közbeszerzés

Most Budaörsön kapott milliárdos megbízást a Zuglóból ismert parkfenntartó páros

Másfél milliárdos keretmegállapodást kötött Budaörs önkormányzata parkfenntartási munkálatokra az év végén. A nyertesek között két ismerős cég is felbukkan. Az egyik a budapesti Főkert volt vezérigazgatójához, Kocsis Lászlóhoz köthető, a másik pedig a Kocsis cégével konzorciumban sikert sikerre halmozó DeerGarden kft.

Ha a fővárosban vagy környékén parkfenntartással és -építéssel kapcsolatos szerződést kötnek, akkor egyes cégek nagyobb valószínűséggel lesznek majd befutók, mint mások.

Az egyik ilyen a Pannon Park Forest Parkfenntartó és Parképítő Kft, amely most – két másik céggel közösen – egy 1,6 milliárdos megbízást kapott a BTG Budaörsi Települési Nonprofit Kft.-től.

A Pannon Park Forest 51%-os szavazati joggal rendelkező tulajdonosa az Umbrella Holding Kft., amelynek ügyvezetője (és egy másik cégen keresztül a résztulajdonosa) pedig nem más, mint a Főkert volt vezérigazgatója, Kocsis László.

Kocsis vállalkozásai nem először nyernek, gyakran kapnak állami megbízásokat: 2018-ban a Parkfenntartó Kertészeti és Szolgáltató Kft, valamint a Pannon Park Forest Kft. (egy egyéni vállalkozóval közösen) kaszálhatta 170 millió forintért 2018-ban az állami földeket, de 2017-ben és 2016-ban is ez a konzorcium végezhette a munkát 112, illetve 100 millió forintért.

Sőt, a Pannon Park Forest már korábban is feltűnően jól szerepelt a közbeszerzéseken. Olyannyira, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 2009 elején kartellezés gyanúja miatt indított vizsgálatot, miután a Főkert, a Garden Kft., a Lián Kft. és a Pannon Park Forest Kft. 2004-től gyakorlatilag felosztotta egymás között a fővárosi parkrendezési piacot. Az eljárást végül megszüntették.

Kocsis Lászlót 2009 májusában azonban a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága – 15 év után – indoklás nélkül felmentette, és az Origonak akkor névtelenül nyilatkozó képviselők szerint a döntésnek köze volt ahhoz, hogy a menedzsment gyakorlatilag privatizálta a cég egyik leányvállalatát, a Főkert Parkfenntartó Kft.-t.

Kocsis cégei viszont azóta is élnek és virulnak: a Pannon Park Forest éves forgalma például 2018-ban 4 milliárd forint volt a 2017-es 2,7 és a 2016-os 2,18 milliárdhoz képest.

A mostani, összességében 1,6 milliárd forintos megbízás pedig csak tovább szépíti majd az összképet.

Nyerő páros

Szintén jól jön a bevétel a másik nyertes DeerGarden Kertészeti és Szolgáltató Kft-nek, amelynek a neve ismerősen csenghet a zuglóiaknak.

A DeerGarden ugyanis egyedüli indulóként nettó 465 millió forintos beruházást nyert el a Parkfenntartó Kertészeti és Szolgáltató Kft.-vel közösen a zuglói  Pillangó parki projektben. Abban a beruházásban, amely nemcsak jelentősen megdrágult, de a lakosság ellenszenvét is kivívta.

Erről itt írtunk részletesebben:

Zuglóban is fakivágással kezdődik a 600 milliós parkfelújítás, amire eredetileg csak 200 milliót szántak

Múlt csütörtökön lakossági fórumot tartott a zuglói Pillangó parkban a Civil Zugló Egyesület, eljött Karácsony Gergely polgármester is. Az indulatok persze a tervezett fakivágás miatt csaptak magasra – pedig a parkfelújítás-projekt közbeszereztetése körül sincs minden rendben.

A mostani sikeres együttműködést egyébként nemcsak a Pillangó park projekt, de olyan korábbi közös munkák is megalapozták, mint a 2,4 milliárdos keretszerződés a kerület parkjainak és egyéb közösségi tereinek fenntartására, vagy épp a Csertő park nettó 132 millióért elnyert felújítási munkálatai.

A DeerGarden éves nettó bevétele 1,8 milliárd forint volt 2018-ban, míg egy évvel előtte 1,6 és 1,2 milliárd.

A budaörsi tender harmadik nyertese, Zöld Nívó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. hozzájuk képest kispályásnak tűnik a maga 71 millió forintos éves forgalmával.

Katus Eszter

Fotó: illusztráció/pixabay.com

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás