Pótmunkákra hivatkozva az eredeti 70 milliárd forintos keretösszeget 104,99 milliárdra emelték az észak- és közép-dunántúli térségben megvalósítandó szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási, és ivóvízminőség-javító beruházásoknál. A kivitelezőket már 2016-ban kiválasztották, és nem meglepő módon Mészáros Lőrinc egyik cége is köztük van.
Az Átlátszó ingyen van, de nem ingyen készül: idén még 3345 előfizetőre lenne szükségünk. Fektess be te is a tényfeltáró újságírásba!
Ahogy arról akkor beszámoltunk, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda (NFP) 2016-ban írt ki hat regionális, egyenként 70 milliárd forint keretösszegű tendert a 2020-ig a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében megvalósítandó szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási, és ivóvízminőség-javító beruházások kivitelezésére.
Megszülettek az első eredmények a Nemzeti Fejlesztési Programiroda 420 milliárd forintos gigatenderén. A felcsúti polgármester cégén kívül megbízást kapott az EuroAszfalt Kft., Swietelsky, a Penta, és az A-Híd is. A Penta és az A-Híd két-két régióban, az EuroAszfalt háromban is nyert a térségenként 70 milliárd forintos keretösszegű közbeszerzéseken.
Az uniós közbeszerzési értesítőben most megjelent egy tájékoztató arról, hogy nemrégiben módosították az észak- és közép-dunántúli térségre vonatkozó megállapodást.
A módosítás értelmében a nettó 70 milliárd forintos keretösszeget 104,99 milliárd forintra emelték. Vagyis csaknem másfélszeresére.
Azonban, ahogy a tájékoztatóban is írják: a drágulás nem éri el az eredeti 70 milliárdos keretösszeg 50 százalékát, ugyanis nem 35 milliárd forintot, hanem csak annál egy forinttal kevesebbet, pontosan 34.999.999.999 forintot emeltek.
Indoklásként – ahogy az gyakran előfordul a közbeszerzési drágulásoknál – előre nem látható okokra hivatkoznak. Többek között arra, hogy a keretmegállapodás részeként kötött konkrét projektekre vonatkozó egyedi szerződések során pótmunka-igények merültek fel, „amelyek a projekt megvalósíthatósága, elszámolhatósága és fenntarthatósága szempontjából nem hagyhatóak figyelmen kívül”.
Jávor Benedek, a Párbeszéd akkori EP-képviselője 2017-ben feljelentést tett a 420 milliárdos gigatender miatt, mert kifogásolta, hogy ilyen hatalmas összegű európai uniós támogatás sorsáról döntött a magyar állam évekre előre, és kormányközeli cégek javára. Jávor tavaly arról írt a blogján az Európai Bizottság dokumentumai alapján, hogy az uniós támogatások szabálytalan felhasználása miatt Magyarországnak 500-600 milliárd forint közötti összeget kell büntetésként visszafizetnie az EU-nak.
Az Átlátszónak adott interjúban Jávor azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy “A 420 milliárdos keretösszegű víziközmű projekteknél, ahol Mészáros Lőrinc érdekeltségei mindent letaroltak, az egész alkalmazott rendszert, azaz hogy a kormány előtenderen választotta ki azokat a cégeket, akik aztán egyáltalán pályázhattak a konkrét projektekre, mindenestül szabálytalannak találták. Ezért itt még súlyosabb, 25 százalékos általánybüntetést szabtak ki. ”
Erdélyi Katalin
Címlapkép: Mészáros Lőrinc, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédet mond a Kokas Ignác festőművész műveit bemutató Felcsúti Képtár átadóünnepségén 2019. szeptember 28-án. (fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Támogatási kampány – fektess be a demokráciába, kattints ide a támogatási lehetőségekért! Ha olvasóink 1 százaléka rendszeresen küldene havi ezer forintot, többet nem kellene pénzt kérnünk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A XII. kerület 2018-ban szerződött le a Penta Kft.-vel és a Pannon Park Forest Kft.-vel parkfenntartási, játszótérkarbantartási, és mindenféle zöldterületi...
Utaztak-e az OE-LEM lajstromjelű luxus magánrepülőn és a Lady MRD nevű, máltai bejegyzésű luxusjachton, és fizettek-e ezekért a szolgáltatásokért? Ezt...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!