családok éve

Tizenhét milliárdra csökkent a Mészáros gyerekek cégének éves forgalma tavaly

Csökkent a Mészáros-gyerekek cégének éves nettó bevétele tavaly: a 2018-ban elért 22,8 milliárdos forgalom helyett „csak” 17 milliárdos forgalmat bonyolított – derül ki a Zrt. éves beszámolójából. A Fejér B.Á.L. adózott eredménye is kevesebb lett: 5,6 milliárdról 1,5 milliárdra csökkent. Pedig 2019-ben is számos milliárdos közbeszerzést nyertek.

Orbán Viktor gyermekkori barátjának, Mészáros Lőrincnek a gyermekei: Mészáros Ágnes, Mészáros Beatrix és ifj. Mészáros Lőrinc 2015 júniusában alapította meg a Fejér-BÁ.L. Zrt.-t. A cég már abban az évben nettó 1,1 milliárd forint árbevételt, és 65,3 millió forint adózott eredményt ért el. A következő évben a nettó árbevétel 3,2 milliárd forint lett, ami közel háromszorosa az előző évinek. Az adózott eredmény 2016-ra 319 millió forintra nőtt.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége egy év alatt megháromszorozta bevételeit

Miskolci gyalogos-átkelőhelyek baleseti helyzete Bérlakásállomány – XXII. kerület Miskolci gyalogos-átkelőhelyek baleseti helyzete Szabó András kommunikációs szerződése 2020-05-11-i Dudálós Tüntetés Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról – NAIH állásfoglalás NGM – szerződések Miniszterelnökség – szerződések Külügyminisztérium – támogatások Külügyminisztérium – szerződések KIM – támogatások

A növekedés 2017-ben sem állt meg: a 10,2 milliárdos forgalom mellett 798 millió forint volt a haszon. Ahogy azt az Átlátszó akkor kiszámolta, a cég napi egymillió forintnál is több nyereséget termelt. Ám még ez is eltörpült a 2018-as adatokhoz képest.

A Zrt. éves nettó bevétele ugyanis 2018-ban 22,8 milliárd forintra nőtt, míg az adózott eredménye 5,68 milliárdra.

 

Ez a tendencia azonban tavaly megtorpant: a Fejér-B.Á.L. éves beszámolójából kiderült, hogy az éves forgalom 17 milliárdra csökkent, míg az adózott eredmény 1,55 milliárdra.

 

 

Milliárdos állami tenderek

A Fejér-B.Á.L. Zrt. 2015-ben sikerrel pályázott a Szombathelyi Püspöki Palota helyreállítására: a WHB-val közösen 828 millióért kapták meg a munkát. A bicskei tanuszoda korszerűsítését pedig 137,5 millióért vállalták. 2016-ban két nagy állami tendert nyertek el: a WHB-val közösen Dunakeszin iskola-építésre kaptak megbízást 2,94 milliárd forintért, valamint 2,8 milliárd forintot a Nemzeti Lovarda felújítására a Kerepesi úton.

A Zrt. honlapján további munkák is szerepelnek. Így például egy kereskedelmi épület Csömörön, az M1-es autópálya óbaroki kamionos pihenője, a felcsúti Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpontja, a Testnevelési Egyetem velencei továbbképző központja, a Szent István Általános Iskola Dunakeszin, az apjuk öccsének, Mészáros Jánosnak a tulajdonában lévő Agro-Felcsút Kft.-nek a telephelye, vagy épp a Készenléti Rendőrség egyik budapesti épülete.

A sikerszéria 2019-ben sem tört meg: tavaly novemberben írtuk meg, hogy a Mészáros-gyerekek cége készítheti elő az atlétikai stadion helyszínét 4 milliárd forintért, Biatorbágyon pedig hatmilliárdért építhet iskolát. Az új Érdi Járásbíróság épületének kivitelezésére kiírt 3,2 milliárdos közbeszerzésen is ők lettek a befutók, és ők írhatták alá a tatabányai csarnok kivitelezésének szerződését is. A Fejér B.Á.L. kapta meg a zánkai tábor felújítását is a Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt.-vel konzorciumban 16,8 milliárd forintért.

Érden rögtön három nagy projektet is elnyertek: az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának fejlesztését és bővítését 6 milliárdért vállalták el, a Fenyves-Parkváros köznevelési centrum (általános iskola, sportcsarnok és tanuszoda) tervezését és kivitelezését szintén 6 milliárdért, míg a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola rekonstrukcióját és bővítését 5,4 milliárdért.

A becsült költségnél 3,3 milliárddal drágábban dolgozhat Mészáros gyerekeinek cége Érden

Miskolci gyalogos-átkelőhelyek baleseti helyzete Bérlakásállomány – XXII. kerület Miskolci gyalogos-átkelőhelyek baleseti helyzete Szabó András kommunikációs szerződése 2020-05-11-i Dudálós Tüntetés Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról – NAIH állásfoglalás NGM – szerződések Miniszterelnökség – szerződések Külügyminisztérium – támogatások Külügyminisztérium – szerződések KIM – támogatások

Több cégben is érdekeltek

A 2020. május 21-én megtartott közgyűlés jegyzőkönyve szerint a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a 2019. évi adózott eredménye terhére osztalékot nem fizet a Zrt., azt teljes egészében a társaság eredménytartalékába helyezik.

A cég beszámolójából kiderült emellett, hogy a Fejér B.Á.L. 166 főt foglalkoztatott tavaly, ebből 98-an fizikai, 68-an pedig szellemi munkát végeztek, a bérköltség 938 millió forintot tett ki.

Forrás: Cégbíróság

A dokumentumokban az is szerepel, hogy a Mészáros gyerekek a Fejér B.Á.L-on keresztül érdekeltek még a következő cégekben:

  • FEJÉR Tervező és Mérnökiroda Kft.
  • Fenstherm Future Zrt.
  • Mészáros M1 Autókereskedő Kft
  • Alcsúti Szálloda Kft.
  • Gerecse-Plusz Kft.

A Fejér Tervező és Mérnökirodáról épp a napokban írtuk meg, hogy a Nemzeti Sportközpontok (NSK) megbízására ők tervezhették meg a felcsúti Endresz György Általános Iskola újjápítését 232,5 millió forintért. Az intézmény most a kivitelezőre vár.

A Kft-t mindössze 3 éve, 2017-ben alapították, de az éves forgalma már az első évben 72 millió forint volt, amely 2018-ra 318 millió forintra nőtt. Az adózott eredményüket is megduplázták: ez az első alkalommal 21, míg egy évre rá már 42 millió forint lett.

A Mészáros család 232 millióért megtervezte, most a kivitelezőjét keresik a felcsúti iskolának

Azt nem tudni, hogy mennyibe fog kerülni a beruházás, de az Orbán Viktor miniszterelnök falujába tervezett új iskolának csak a tervei több százmillió forintba kerültek. A tervező a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. volt, amelynek tulajdonosa a Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L. Zrt. Most június végéig várják az ajánlatokat az építésre.

A Fenstherm Future Zrt. 2017 végén alakult, egy év alatt 3,59 milliárdos éves forgalmat bonyolított 193,8 milliós adózott eredmény mellett.

Szerényebb eredményekkel büszkélkedhet a Mészáros M1 Autókereskedő Kft, amely igazi családi cég: a gyerekek mellett az apjuk, Mészáros Lőrinc is érdekelt benne cégein keresztül. A 4 éves kft. éves nettó árbevétele 692 millió forint volt 2018-ban, míg a haszon elérte az egymilliót.

Az Alcsúti Szálloda Kft. – amely szintén családi vállalkozás – tavaly beolvadt a Fejér B.Á.L-ba, míg a főként fémmegmunkálással foglalkozó Gerecse-Plusz Kft.-t 2019-ben vették meg a Mészáros-gyerekek.

Katus Eszter

Fotó: a Fejér B.Á.L. Zrt. honlapjának fejléce. A cégadatokat az Opten Kft. biztosította.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás