közbeszerzés

Újabb milliárdok a Várra: most a Csikós udvarra költenek 5,8 milliárd forintot

Újabb munkákat kapott a Budai Várban a kormányközeli West Hungária Bau Kft. és a Laki Épületszobrász Zrt. párosa. A két cég már eddig is szépen kaszált az ott zajló építkezésekkel, most további nettó 5,8 milliárd forinttal gyarapodhatnak. A pénzből a Csikós udvar revitalizációját kell elvégezniük.

Az uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg, hogy a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt. által kiírt pályázaton a West Hungária Bau Kft. (WHB) és a Laki Épületszobrász Zrt. lett a befutó. A nyílt pályázaton indult még az EB Hungary Invest Kft. és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. is.

A nyertes konzorcium a tervezett nettó 7 milliárd forint helyett nettó 5,8 milliárd forintért végezheti el a Csikós udvar revitalizációját, amely kiterjed a Hauszmann rámpa helyreállítására, a Csikós udvar területrendezésére és az Ybl támfal helyreállítására is.

Az eredmény annak fényében nem meglepő, hogy a két cég már korábban is dolgozhatott a Budai Várban: az ő feladatuk lett például a Budai Vár Főőrség épületének és a Stöckl-lépcsőnek a teljes újraépítése, valamint a Csikós udvarban újjáépülő Új királyi lovarda kivitelezése is.

Ezek a beruházások – a mostanival ellentétben – jócskán megdrágultak menet közben: tavaly nyáron például kiderült, hogy 600 millió forinttal kerülnek többe a tervezettnél, majd további 189 milliót csaptak hozzá az engedélyezési, kivitelezési tervdokumentáció elkészítéséért.

Erről ebben a cikkben írtunk bővebben:

Budai vár: újabb százmilliók mennek el a lovarda és főőrség épületének felújítására

Egységesen 330 millió forinttal drágult a Várban épülő királyi lovarda és a Csikós udvar felújítása is – szúrta ki a K-Monitor. A Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. szerződésmódosítását az uniós közbeszerzési értesítőben tették közzé augusztus 3-án. A két beruházás így összesen hét és félmilliárd forintba kerül. [featuredbox text=

 

A WHB az Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila tulajdonában van. Értékesítésének nettó árbevétele 2017-ben nettó 41,3 milliárd forint, 2018-ban pedig 50,1 milliárd forint volt. A WHB sok közpénzes megrendelésnek köszönheti a sikerét, amelyek gyakran megdrágultak menet közben. Így például a szegedi vagy a soproni uszoda, amelyek négyszeres, illetve kétszeres áron épülhetnek meg. A cég a kivitelezője a jelenleg 18 milliárdnál tartó Pénzügyminisztérium felépítésének is a Várban a Garage Ingatlanfejlesztő Kft.-vel közösen.

A Laki Épületszobrász Zrt. sem panaszkodhat: 2017-ben 4,2, 2018-ban pedig 7,5 milliárd forintos éves forgalmat bonyolítottak.

A Várkapitányságnak egyébként rövid időn belül ez a második nagy beruházása. Február elején ugyanis a Confector Mérnök Iroda Kft.-nek ítélték oda a Csikós udvarhoz kapcsolódó, déli nyaktag nevű rész felújítását és átalakítását 4,6 milliárd forintért.

Újabb munkálatok a Budai Várban 4,6 milliárd forintért

A Vár déli oldalán induló építkezést a Confector Mérnök Iroda Kft. kivitelezi – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. Ötemeletes, csaknem 1200 négyzetméteres épületszárnyat építenek büfével, ajándékbolttal és felvonóval. Az épület tervezett helyén jelenleg a Budapesti Történeti Múzeum található. [featuredbox text=

 

A Várral kapcsolatos beruházások érdekessége még, hogy épp a napokban derült ki: mégsem lesznek lovak az újjáépített Lovardában. Az 1950-ben elbontott, majd 3,8 milliárdért visszaépített épület nemcsak az ország legnagyobb lovardája lett volna, de egy 16 állat tartását lehetővé tevő istállót is tartalmazott volna. Csakhogy az állattartási szabályok ezt már nem teszik lehetővé, így egy helyiség multifunkcionális rendezvénytérként szolgál majd, istálló nem lesz – mutatott rá az Index.

Katus Eszter

Címlapkép: Az újjáépülő Lovarda alapkövének letétele a budai Várban 2016-ban (fotó: kormány.hu) A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. 

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42