sajtószabadság

A Miniszterelnök fél az újságíróktól – nem engedték be az Átlátszót a sajtótájékoztatójára

Nemrég írtunk arról, hogyan szelektál kedvére a kormány a sajtórendezvényekre meghívott külföldi tudósítók, szerkesztőségek között. Most ismét szembesültünk azzal, hogyan próbálja Orbán Viktor környezete távoltartani a korrupciós ügyeket feltáró magyar újságírókat a kérdezés lehetőségétől.

Hiába próbáltunk regisztrálni a ma tartott, éves egyszeri miniszterelnöki sajtótájékoztatóra, a Miniszterelnökség sajtóirodája, és annak vezetője, Havasi Bertalan helyettes államtitkár még csak válaszra sem méltatta szerkesztőségünket a rendezvényen való részvételre regisztrációt kérő emailünket követően. A külföldi tudósítók egy részét a Miniszterelnökség nevében telefonon, személyesen meghívó Fekete Rajmundot mi is felhívtuk telefonon, hogy regisztráljunk a sajtótájékoztatóra, de ő tagadta, hogy a rendezvény egyik szervezője lenne, és a Miniszterelnökség központi sajtóirodájához irányított bennünket. Annak ellenére, hogy nyilván tisztában volt azzal, hogy a meghívott magyarországi szerkesztőségeket is telefonon megkeresve invitálták a sajtóeseményre.

A hanyatló Nyugat országai által delegált külföldi tudósítók nem vehetnek részt a Putyin-látogatás sajtótájékoztatóján

Már nem csak az általuk nem kedvelt magyar újságírók mozgásterét szűkítik Orbánék, az itt dolgozó külföldi újságírók is egyre többször panaszkodnak információs blokádra a magyar kormány részéről. Az október 30-i Putyin-látogatás nemzetközi sajtótájékoztatóját nem hirdették meg, több külföldi újságíró még kedden sem tudott arról, hogy a napokkal korábban elküldött jelentkezésüket egyáltalán tudomásul vette-e a Miniszterelnökség.

Mivel a kormányzati és állami szervezetek nagy része mostanra a legtöbb esetben egyszerűen nem vesz tudomást a megkereséseinkről, nem lepődtünk meg, csak ismételten felháborodtunk azon, hogy egy az adófizetők pénzéből fizetett rendezvényen, az adófizetők pénzéből fizetett Miniszterelnök és a munkatársai úgy érzik, hogy kényükre-kedvükre manipulálhatják a nyilvánosságot és akadályozhatják korrupciós ügyeket feltáró újságírók munkáját. Kiderült ugyanis, hogy nemcsak az Átlátszó munkatársát tartották nem kívánatos személynek a miniszterelnöki sajtótájékoztatón, hanem a Direkt 36 oknyomozó portált regisztrációs kérését is elutasították, helyhiányra hivatkozva.

Pedig, akinek nincs rejtegetnivalója, Miniszterelnök úr, annak az igazság kiderítésére vonatkozó kérdésektől sem kell félnie. Mi amúgy sem készültünk különösebben nehéz kérdéssel: azt szerettem volna megtudni ma Öntől, hogy míg a kormánytól és Öntől annyit hallunk a nemzeti örökségünk, kultúránk, identitásunk megőrzésének fontosságáról, Ön szerint rendben van, hogy az Ön vejének a cége, külön testreszabott rendelettel engedélyezve, a szállodájuk építéséhez ripityára szed műemlék épületeket Budapest világörökségi védettséget élvező Belvárosában?

Állami hitelből rombolják a műemlék házakat Tiborczék szállodájához Budapest belvárosában

Nemzetközi védettséget élvező, világörökségi területen fekszik az az épülettömb, műemlék épületekkel, ahol Tiborcz István és üzlettársa cége szállodát épít. Ehhez egy három épületből (egyik a MAHART-ház) álló tömböt tulajdonképpen kibeleznek. Ráadásul a beruházáshoz nemrégiben 8 milliárd forintnyi hitelt kapott a miniszterelnök vejéhez köthető cég az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banktól.

Horn Gabriella

Címlapkép: Orbán Viktor / Facebook

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42