Nemzetközi Együttműködés Rendszere

Végrehajtási eljárást indítottunk a Külügyminisztérium ellen

Végrehajtási eljárást indítottunk a Külügyminisztériummal szemben, mert egy jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki a tárca az általunk igényelt összes közérdekű adatot. Arra voltunk kíváncsiak, mire költi a magyar adófizetők pénzét Washingtonban a Magyar Foundation of North America nevű szervezet, ami évente több mint 600 millió forintot kap a kormánytól.

Add az adód egy százalékát az Átlátszónak!

További részletek: atlatszo.hu/azenadombol

A Magyar Foundation of North America (MFNA) egy Amerikában bejegyzett civil szervezet, amelynek célja az amerikai-magyar kapcsolatok erősítése, kapcsolattartás az amerikai magyarokkal, illetve a magyar kultúra amerikai népszerűsítése.

Az MFNA egyetlen bevételi forrása a magyar kormány által minden évben nyújtott támogatás, azaz a magyar adófizetők pénzéből dolgozik. A magyar kormány évente 612,4 millió forintot ad az alapítványnak, de volt már olyan esztendő, amikor extra 130 milliót is kapott ezen felül a szervezet.

Önmagában mindezzel nem lenne semmi baj, ám az MFNA átláthatatlanul működik. Honlapjukról és közösségimédia-csatornáikról nem derül ki, hogy mire költik a pénzt – legalábbis csak nagyon kevés tevékenységük jelenik ott meg.

Ezért közérdekű adatigénylésben kértük ki a Külgazdasági- és Külügyminisztériumtól az alapítvány által összeállított és hazaküldött számlaösszesítőket. Az alapítvány támogatási szerződésében van benne, hogy a szervezetnek a kifizetésekről listát kell készítenie, és azt el kell küldenie Budapestre.

Az Átlátszó ezeket a számlaösszesítő dokumentumokat kérte. A Külügyminisztérium először azt válaszolta, ilyen dokumentumok nem léteznek, arra pedig nem kötelezhetjük őket, hogy új dokumentumot állítsanak elő a kedvünkért.

Ezért pert indítottunk, és a tavaly novemberi jogerős bírósági döntés után meg is kaptunk egy darab ilyen számlaösszesítőt a külügytől.

Az tehát kiderült, hogy mégis léteznek az MFNA által hazaküldött számlaösszesítők. Ám december 11-én csak a 2016-os támogatás elszámolását kaptuk meg. Forrásaink szerint viszont minden évről készült számlaösszesítő.

Ám a 2015-ös, illetve a 2017-es elszámolást a mai napig nem kaptuk meg, ezért végrehajtási eljárást indítottunk.

Amerikai forrásokból egyébként már sok részletet megtudott az Átlátszó arról, hogyan működik az MFNA: kiderült például, hogy tisztségviselői egytől egyig Orbán Viktor egykori politikai tanácsadójának, a Soros-ellenes propaganda kitalálójának, Arthur J. Finkelsteinnek egykori munkatársai és tanítványai. És azt is amerikai dokumentumokból tudtuk meg, hogy az MFNA egyik leányvállalatában felbukkant a Századvég egyik embere is.

Titkolja a külügy, hogy mire költik a magyar állam százmillióit Finkelstein „gyermekei” az Egyesült Államokban

Kétmilliárd forintot költött el 2015 óta a magyar adófizetők pénzéből az Egyesült Államokban a Magyar Foundation of North America (MFNA) nevű nonprofit szervezet. Az állami támogatás hivatalos célja az, hogy az amerikai bejegyzésű alapítvány a magyar kultúrát népszerűsítse Amerikában, kapcsolatot tartson a magyar származású amerikaiakkal, illetve a magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzésén dolgozzon.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2