Két és fél milliárd forintra drágult az Iparművészeti Múzeum elköltöztetése
A múzeum műtárgyait tároló Museum Complex Kft. szállíthatja az Iparművészeti Múzeum épületében hátramaradt Hopp Ferenc Gyűjtemény műtárgyait is, közel 300...
Az Iparművészeti Múzeum még 2017-ben zárt be, akkoriban még csak 25 milliárd forintot szánt a kormány a felújításra. Végre elkezdődhetnek a várva várt munkálatok, ugyanis sikeresen zárult a közbeszerzés: a felcsúti FEJÉR-B.Á.L. Zrt. és a budapesti székhelyű Swietelsky Magyarország Kft. 40 milliárd forintos ajánlata nyert. A konzorciumnak 5 év áll rendelkezésére befejezni a munkálatokat, azonban a szerződés további két évvel meghosszabbítható.
Az Iparművészeti Múzeum (IMM) épületét a felcsúti FEJÉR-B.Á.L. Zrt. és az osztrák tulajdonú Swietelsky-csoport egyik tagja, a Swietelsky Magyarország Kft. újíthatja fel nettó 40,2 forintért – derült ki az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számából. A tenderen egy másik cég is indult, azonban az EB Hungary Invest Kft. érvénytelen ajánlatot tett.
A leírás szerint a mostani közbeszerzés a rekonstrukció I. ütemét fedi le, ami bontási és restaurálási feladatokat foglal magába. Az IMM épülete Budapest IX. kerületében, az Üllői út 33–37. szám alatt található, és az alapterülete 18 507 m². A bontás a főépületen kívüli, toldalék épületeket, a belső udvart (5 889 lm³), egy 21 méter magas kéményt, a gépészeti és elektromos rendszereket, és a belső, nem teherhordó válaszfalakat (707 m²) érinti.
Ezen kívül a kivitelezőknek meg kell erősíteniük a meglévő épület alapozását úgynevezett Jet grouting technológiával (a talaj szerkezetét megváltoztatva egy új teherviselő „talajbeton” oszlopot hoznak létre) 7 050 fm-en, valamint el kell végezniük a meglévő alaplemez szilárdságnövelését injektálással a főbejárat és előcsarnok alatt.
A restaurátori munka során pedig gondoskodniuk kell adott esetben az elemek elszállításáról és megfelelő tárolásáról is. „A visszahelyezés teljesítésének kezdete jelen időpontban még nem ismert, figyelemmel arra, hogy a visszahelyezés függ a nagyrekonstrukciós munkálatok elvégzésétől. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a visszahelyezés időigénye 800 munkanap” – olvasható a hirdetményben.
A benyújtott ajánlatok elbírálásakor az árat és a minőségi kritériumokat vették figyelembe. A munkaterület átadásától számított 16 hónap áll a nyertes rendelkezésére a bontás, a jetgrouting, a meglévő alaplemez megerősítésének elvégzésére és a restaurációs elemek bontására.
A munkaterület átadásától számított 60 hónap (5 év) áll a rendelkezésére a nyertesnek a restaurálási feladatok elvégzésére (beleértve a gyártást és a visszahelyezést is). Amennyiben a visszahelyezés a 60 hónapos teljesítési határidőben azért nem teljesíthető, mert a visszahelyezés nem lehetséges a nagyrekonstrukciós kivitelezés előrehaladása miatt – úgy további, legfeljebb 24 hónappal (2 évvel) a szerződés meghosszabbítható.
Az Építészfórumnak 2020-ban nyilatkozott a múzeum főigazgatója, Cselovszki Zoltán, aki akkor azt mondta, hogy
„a beruházás megkezdésétől számítva továbbra is legalább három évre becsüljük a rekonstrukciós munkálatok időtartamát, további egy évet kell tervezni a belső restaurálásra és a visszaköltözés, valamint az első kiállítások installálása szintén egy évet vehet igénybe”.
A lap betekinthetett a múzeumszakmai koncepció vezetői összefoglalójába, amelyből az derül ki: Közép-Európa legizgalmasabb múzeumát szeretnék létrehozni az 1872-ben alapított, jelenlegi, Lechner Ödön tervezte épületébe 1896-ban beköltöző Iparművészetiben. A múzeumban a zárás előtt 2 100 négyzetméterre rúgó kiállítótér 7 800 négyzetméterre nő majd, az eddig látható, kiállított tárgyak száma pedig megtízszereződik, tízezerre nő.
Emlékezetes, hogy 2018-ban kiderült: Orbán Viktor miniszterelnök új irodájába, a Karmelita-kolostorba az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből kölcsönöztek ki szőnyegeket (festményeket és szobrokat pedig a Szépművészeti Múzeumból és a Nemzeti Múzeumból). Hiába kértük ki azonban közadatigénylésben a kölcsönzött múzeumi darabok listáját, az IMM először trükközött, majd közölte, hogy titkosíttatni akarja az adatokat. Az eljárás még folyamatban van.
Az Iparművészeti Múzeum még 2017-ben zárt be, a felújítás azonban sokáig nem kezdődött el, ugyanis a szükséges 25 milliárd forintot először megadták, aztán pedig fokozatosan visszavonták. Egy 2016-os kormányhatározat szerint az intézmény 2016-ban kétmilliárd, 2017-ben és 2018-ban 10-10 milliárd, 2019-ben pedig további hárommilliárd forintot kapott volna a fejlesztésre. A tervezett munkákat a határozat szerint 2019. március 31-ig kellett volna megvalósítani. Az elmúlt években a költözés zajlott, idén februárban írtunk arról, hogy két és fél milliárd forintra drágult az Iparművészeti Múzeum elköltöztetése.
Két és fél milliárd forintra drágult az Iparművészeti Múzeum elköltöztetése
A múzeum műtárgyait tároló Museum Complex Kft. szállíthatja az Iparművészeti Múzeum épületében hátramaradt Hopp Ferenc Gyűjtemény műtárgyait is, közel 300…
A Homlok-Mészáros Ágnes, Mészáros Beatrix és ifj. Mészáros Lőrinc által tulajdonolt FEJÉR-B.Á.L. Zrt. roppant sikeres az építőiparban. A cég nettó árbevétele 2019-ben 17 milliárd forint volt, amiből 1,5 milliárd forint lett az adózott eredményük. 2020-ban a rekordmagas, 44,5 milliárd forintos nettó árbevétel 4,3 milliárd forint adózott eredménnyel társult.
2019-ben írtuk meg, hogy nettó 6 milliárd forintért épít iskolát Biatorbágyon a Mészáros-gyerekek cége. Idén számoltunk be arról is, hogy a zrt. építheti nettó 17,5 milliárd forintért az Országos Széchényi Könyvtár raktárát Piliscsabán, illetve ők húzhatják fel az új iskolát Felcsúton 4,5 milliárd forintért.
Napi egymillió forintnál is több nyereséget termel Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége | atlatszo.hu
Napi egymillió forintnál is több nyereséget termel Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége
Zsilák Szilvia
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Az Iparművészeti Múzeum látványterve. (Fotó: Vikár és Lukács Építészstúdió / Építészfórum)
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA múzeum műtárgyait tároló Museum Complex Kft. szállíthatja az Iparművészeti Múzeum épületében hátramaradt Hopp Ferenc Gyűjtemény műtárgyait is, közel 300...
A Budai Várban zajló kormányzati építkezések legújabb fázisa Karakas pasa tornyának renoválása. A beruházást irányító Várkapitányság Zrt. előzetesen nettó 291...
A Budai Várban található épület eredeti állapotának visszaállítását 2018-ban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány. A WHB Kft....
A megbízást egy háromtagú konzorcium nyerte el, amiben benne van a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. is. A Forma-1-es létesítmény...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!