt a hátrányos helyzetű, gyermekvédelemben nevelkedett fiatalokat célozza meg, a cél a művészeti tevékenységen keresztül történő személyiségfejlesztés, hosszabb távon pedig a társadalomba való beilleszkedésük, sikeres munkavállalásuk segítése.
Schermann Márta, a projekt szakmai vezetője, aki a projekt mellett színészként és rendezőként is tevékenykedik, elmondta az Átlátszónak, hogy nem ez az első munkája, ami a gyermekvédelemre fókuszál. Korábban dolgozott már gyermekprostitúcióban érintett 18 év alatti lányokkal, ebből ÁrvaÁlom néven született egy színházi előadás 2016-ban a Trafóban, amit újabb projektek követtek.
„Egyre jobban beleástam magam a gyermekvédelmi helyzetbe, és azt láttam, hogy mindenféle segítség elkel. Amikor végigjártuk az intézeteket, börtönöket meg javítókat, akkor nagyon sok szakember mondta, hogy óriási probléma, hogy 18 éves kor után, amikor kikerülnek az utcára, semmit nem tudnak a világról, nincs semmi bázisuk.”
Az Art-ravalót két nemzetközi példa inspirálta: a holland Dogtroep színházi társulat, ami például Belgium egyik legnagyobb börtönében vitt színpadra egy előadást, professzionális és nem professzionális alkotókkal, valamint a német Projektfabrik szervezet, ami a JobAct nevű projektjében menekültekkel foglalkozott, a színházi munka mellett a pályaorientációra, a személyiségfejlesztésre is hangsúlyt fektetve. Ezek ötvözetéből és a saját tapasztalataiból született meg végül az Art-ravaló, amihez hasonló program nincs Magyarországon. Ma már egyre többen foglalkoznak már színházi neveléssel, drámapedagógiával gyermekotthonokban, nevelőintézetekben, de hasonló hosszútávú, komplex program egyelőre nincs a hazai palettán.
Jelenleg negyedik éve tart az Art-ravaló, évről évre nagyjából egy tucat fiatalnak adva lehetőséget arra, hogy a művészeten keresztül jobban megismerjék önmagukat, fejlesszék készségeiket, és megtegyék az első lépéseket az önálló, felnőtt élet felé.
A projektben részt vevő fiatalok kilenc hónapig egy felnőttképzésben regisztrált művészeti és pályaorientációs képzésbe kapcsolódhatnak be térítésmentesen. Gyermekvédelemben nevelkedett vagy hátrányos helyzetű 18 és 24 év közötti fiatalokat várnak, az alapfokú végzettség feltétele a bekerülésnek.Mivel az Art-ravaló akkreditált felnőttoktatásként regisztrált képzés, a bekerülő fiatalok a program ideje alatt megtarthatják utógondozotti státuszukat, vagy akár kérelmezhetik is az utógondozói ellátást, hiszen mindennapos oktatáson vesznek részt.
„Hozzánk alapvetően azok kerülnek, akikre az őket segítő szakembereknek sincs ötletük, hogy mit kezdjenek velük, hová irányítsák őket. Jobb híján őket szokták úgymond elengedni, amikor nagykorúak lesznek. Mi rájuk vadászunk, azt gondoljuk, hogy nekik tudunk valamit változtatni az életükön” – mondta el Lőrincz Marcell, a Szubjektív Értékek Alapítvány elnöke, az Art-ravaló projektvezetője.
Sok fiatal kerül hozzájuk javítóintézetekből vagy speciális gyermekotthonokból is, ahol nemcsak az a probléma, hogy nem tudják hogyan tovább, hanem a sérüléseik, korábbi szocializációjuk miatt jobban ki vannak szolgáltatva az áldozattá válás vagy bűnelkövetés veszélyeinek.
A jelentkezők toborzása az intézmények felkeresésével kezdődik országszerte. Ilyenkor felveszik a kapcsolatot alapítványi iskolákkal, gyermekotthonokkal, javítóintézetekkel, nevelőszülőkkel, gyámokkal. Az érdeklődőkhöz személyesen is elmennek, prezentációkat, videós anyagokat vetítenek, amelynek célja, hogy a fiatalok megismerjék a szervezőket és a projektet, és játékos feladatokon keresztül ismerkedjenek.
A toborzásnál nagy előny az állami gondoskodási hálózattal kialakított jó kapcsolat. Ez nem ment zökkenőmentesen, az első évben kisebb bizalmatlanság fogadta a kezdeményezést, először furcsállták, hogy a képzés nem konkrét képesítést, szakmát ad, helyette a jövőtervezésben, az önismeretben segít – de a színházi előadás sikere óta rendre előfordul, hogy ők küldenek hozzájuk embereket: szólnak az Art-ravalóról azoknak a fiataloknak, akiknek szerintük jó lenne a program, és ha kell, segítenek a jelentkezési folyamatban is.
A kiválasztási folyamat két lépcsőből áll: először egy rövid bemutatkozó levelet, fotót és egy regisztrációs kérdőív kitöltését kérik a fiataloktól. Aki ezeket teljesíti, meghívják egy kétnapos workshopra, amikor személyesen is találkoznak a jelentkezőkkel, az első benyomások, a kölcsönös szimpátia alapján kialakul, hogy kivel mennyire működne a közös munka, kinek van a legnagyobb szüksége a programra. A workshopot Budapesten tartják, a helyszín eddig a Jurányi Inkubátorház vagy a Fonó Budai Zeneház volt. A vidéki résztvevőknek szállást is biztosítanak, az utazás költségeit szintén állják. A helyszínre egyénileg jutnak el, de aki igényli, egy budapesti csomóponton találkozhat a szociális munkással. A workshopon a szakmai vezető mellett a tréner, a szociális munkás is részt vesz, a nap végén a stáb együtt hozza meg a döntést arról, hogy kiket vegyenek fel.
Az elsődleges szempont a döntésben, hogy kik azok, akiknek a projekt egy olyan lehetőséget nyújthat, amiből tud majd építkezni a jövőben. Akik nem kerülnek be, annak általában két oka van: ha valaki „túl jó” helyzetben van – azaz úgy látják, sínen van az élete, az Art-ravaló nélkül is boldogulna. A másik ok, ha valaki olyan problémákkal küzd, ami túlnő a kompetenciájukon, például komoly mentális problémái vannak, aminek kezelése szakember bevonását igényli.
Lőrincz Marcell elmondta: nem cél az, hogy a múltban, a traumákban vájkáljanak, az egynapos közös munka alatt nagyjából képet kapnak arról, hogy ki milyen háttérrel rendelkezik. Emellett a kölcsönös szimpátia is meghatározó, hiszen hosszú időn keresztül kell szorosan együttműködni. A csoport összeállításánál figyelnek a fiúk-lányok arányára is, arra, hogy a stabilabb és kevésbé stabil, visszahúzódóbb és extrovertáltabb fiatalok nagyjából azonos számban legyenek.
A közös munka szeptemberben kezdődik, és az iskolai tanévnek megfelelően 9 hónapig tart. Az első hat hónapban 8:30–14:00 között vannak foglalkozások, amelyeket idén a Kesztyűgyár Közösségi Házban tartanak. A vidéki fiatalok kollégiumban vannak elszállásolva, ennek költségét, továbbá napi háromszori étkezést és a BKK bérletet az Art-ravaló állja. Emellett rendszeresen sor kerül egyéb programokra is, színházba, kiállításokra mehetnek a fiatalok, ezért szintén nem kell fizetniük.
Az ingyenes képzés mellett mindenkinek van egy rendelkezésre álló plusz kerete is – 200-300 ezer forint –, amit a fiatalok egyéni egyeztetés után költhetnek jogosítványra, OKJ-képzésre vagy akár nyelvvizsgára. Az Art-ravaló egy alapképzés díját és egyszeri vizsgadíjat is áll. Ehhez azonban az kell, hogy tényleg motiváltak legyenek ennek elvégzésében, ne csak egy újabb képzés legyen, amit kipipálhatnak a listán.
„A gondoskodási rendszerben gyakran megtörténhet az, hogy valami képzésbe benyomják őket, csak valami legalább legyen, próbálkozzon. Sokan kerülhetnek például dadaképzőbe vagy bolti eladónak, akkor is, ha nem szívesen vannak gyerekekkel, vagy semmi kedvük az emberekkel való napi kapcsolódáshoz. Teljesen érthető és tisztelendő az erőfeszítés a nevelők, gondozók részéről, de ha a fiatal ezt igazából nem akarja, akkor felesleges, kidobott pénz. Nálunk az a módszer, hogy a pályaorientációs munkatárs vezetésével nagyon komoly felderítő munka folyik hónapokon keresztül, melynek végén nekik kell minket győzniük, hogy miért akarják ezt vagy azt csinálni, hogyan tudják abból finanszírozni az életüket, hogyan segít előrehaladni – és nyilván ebben az a jó, hogy közben magukat is meggyőzik” – mesélte Márta.
A résztvevők felé mindezért cserébe elvárás, hogy ne késsenek és ne hiányozzanak igazolatlanul – csakúgy, mint az iskolában, itt is 3 nap megengedett, utána orvosi igazolás szükséges –, aktívan részt vegyenek a képzésben, a színházi előadásban, illetve alkalmi munkát vállaljanak a program alatt.
2018-2019-es előadás (forrás: artravalo.com)
A reggeleket a szociális munkással kezdik, a napindító körben mindenki megoszthatja, hogy érzi magát, kibeszélhetik a feszültségeket, konfliktusokat. A szociális munkással ezen kívül heti egy csoportbeszélgetésre is sor kerül, de az egyéni kapcsolattartásra is nagy hangsúlyt helyeznek, így bármilyen felmerülő problémával megkereshetik őt. A napindító kört egy fizikai bemelegítés, majd különböző ritmusfejlesztő, koncentrációs, bizalomépítő vagy önismereti játékok követik. De mivel művészeti képzésről van szó, a beszédgyakorlatok, az improvizációk is fontos szerepet kapnak.
A projekt szíve a művészeti képzés, ami kézzelfogható eredménnyel zárul fél év után: az intenzív próbafolyamatot egy színházi előadás koronázza. „Ennek a programnak nagyon fontos eleme a művészet, a színjáték, a színházi nevelés, heti négy alkalommal ekörül forog a képzés – de nem színészképző vagyunk, a színházi nevelés inkább egy eszközként jelenik meg a személyiségfejlesztés szolgálatában” – mondta el Ménesi Luca, az Art-ravaló projektkoordinátora.
A legfőbb cél ugyanis a sikeres munkavállalás elősegítése, amihez elengedhetetlen a fiatalok önismeretének, készségeiknek fejlesztése.
Az első évben Homérosz Odüsszeia eposzával dolgoztak, ebből született meg az És Télemakhosz?, a második év Petőfi Sándor János vitézének átdolgozása, Kukorica Jancsi címmel. Tavaly a koronavírus miatt nem tudtak előadást tartani, mivel a munka nagy része online folyt, így végül egy film született, Félelmek bolygója címmel. Idén március 3-án lesz a bemutató a Vígszínházban, az előadás a Parsifal címet viseli, Wolfram von Eschenbach verses regénye alapján.
„Én művész vagyok, nekem nyilvánvalóan fontos, hogy a nézők ne csak úgy nézzék, hogy jó, hát ahhoz képest ügyesek meg aranyosak, hanem ezek tényleg nagyon mély színházi élmények előadó és befogadó számára egyaránt – legalábbis a nézők és a kritika ezt jelzi vissza” – mondta el Schermann Márta. Hozzátette: egyáltalán nem tartja nehéznek, hogy nem professzionális színészekkel dolgozik, ami ugyan más hozzáállást igényel, de ő nagyon élvezi a munkát.
A témaválasztás a trénerek feladata, minden évben egy szépirodalmi alkotás adja az alapot, de az is szempont, hogy a fiatalok magukénak érezzék a darabot, így az eredeti műnek mindig olyan aspektusait emelik ki, amihez a résztvevők is tudnak kapcsolódni, közösen tudják formálni azt.
Az Art-ravaló másik alappillére a pályaorientáció és a pénzügyi alapismeretek fejlesztése, amelyre szintén hetente tartott foglalkozásokon kerül sor. A pénzügyi foglalkozásokon például megtanulhatják a fiatalok, hogy mik a hitelfelvétel veszélyei, miért és hogyan érdemes spórolni, de sor kerül pályaorientációra is, ahol megismerhetik az álláskeresési taktikákat, és az egyéni terveik megvalósításában is segítséget kapnak, kipróbálhatják magukat egy szimulált állásinterjún, pályázatot adhatnak be, így éles helyzetben magabiztosabbakká válhatnak.
Az első pár hónap jellemzően nem arról szól, hogy megtalálják az álommunkát, hanem próbálják alkalmi munkákhoz segíteni a fiatalokat, hogy megtapasztalják, milyen egy munkahelyen lenni, pontosan beérni, közösségben dolgozni, így az esetleges problémákat, konfliktusokat itt tanulják meg kezelni, hogy a későbbi, választásuknak megfelelő munkahelyen már tapasztaltabban legyenek.
„Nagyon nagy az a fejlődés, amin átmentek. Sokat fejlődtek abban, hogy megfogalmazzák saját maguk felé, és felénk, hogy milyen jövőt, karriert képzelnek el hosszútávon” – fejtette ki Ménesi Luca, a projekt koordinátora. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a jelenlegi 12 résztvevő nagyjából harmada szociális területen szeretne majd elhelyezkedni, többen vannak, akik államilag gondozott gyerekekkel foglalkoznának. Ebben szerinte szerepet játszik az is, hogy sokakban van egy elköteleződés, hogy olyan gyerekekkel foglalkozzanak, amilyenek ők maguk voltak. Emellett számos terület érdekli őket, az ápolótól kezdve a pénzügyön át a fodrászatig. Ketten vannak, akik még keresik magukat, egyelőre kialakulóban van, hogy mi az az irány, amit szeretnének.
A bemutató után a képzés struktúrája megváltozik: az utolsó három hónapban hétvégi workshopokat tartanak a hétköznapi foglalkozások helyett, így hétfőtől péntekig már akár teljes állásban is tudnak munkát vállalni a fiatalok. Emellett megkezdődik a felkészülés a jövőre, a program utáni életre, elkezdik átgondolni a szociális munkással közösen az önálló élethez szükséges lépéseket: hogy mi lesz a lakhatással, akarnak-e tovább tanulni, hol fognak dolgozni. Így nemcsak abban kapnak segítséget a fiatalok, hogy rájöjjenek, mi érdekli őket, a megvalósításban is aktívan támogatják őket.
Mint a szervezőktől megtudtuk, a tavalyi év nem volt egyszerű, aminek elsősorban a koronavírus-járvány volt az oka. Két hónap után gyakorlatilag teljesen online térbe kényszerültek, ami korlátozta lehetőségeiket. Schermann Márta úgy fogalmazott, hogy menet közben folyamatosan tanultak, lépésről lépésre találták ki, hogyan valósíthatnák meg online térben a próbákat, a különböző játékokat. Végül sikerrel vették az akadályt, napról napra bejelentkeztek a fiatalok, akiknek elköteleződését jól mutatja az a tény is, hogy az online térbe kényszerült foglalkozások ellenére nem veszítettek embert menet közben, a járvány ellenére pedig nem maradtak művészi produktum nélkül, előadás helyett filmet készítettek.
A járvány hatásai azonban most is érezhetőek: idén például nem indult mentorprogram – amelyben az előző évben végzett fiatalok vesznek részt, akik mentorként visszatérve segítik az újakat –, mivel a járvány miatt jóval individuálisabban zajlott a munka, ezért „nehéz volt összetartani a csapatot, szétszéledtek”. A korábbi években azonban rendre voltak jelentkezők, akik önként vállalkoztak arra, hogy segítik az újakat. Eddig összesen 7-8 korábbi résztvevő tért vissza mentorként a következő években.
Bálint 23 éves, egy Pécs melletti városból érkezett az Art-ravalóba a barátnőjével együtt. „Én és a párom elég rossz helyzetbe kerültünk, nem volt hol laknunk. A pártfogómtól kaptunk egy zártkerti ingatlant, és ott éltünk nyáron. Ő mondta, hogy van egy ilyen lehetőség, és hogy nagyon ajánlja, mert hasznunkra válna a program. Akkor végül jelentkeztünk, és szerencsére bekerültünk.”
Azt mondja, a legjobban a reggeli, napindító fél órás beszélgetéseket szereti, amikor bátran kimondhatják, amit gondolnak vagy éreznek. „Nagyon sokat tanítanak itt nekünk, nemcsak színházat, vagy hogy hogyan tudjunk elhelyezkedni a munka világában, hanem azt is megtanítja, hogy milyen emberekké akarunk válni.” Neki az Art-ravaló leginkább abban segített, hogy meglátta, mik azok a korábbról hozott, rossz példák, amiket semmiképpen nem szeretne követni, és hogyan tud tenni ellenük.
„Régen mindig azt hittem magamról, ahogy befejeztem a tanulmányaimat, és elkezdtem dolgozni, hogy jó, akkor nekem ennyi, itt vége van mindennek, és csak a munka, sosem lesz jobb, sosem lesz több, sosem lesz változás. Ez a program nekem maga volt a megváltás.”
Félelmei ugyanakkor a mai napig vannak, például tart attól, hogy nem sikerül olyan munkát találnia, hogy megéljen belőle, és tudja biztosítani saját maga és a párja számára azt a hátteret, amit szeretne. „Nem akarok úgy élni, ahogy a szüleim éltek, nem akarok olyan családapa lenni, aki nem látja a gyerekét felnőni, vagy hogy azt lássa a gyerekem, hogy én bántom a páromat. Olyan ember akarok lenni, aki képes megadni a saját családjának azt a lehetőséget, hogy ne legyenek ilyen hátrányai, mint amilyenek nekem voltak” – mondja.
Bálint jelenleg a Szépművészeti Múzeumban vállal alkalmi munkát a program mellett, de számos munkahelyen megfordult már, 18 éves kora óta rendszeresen dolgozik. Azt is tudja már, hogy mivel szeretne foglalkozni az Art-ravaló után: a pénzügyi terület érdekli, múlt hónapban le is tett egy függő biztosításközvetítő vizsgát.
Az idei résztvevők (forrás: artravalo.com)
A 19 éves Evelin is azt mondta, már ebben a négy hónapban is sokat fejlődött, mert korábban nagyon visszahúzódó volt. A legnagyobb változást mégis abban látja, hogy el tudja magát tartani. „Nagyon féltem, amikor kijöttem – én egy javítóintézetben voltam korábban több mint egy évig –, hogy mi lesz velem. Azt se tudtam, hogy kell elintézni egy személyi igazolványt, mert még soha életemben nem volt a kezemben, de itt meg megtanították nekem.”
Ő is vállalt már több alkalmi munkát az elmúlt négy hónapban, később azonban dajka akar lenni, állami gondozott, fogyatékkal élő gyerekeknél, mert mint mondja, a gyerekek mindig is nagyon szerették, könnyen megtalálja velük a közös hangot.
„Nagyon tetszenek a próbák, mert egymást fejlesztjük. Nagyon tehetségesek, pedig sokan vannak, aki állami gondozottak. Nagyon sokan lenézik az állami gondozottakat, azt gondolják, hogy buták, nem szorgalmasak, de ez nem így van. Szerinte a legjobb a projektben, hogy
„kihozzák belőlünk azt, amit nem is gondolnánk, hogy mi vagyunk azok. Vagyis én nem gondoltam volna. Ezért nehéz lesz innen elválni, hogy elengedik a kezünket. Félek is tőle, mert azért itt nagyon nagy szeretet ölelt át minket.”
Mesélt arról is, hogy milyen volt az élet a javítóintézetben. „Ott ki kell állni magunkért, mert ha nem, akkor nem is maradtam volna ott életben.” De, mint mondja, ott is sokat tanult – leginkább magáról a tanulásról, előtte ugyanis nem vette rá magát arra, hogy leüljön a feladatok elé. A javítóban töltött idő alatt kitűnő tanuló lett, és szakmát is szerzett. Mikor arról kérdeztük, mi lehet a változás oka, csak annyit mond: „minden ott kezdődik, hogy a szeretet. Nem kaptam soha, de ott kaptam. Még most sem tudom, hogy mi az, hogy család. Van egy barátom, és egyszer végignéztem a családját, hogy milyen boldogok, és elkezdtem sírni. Nem értették, hogy miért, nem is volt szándékomban elmondani, de végül elmondtam. Hogy nekem nincsen családom, édesanyám meghalt, apám meg nem foglalkozik velem.”
Sikerült egy korábbi részvevővel is beszélnünk. Dávid a második évfolyamban, 2019-2020-ban végezte el az Art-ravalót. Ő azért jelentkezett, mert előtte nem sokkal végzett középiskolában, és elég kilátástalan volt a helyzete, hogy hogyan tovább, nem volt ötlete, hogy mit csináljon, hova menjen. Mint mondja, először nem igazán akart jelentkezni, félt az ismeretlentől, de végül mégis megtette, és nem bánta meg.
„Szerintem az előadás életem legboldogabb pillanata volt, a legjobb emlékem, az is marad. Én nagyon élveztem ezt az egészet. Az volt az egészben a jó, hogy közösen raktuk össze, mindenki beleadta a saját tudását, ötleteit. Egy összetartó csapattá alakultunk, ha nehézségek voltak próbák közben, akkor segítettünk egymásnak.”
Azt azonban elismeri, hogy nem volt egyszerű, amikor véget ért a képzés, kettős érzések kavarogtak benne. Egyrészt rossz volt elmenni, hiszen megszokta a környezetet, új barátokat szerzett, de büszke is volt magára, és a többiekre, hogy együtt összehoztak egy ilyen produkciót, aminek ő is részese lehetett.
Dávid jelenleg tanul, kétéves érettségi képzésre jár esti tagozaton, mellette pedig a McDonaldsban dolgozik. Mesélt arról is, hogy mik a tervei, miután elvégzi a képzést: „lassan próbálom tervezni a jövőmet, hogy hogyan tovább. Igazság szerint konkrét tervem még nincs, annyit tudok, hogy szeretnék egy olyan állást – akár ott, ahol most vagyok –, hogy tartósan legyen egy munkahelyem, tudjak pénzt keresni. A másik, hogy a színészettel is szeretnék kezdeni valamit, a visszajelzések alapján, meg én is azt veszem észre magamon, hogy van hozzá tehetségem, és érdekel is.”
A távlati tervei között szerepel a családalapítás is, de előtte még szeretné kiélvezni a fiatalkorát, és szeretne sokat utazni. Legszívesebben Japánba menne el, mert a keleti kultúra különösen vonzza.
A 2019-2020-as évfolyam résztvevői (forrás: art-ravaló.com)
Három év alatt összesen 32 fiatal végezte el a képzést – tudtuk meg Ménesi Lucától, az Art-ravaló projektkoordinátorától. 2019-ben 8 fiatallal zárták a programot, 2020-ban 12-vel, 2021-ben is 12-vel és az idei „tanév” még folyik, szintén 12 résztvevővel.
Ahogy terjedt a projekt híre, a túljelentkezéssel is számolniuk kellett. Az első évben 12-en jelentkeztek, így mindenkit felvettek, a második évben a 15 helyre már 35 fiatal próbált meg bekerülni. A tavalyi, harmadik évben ez a szám 24 volt. Idén is 20 körüli volt a jelentkezők száma, 14 embert vettek végül fel. Ez azért jó, mert így a bekerülő fiatalok azt érezhetik, hogy kifejezetten őket választották, ami nagy motivációt jelenthet a közös munka során.
Lemorzsolódással ugyanakkor mindig számolni kell: „általában 15 embert veszünk fel, 12-re van pénzünk” – fejtette ki Schermann Márta. Vannak, akik már a legelső napon sem jelennek meg, gyakran az első egy-két hónapban esnek ki. Ez még a szerencsésebb helyzet, ilyenkor tudnak mást behívni helyette, de olyan is volt már, hogy a képzés vége előtt nem sokkal csökkent a csoportlétszám.
A lemorzsolódás oka sok esetben az állami gondozottak hátteréből, traumáiból, bizalmatlanságából adódik, sokaknak ugyanis nehézséget okoz a hosszú távú elköteleződés, és inkább úgy döntenek, hogy feladják a képzést. A legnagyobb veszélyt azonban az rejti magában, hogy a szünetekben, például ünnepek alatt, karácsonykor hazamennek, és visszahúzza őket a korábbi közegük. Volt már arra is példa, hogy valaki megbánta, hogy kiszállt, ilyenkor egyéni elbírálás után döntenek arról, hogy adnak-e neki még egy esélyt.
A hirtelen eltűnés helyett jellemzőbb a fokozatos kikopás, például a késések, hiányzások.
Ilyenkor van, hogy felfüggesztik az adott fiatalt, ekkor egy hétig nem kell bemennie a képzésre. Számos alkalom volt, hogy ehhez az eszközhöz kellett nyúlniuk, de csak egy olyan eset volt, amikor az egy hét lejárta után sem ment vissza a résztvevő.
Arra eddig két alkalommal került sor, hogy valakit a szervezőknek kellett elküldeni, nem maguktól hagyták abba a programot – ez akkor fordult elő, amikor olyan problémák jelentek meg, amikről a szervezők érezték, ők már nem tudnának kezelni, és kénytelenek a csoport érdekét nézni, és kizárni a résztvevőt.
„Azt nagyon nehéz elfogadni, hogy van, akinek nem tudtunk többet segíteni” – tette hozzá Márta, aki arról is beszélt, hogy a második év sikereit egy tragikus esemény árnyékolta be: az egyik résztvevő a projekt lezárulta után alig egy évvel öngyilkos lett.
Zajlik a próba az idei évfolyamban (forrás: Facebook/Art-ravaló)
Már negyedik éve tart a program, de az Art-ravaló mindig egy kicsit változik. Fokozatosan alakult ki például a kötelező előtakarékosság rendszere, vagyis hogy a fiataloknak minden hónapban félre kell tenniük egy kisebb összeget – 10 ezer forintot – egyrészt, hogy megtanuljanak spórolni, és lehetőség szerint már a képzés elejétől kezdve vállaljanak alkalmi munkákat, másrészt pedig az utolsó három hónap alatt jól jön ez az összeg, az előadás utáni időszakban ugyanis arra kerül a fókusz, hogy mindenki el tudjon helyezkedni a munkaerőpiacon. Ezalatt az idő alatt fokozatosan vonják meg tőlük a támogatást, így nevelve őket önállóságra. Először a kollégiumért, majd az étkezésért kell fizetniük a fiataloknak, végül pedig a BKK bérletet is saját maguknak kell finanszírozniuk.
Ezt a módszert a második évben vezették be, de akkor még kevésbé figyeltek rá. Idén már komolyabban vették, de még így is akadnak problémák. „Sajnos még mindig nagyon nehezen megy, 4-5 növendék van, aki rendesen tartja” – árulta el a projekt szakmai vezetője, akitől megtudtuk, hogy a tervek szerint az idei növendékekkel együtt, a fiatalok visszajelzései alapján szeretnék kidolgozni az új rendszert, hogy a követkető évfolyamnak már jobban menjen mindez.
Az első évben ezen kívül még jó pár probléma akadt, amelyek egy része visszavezethető oda, hogy „nagyon zűrös fiatalok” voltak a programban. A bemutató előtt egy héttel a főszereplőt is elküldték, de végül visszatérhetett, és egy-két jelenetet vissza is kapott a társaitól, így az előadáson is tudott szerepelni. Ezt megerősítette Lőrincz Marcell, aki úgy fogalmazott, hogy menet közben sok mindent finomhangoltak, például a kiválasztás kapcsán. „Eleinte nagy volt a lelkesedés, hogy mindenkit vállaljuk, de nagy tanulság volt, hogy a legnehezebb eseteket nem érdemes elkezdeni, mert nem mi fogjuk tudni ezeket megoldani, nem ez a program, nem ez a stáb alkalmas erre.”
Jelenleg két szabály van: nem vállalnak komoly pszichés problémákkal küzdő fiatalokat (akik már szakellátást igényelnek) és szenvedélybetegeket (különös tekintettek a drogfüggőkre).
Konfliktusok, problémák azonban még így is akadnak minden évben, ami adódik az állami gondozott fiatalok sokszor traumákkal, negatív tapasztalatokkal telített múltjából. Ezen nem egyszerű változtatni, de nem is lehetetlen. Az alapszabály az, hogy minden eset egyéni elbírálást kap, nincsenek kőbe vésett szabályok, hiszen minden helyzet más és más, ez pedig nagyfokú rugalmasságot kíván a szervezőktől.
„Itt nem válogatott emberek vannak, ezek ugyanazok a srácok, akiket megtalálsz a börtönökben vagy javítókban vagy hajléktalanként” – mondta el Schermann Márta.
Volt már, hogy verekedés miatt vér folyt a próbán, volt olyan is, aki a saját fejét verte a falba az első hónapokban. Idén is akadt olyan helyzet, amit kezelni kellett: az egyik résztvevő pár hete összeszólalkozott egy másikkal, és kiütötte a fogát. „Mondhattuk volna azt, hogy itt akkor vége, de tudtam, hogyha elküldjük, akkor megy a börtönbe. Az a megoldás, hogy ki kell fizetnie a fogpótlást, és mellette most egy ideig nem vehet részt a közös játékban, de attól itt van, kezeli a magnót, behozza a labdát, segíti a többieket. Az az ember, aki nem foglalkozik ezekkel a fiatalokkal, nem tudja elképzelni, hogy ez mekkora fejlődés, hogy nem elmegy, bevágva az ajtót maga mögött, hanem jön és csinálja, nap nap után.”
A nehéz helyzetek ellenére ugyanis van számos sikerélmény, amiért megéri ezt csinálni: például amikor az egyik résztvevő úgy került be a programba, hogy korábban három év letöltendőt kapott, ki sem engedhették volna. Nem is töltötte még be a 18-at, de a bíró módosította az ítéletét, az utolsó évet nem kellett a börtönben lennie, nevelőtiszt támogatása mellett, az Art-ravalóban töltötte le azt. „Ő abszolút egy életesélyt kapott” – mondta el Márta. „Óriási tapasztalat nekik, hogy már minden elveszett, már nincsen semmi, de igenis lehet, hogyha van szolidaritás, van bizalom meg szándék. Mert ezt nem tapasztalták meg soha. De ehhez annak is nagyon észnél kell lennie, aki az esélyeket adja.” Az apró változások is sokat jelentenek: több ember például úgy került be az Art-ravalóba, hogy szemkontaktust sem tudott tartani, mert a korábbi közegében ez például az agresszió jele volt, ezért kerülte – aztán fokozatosan jut el oda, hogy már bele tud nézni a többiek szemébe.
A projekt koordinátora, Ménesi Luca elmondta, szerinte az Art-ravaló lényege, hogy „azon a sok dolgon keresztül, amiben támogatjuk őket, és ők is támogatják egymást – ez nagyon fontos, mert nem mi vagyunk a megmentők, nem rajtunk van itt a hangsúly –, elindít ez a projekt egy láncreakciós folyamatot, ami organikusan fejlődik, közöttük is.”
Élménypedagógia foglalkozás 2018-19-es csoportban (forrás: artravalo.com)
Az Art-ravalót a kezdetektől támogatja a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT). A Tanácsot a magyar kormány hozta létre 2011-ben azzal a céllal, hogy visszaszorítsa a bűnözést, fellépjen a a bűnözést kiváltó jelenségek ellen. Kiemelt beavatkozási területei közé tartozik a gyermek- és ifjúságvedelem, valamint az áldozattá válás, illetve a a bűnismétlés megelőzése.
A támogatás gyökerei még az ÁrvaÁlom nevű 2016-os projektre nyúlnak vissza – ami a Norvég Civil Alap hozzájárulásával valósulhatott meg. Később aztán egy 2,5 milliós projektet nyertek az NBT-nél, ami ennek az eredményeit vitte körbe az intézményrendszerben Úton az Árvaálom névvel.
2018-ban, amikor elindult az Art-ravaló, pilot projektként 36 milliót kaptak. Ez az összeg folyamatosan emelkedett, előbb 42-őre, majd 48,4-re, idén pedig 53,8 millióból gazdálkodhattak.
Az azonban megnehezíti a helyzetet, hogy pályázati úton juthatnak ehhez a támogatáshoz, vagyis évről évre újra kell pályázniuk. „Ez így nagyon esetleges. Lassan úgy létezünk vagy működünk, mint egy iskola – szükséges lenne a korábbi résztvevőkkel a jobb kapcsolattartás és stabil, kiszámítható alternatívát nyújtani, hogy akár évekre előre is számíthassanak ránk a jelentkezők” – mondta el a Lőrincz Marcell, a projektvezető.
A korábbi résztvevőkkel való kapcsolattartás, az utánkövetés rendszere sincs még teljesen kidolgozva. Schermann Márta mindezt azzal indokolja, hogy eddig nem ezt helyezték a középpontba, és bár minden évben szóba kerül a téma, fontosnak tartja kiemelni, hogy ez „nem egy szociális, hanem művészeti projekt, mi nem utógondozói hálózat vagyunk”.
Ezt Lőrincz Marcell is megerősítette, hozzátéve, hogy a program lezárulta után nem szakad meg a kapcsolat a résztvevőkkel, többen rendszeresen beszámolnak arról, hol tart az életük, mi minden történt velük. Akikkel tartják a kapcsolatot, rendre olyan történeteket hallanak, hogy jól boldogulnak, családjuk, munkahelyük, biztos lakhatásuk van. Szerinte ugyanakkor ez becsapós lehet, hiszen akik gyakrabban jelentkeznek, általában sikeresebbek is.
„Én azt látom, hogy minden csoportból van 3-4 olyan ember, akivel valamilyen szinten élő a kapcsolat. A maradék embernél biztos van egy szórás, aki éppen keresi magát, de valamilyen szinten mindenkinek zajlik az élete. Olyan információ nem jött, hogy valaki nagy bajba került volna, például javítóba. Azért ezalatt az egy év alatt mindenki eljut olyan szintre, hogy képes az önálló életvezetésre, és utána már rajta múlik, hogy mit hoz ki ebből.
Szerintem az már egy fél siker, ha azt mondhatjuk, hogy egyszerűen csak olyan átlagproblémákkal küzdenek ők is, mint mások.”
Az idei évben már nagy hangsúly kerül a tapasztalatok átadására is. 2022 márciusában kezdődik az Art-ravaló tudásmegosztó műhelysorozata, az ART-RAVALÓ FESZTIVÁL, melynek keretei között sor kerül színházi előadásra, könyv- és filmbemutatóra, valamint szakmai képzésekre is.
A workshopra művészeti, pedagógiai, és szociális szférában dolgozók jelentkezését várják. A hat hónapos eseménysorozat végén a résztvevők támogatást is kapnak, hogy kísérleti jelleggel saját mini projekteket valósítsanak meg. Ez egyrészt pénzbeli hozzájárulást jelent az Art-ravalóhoz hasonló, művészeti, pályaorientációs, életvezetési projektek megvalósításához, elsősorban hátrányos helyzetű vagy állami gondozott fiatalok számára – jelenleg 1-2 millió forinttal számolnak, de az összeg változhat a jelentkezők és a projekttervek függvényében. Emellett a tudásmegosztás is fontos szerephez jut: a jelentkezők részt vehetnek például az Art-ravaló ötödik évfolyamának előkészítésében, így bepillantást nyerhetnek a projekt megvalósításának munkálataiba, részt vehetnek a toborzáson, megnézhetik a kiválasztó workshopot és szeptembertől az órákat is.
Schermann Márta elmondta, hogy nem az a cél, hogy egy teljes projektet megvalósítsanak, erre nem is lenne keret, azt szeretnék elérni, hogy mások is elkezdjenek dolgozni a módszerükkel, továbbvigyék az Art-ravaló eszmeiségét.
„Nem Art-ravaló franchise-t akarunk kiépíteni. Egyszerűen szeretnénk megosztani azt, amire mi rájöttünk, segíteni akarjuk más szakemberek munkáját abban, hogy a saját tudásuk és a mi gyakorlati tapasztalataink együttes alkalmazásával egyre több és több hasonló fókuszú projekt indulhasson országszerte. Rengeteg fiatal szorul támogatásra, aminek megadása mindnyájunk érdeke!”
Szopkó Zita
Címlapkép: Az Artravaló második évadának színházi előadása 2018-2019-ben (forrás: artravalo.com)
Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Miközben a magyar kormány hivatalosan az uniós közös álláspontot követve Ukrajna területi egységét támogatta, a fideszes médiagépezet jelentős része nyíltan Putyin pártján áll.
A koronavírus-járvány sok szempontból felforgatta az emberek életét az elmúlt évek során. Éppen ezért nem csoda, hogy 2021 elejétől az...
Varga Mihály pénzügyminiszter a vagyonnyilatkozata szerint 2020 óta bérel egy 204 négyzetméteres gyenesdiási nyaralót. Az Átlátszó kiderítette, hogy hol található...
Bár már 2020 októberében feloszlott a képviselő-testület, ügyvivőként tovább dolgoznak a képviselők és a polgármester a Pest megyei Nagytarcsán. A...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!