adatigénylés

Karácsony Gergely közadatok helyett kisatírozott oldalakat kapott a kormánytól Fudan-ügyben

A főpolgármester áprilisban az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő felületen kérte ki a Miniszterelnöki Kormányirodától a magyar fővárosba tervezett kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatos hivatalos dokumentumokat. Idáig váratták a válasszal, és most is használhatatlan iratokat kapott, a lényegi részeket ugyanis kitakarták bennük.

A kínai Fudan Egyetem budapesti létesítményét a magyar kormány 5-600 milliárd forintnyi kínai hitelből tervezi megvalósítani, ami Magyarország szempontjából nem túl jó üzlet. A kommunista egyetem magyar kampusza az ideológiáján és finanszírozásán kívül amiatt is vált ki sokakban ellenérzést, mert a jelenlegi tervek szerint jelentős területet venne el a leendő Diákvárostól, az évek óta ígérgetett olcsó diákszállásoknak fenntartott területből.

Ráadásul a magyar kormány egyáltalán nem volt közlékeny az ügyben olyannyira nem, hogy Budapest főpolgármestere is közadatigénylést adott be, hogy információkhoz jusson az általa igazgatott településen megvalósuló kínai egyetemről. Karácsony Gergely április közepén az Átlátszó által üzemeltetett közadatigénylő portálon, a KiMitTud-on küldte el adatigénylését a Miniszterelnöki Kormányirodának (MKI) az alábbi dokumentumokat kérve:

  1. a Fudan Hungary Egyetemmel összefüggésben az innovációs és technológiai miniszter által a Kormány 2021. február 24-i ülésére benyújtott előterjesztést,
  2. a Kormány 2021. február 24-i üléséről készített összefoglalónak az (i) pont szerinti előterjesztésre vonatkozó részét,
  3. a Kormány 2021. február 24-i ülésén az (i) pont szerinti előterjesztéssel összefüggésben meghozott döntések szövegét,
  4. a Fudan Hungary Egyetemmel összefüggésben a Kormány ülésének napirendjén szereplő minden más előterjesztést, az azokról a Kormány által hozott döntéseket.

 

A főpolgármester az Átlátszó felületén igényelt adatot a Budapestre tervezett kínai egyetemről

Karácsony Gergely az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő felületen kérte ki a Miniszterelnöki Kormányirodától a magyar fővárosba tervezett kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatos hivatalos dokumentumokat, amelyeket eddig nem hoztak nyilvánosságra.

Az MKI első reakciója április 28-án érkezett, akkor meghosszabbították Karácsony adatigénylésének válaszadási határidejét 45 nappal a koronavírus-járványra hivatkozva: az adatigénylés
határidőben való teljesítése a Miniszterelnöki Kormányiroda veszélyhelyzeti kormányrendeletekkel kapcsolatos feladatai határidőben történő  ellátását veszélyeztetné.

Május 28-án érkezett egy újabb 45 napos hosszabbítás ugyanezzel az indokkal, majd végül július 7-én befutott a válasz. De nem küldték el a főpolgármester által kért dokumentumokat csatolmányként, pedig ezt ugyanolyan egyszerűen meg lehet tenni a KiMitTud-on, mint egy sima e-mailben.

Egy szokásos pdf-melléklet helyett egy linket küldtek, ami a fantasztikus nevű Kormányzati Integrált Közérdekű Adatközlési Portálra (röviden KIKAP) mutat. Itt egy 8 karakterből álló robotellenőrző kód (captcha) beírása után elérhetők a Karácsony által kért iratok, de nem ám csak úgy simán, hanem

oldalanként vízjelezve, egyesével képként, a nem mindennapos tif-formátumban, darabonként 7,5 megabájt méretben feltöltve.

Ráadásul a link csak egyszerre egy helyen lehet megnyitva, különben az alábbi hibaüzenet jelenik meg:

Egyszerre csak egy gépen lehet megnyitva

Úgy tűnik azonban, hogy felesleges volt ennyire megnehezíteni Karácsony dolgát, ugyanis a Facebook-oldalára kitette, hogy semmi lényegeset nem kapott. Jóllehet elküldték neki a februári előterjesztést, ami a Fudan Egyetemmel kötendő stratégiai megállapodásról szólt, az érdemi részeket, komplett oldalakat kitakartak benne feketével.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: A főpolgármester a Diákváros melletti, Fudan Egyetem elleni tüntetésen 2021. június 5-én (fotó:Karácsony Gergely/Facebook)

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás