közbeszerzés

A Mészáros-gyerekek cége készítheti elő az atlétikai stadion helyszínét 4 milliárd forintért

A Fejér-B.Á.L Zrt. a Föld-Trans 2001 Kft.-vel együtt végzi el a munkát, miközben azt sem tudni, hogy a Budapesti Atlétikai Aréna valóban megépülhet-e, hiszen többek között a főváros új vezetése is ellenzi. Az épületbontások mintegy 4 milliárd forintos költsége mellett lapinformációk szerint a tervek elkészítése 4,7 milliárdba került, a kormány pedig az atlétikai világbajnokság megrendezésére 31,5 milliárdot különített el. Eddig ezek a költségek ismertek, de az, hogy a sportlétesítmény megépítése mennyibe kerülhet majd, még nem.

Nem tudni, hogy valóban megépül-e a IX. kerületben, az egykori Vituki Strand helyén a Budapesti Atlétikai Aréna, de a létesítéséhez szükséges első munkálatokra, a területen meglévő épületek elbontására kiírt tender eredményét a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési (BMSK) Zrt. kihirdette. A tájékoztató az EU-s közbeszerzési értesítő legfrissebb, pénteki számában jelent meg.

A sportlétesítményt a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program keretében húznák fel annak apropóján, hogy 2018 év végén a magyar főváros kapta meg a jogot a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésére. A versenyek megtartására viszont nincs alkalmas létesítménye hazánknak.

A BMSK azt hangsúlyozta, hogy az aréna a magyar atlétika központja lesz, és a hazai, illetve nemzetközi versenynek mellett otthont ad majd a lakossági sportolásnak is. Kiemelték az egészségmegőrző, egészségtudatos városfejlesztést,és azt, hogy a Duna-part rendbe tételével a folyó és a város kapcsolata élhetővé válik.

Az atlétikai stadion tetején állítólag lesz egy egyedülálló, 25 méter széles és több mint 400 méter hosszú, dunai panorámás futó- és görkorcsolyapálya. A létesítmény „összesen 15 ezer négyzetméteres, új szabadidős részen street workout pálya is helyet kap majd”, és az aréna melletti területen 10 hektáros városi parkot alakítanak ki.

Mindennek a megvalósításához azonban először el kell bontani a területen található gyárakat és ipari létesítményeket, összesen negyven épületet. Emellett a bontási munkálatok részét képezi a használaton kívüli termálkút tömedékelése és az uszodagépészet eltüntetése. A nyertes feladata lesz a teljes bontási területen (147 473 négyzetméter) a régészeti felügyelet biztosítása, valamint a lőszermentesítés.

A nettó 4,1 milliárd forint összértékű munkát a Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Föld-Trans 2001 Kft. párosa nyerte el. A cégekkel a BMSK a szerződést november 4-én kötötte meg.

Nem egész egy héttel ezelőtt írtunk a Fejér-B.Á.L. Zrt. által elnyert legutóbbi közbeszerzésről: a cég hatmilliárdért épít iskolát Biatorbágyon. Annak a tendernek a kiírója szintén a BMSK volt.

A 2015 júniusában létrehozott Fejér-BÁ.L. Zrt. már az alapítás évében nettó 1,1 milliárd forint árbevételt ért el, majd ezt egy év alatt meg is háromszorozta. A cég nettó árbevétele 2016-ban nettó 3,2 milliárd forintra, 2017-ben 10 milliárdra, majd 2018-ban 22 milliárdra emelkedett. Tavaly azt is kiszámoltuk, hogy a cég napi egymillió forintnál is több nyereséget termel. Idén pedig Mészáros Lőrinc is betársult a vállalkozásba a gyerekei mellé, és bár csak 600 ezer forintnyi részesedése van, mégis övé lett a 2018. évi osztalék fele, mintegy 2,8 milliárd forint.

Napi egymillió forintnál is több nyereséget termel Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége

Az egykori felcsúti polgármester három gyerekének cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt egyszerűen képtelen veszíteni. Beatrix, Ágnes és ifjabb Lőrinc saját vállalkozásukkal – egyedül vagy több cégből álló konzorcium tagjaként – az elmúlt 3 évben 17 pályázatra adtak be érvényes ajánlatot, a tenderek összértéke 70,8 milliárd forint volt.

A Föld-Transról is többször írt az Átlátszó. Például 2016-ban, amikor a szintén Mészáros-érdekeltségű ZÁÉV Zrt.-vel közösen elnyerte a Népstadion bontási munkálatait. Később beszámoltunk arról is, hogy mivel a bontásból származó hulladék egy részét illegálisan dolgozták fel, illetve rakta le a Határ út ferencvárosi oldalán, egy használaton kívüli ipari területen, a környezetvédelmi hatóság figyelmeztette a Föld-Trans Kft.-t, és felszólították, hogy intézkedjen a hulladék elszállításáról. A határozat ellen cikkünk írásakor a Föld-Trans fellebbezett.

Kevés volt a 4 milliárd forint a bontásra – illegális lerakóban végezte a Népstadion

A Puskás-stadion bontását 3,9 milliárd forintért végezte a ZÁÉV – Föld-Trans 2001 konzorcium.

A Népstadion-bontás által a Föld-Trans árbevétele a 2015-ös nettó 576 millió forintról 2016-ban 3,9 milliárd forintra nőtt. Ez a pénzügyi adat – az Opten Kft. adatai alapján – 2017-ben mintegy 857 millió lett, 2018-ban pedig a cég nettó 909,8 millió forintos árbevételt produkált és abban az évben az adózott eredménye 7,5 millió forint lett.

Bizonytalan helyzetben hirdettek nyertest a tenderen

Az Index írta meg november 12-én, hogy bár a területre már megvan a jogerős építési engedély, a létesítmény megvalósítása mégis bizonytalan. Ennek egyik oka az, hogy a Kúria végzése szerint lehet népszavazást tartani arról, hogy a fent jelzett területre 2023. január 1-ig lehet-e építkezni, vagy sem.

Ismert az is, hogy Karácsony Gergely új főpolgármester elvetette a stadion ötletét, majd kijelentette azt is, hogy csak feltételekkel tudná támogatni azt. Budapest vezetője a Hír Tv-nek korábban azt mondta, hogy társadalmi vitát rendezne róla. A főpolgármester mellett Ferencváros új, ellenzéki polgármestere, Baranyi Krisztina sem tartja szükségesnek az atlétikai aréna megépítését.

A sportlétesítmény felhúzásának persze akadnak támogatói is. Sportolók mozgalmat is indítottak, és kiállt mellette a Magyar Sportújságírók Szövetsége, illetve a Magyar Atlétikai Szövetség is. Az utóbbi szerint „hiba volna csak egyetlen versenyt látni a beruházás mögött, mert egy eddig bázis nélkül sportág otthonáról és egy „revitalizálható, a közösség elől eddig elzárt városrészről” van elsősorban szó.” Debrecen pedig azt jelezte, ha Budapestnek nem kell a vb, ők szívesen megrendeznék.

Emlékezetes, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az önkormányzati választások után arról beszélt, hogy a kormány semmi olyasmit nem erőltet, amit a főváros nem akar. Hollik István kormányszóvivő októberben azt mondta, hogy ha a főváros nemet mond az atlétikai stadionra, akkor vissza kell adni a vb rendezési jogát. Hogy mi lesz, az a november végi fővárosi közgyűlésen derülhet ki.

Az atlétikai vb-nek csak a megrendezésére a kormány 31,5 milliárd forintot különített el, a Hvg.hu pedig úgy értesült, hogy a stadion tervezése 4,7 milliárd forint került. A további kiadások egyelőre nem ismertek.

Csikász Brigitta

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A Budapesti Atlétikai Aréna látványterve (forrás: KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42