
Keveslik az 5 százalékos béremelést, közzéteszik a rendőrök, hogy milyen rosszul keresnek
Egymás után teszik fel a rendőrök a számukra átutalt fizetésük fotóit a Zsauellátó Facebook-oldalára, hogy így tudassák, mennyire elégedetlenek a...
Nem nyomoz a rendőrség abban az ügyben, amelyben egy weboldal feltörését jelezték számukra. A feljelentő az a Csókási László volt, akinek nem tetszett, hogy az Orbán Ráhel esküvőjén történt mobillopás miatt DNS-minta adására kényszerítette őt és másokat is a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
„Kétszer fordultam eddig nyomozóhatósághoz, egyik, amikor az Orbán-esküvőn DNS-t vettek tőlem, tőlünk, teljesen jogellenesen a Ráhel barátnőjétől ellopott két telefon miatt. 12 millió forintot költött a rendőrség erre a nyomozásra. Az Átlátszó kérte ki az adatokat a nyomozás áráról, mert a rendőrség ezt sem akarta kiadni! 8 hónap után adták csak ki az adatokat! Az én feljelentésemet természetesen elsikálták. Mindent rendben talált a Polt vezette ügyészség!”
Így kezdte Csókási László a Kifogásokvilága elnevezésű weboldalán a bejegyzését, aminek apropóját az adta, hogy nagyjából egy hónappal ezelőtt feltörték az oldalát. Mint írta, feljelentést tett, és persze várta a 12 milliós értékű nyomozást ebben az esetben is. Jelezte, hogy a rendőrségnek a feljelentésében megadta azt a két IP-címet is, ahonnan a betörés történt a weboldalára. Ami egyébként több éves szabadságvesztéssel is büntethető.
Nem nyomoz a rendőrség! Bárki feltörhet weboldalakat Magyarországon!
Ennyit a rendőrségről, ami állítólag az adófizető állampolgárokért van! Hát nem. Kétszer fordultam eddig nyomozóhatósághoz, egyik, amikor az Orbán-esküvőn DNS-t vettek tőlem, tőlünk, teljesen jogellenesen a Ráhel barátnőjétől ellopott két telefon miatt. 12 millió forintot költött a rendőrség erre a nyomozásra. Az Átlátszó kérte ki az adatokat a nyomozás áráról, mert a rendőrség ezt sem akarta kiadni!
Csókási László, mint megjegyezte, számított arra, hogy nem fogják megtalálni az illetőt, vagy illetőket. De azért az meglepte, hogy a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, ezért az eljárást megszüntették.
A férfi felidézte a T-Systems esetét, amikor egy diák úgy vett „ingyen” bérletet, hogy nem tört fel kódot, hanem kiválasztotta azt, hogy 50 forint legyen a bérlet ára, mert az applikációt úgy csinálták meg, hogy ezt meg lehetett tenni, aztán ezt a diákot előállította a rendőrség. Majd – mint emlékezetes – a diák szólt „a BKK-nak, hogy szar a rendszere”.
Csókási ehhez gúnyosan hozzátette: „Jah, hogy kiberbűnözés elleni osztálya is van a Nemzeti nyomozó Irodának?” Ezzel arra célzott, hogy lenne olyan szervezet, amely az ügyében eljárhatott volna, de semmi nem történt. A férfi megjegyezte azt is, hogy nem utálja a rendőröket, lévén, hogy vannak rendőrismerősei, mivel az Adyligeti rendőrszakközépből szerelt le.
Ugyanakkor szerinte egy korrupt rendszerben nincsen normális rendőrség. A testület tagjai pedig jelenleg szerinte négy dologra alkalmasak: vegzálni a hajléktalanokat, asszisztálni a kilakoltatásokhoz, védeni a korrupt politikát és büntetni az autósokat, hogy teljesítsék a kapitányságok által előírt havi büntetési kvótát.
A nyomozás megszüntetése ellen persze Csókási László élhetne panasszal. De mint megjegyzi, felesleges lenne, mert kapna egy elutasító határozatot. „Kösz, ezért inkább ne vágjunk ki fákat!”
Csikász Brigitta
Egymás után teszik fel a rendőrök a számukra átutalt fizetésük fotóit a Zsauellátó Facebook-oldalára, hogy így tudassák, mennyire elégedetlenek a...
111 büntetőeljárás indult választási ajánlások hamisítása miatt, megszöktek az elítélt áfacsalók mire a bíróság megküldte a rendőrségnek a végzést, intézkedéskényszert...
A túlóratörvény elleni tiltakozások során történt előállításokról és őrizetbe vételekről kértünk összesítést a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól. Szerettük volna azt is megtudni,...
A Belügyminisztérium tavaly ilyenkor 2,1 milliárd forint állami támogatást nyújtott a kőbányai önkormányzatnak a Hős utcai nyomortelep rendbetételére. Ebből az...