Pénzért adhatott ki információkat a NAV hivatali vesztegetéssel gyanúsított osztályvezetője
Nem egy, hanem két NAV-os lehet érintett abban az ügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség szeptember 6-án több személyt gyanúsított...
Az áprilisi országgyűlési választás előtt 5-5 alkalommal jelentették meg a “Kufárok, a haza nem eladó!” üzenetű hirdetést a két kormányközeli lapban összesen 2,2 millió forintért. Emellett gyártattak két ilyen feliratú molinót is 1,3 millió forintért, amiket a CÖF elnöke, Csizmadia László cégének egyik épületére tettek ki.
Társadalmi célú hirdetés
2016-ban az állami tulajdonú, közpénzből működő Magyar Villamosművek Zrt. (MVM) 508 millió forint támogatást adott a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórumnak (CÖF). Az MVM először nem akarta megmondani, hogy mire költötte el a pénzt a CÖF, ezért be kellett perelnünk az állami céget. Szeptember elején végül egy betekintésen megkaptuk az iratokat, amik alapján már megírtuk, hogy 433 millió forintot 4 rövid imázsvideóra költöttek a kormánypárti civilek, és a Brüsszel elleni brüsszeli tüntetésüket is az MVM-támogatásból fizették.
Szeptember 5-én az MVM székházában megnézhettük a CÖF beszámolóját az 508 millió forint támogatás felhasználásáról.
Az iratok szerint további 3,6 millió forintot “Civil érdekű hirdetésekre” költöttek el.
Ehhez semmiféle indoklást, leírást vagy magyarázatot nem fűztek hozzá, csupán becsatolták a számlákat, azok összesítését, és a teljesítési igazolásokat.
5-5 darab hirdetés jelent meg a Magyar Időkben és a Magyar Hírlapban 2018. április 3. és április 7. között, vagyis az országgyűlési választás előtti 5 napban. Minden nap 1-1 mindkét lapban.
A hirdetések nagyon egyszerűek voltak, mindössze egy magyar zászló, a CÖF és a mögötte álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) logója, valamint a “Kufárok, a haza nem eladó!” felirat állt rajtuk.
A CÖF a hirdetésekért a Magyar Hírlapnak 736.600 forintot, a Magyar Időknek 1,5 millió forintot fizetett az MVM-től kapott támogatásból.
A két kormányközeli lapban megjelentetett hirdetések mellett a CÖF gyártatott két molinót is ugyanezzel a szöveggel.
A molinók gyártását és kihelyezését az Expo Dekor Kft. végezte, a CÖF 1,35 millió forintot fizetett a cégnek a munkáért az MVM-támogatásból.
A számlaösszesítő szemérmesen csak annyit említ, hogy ezeket a Budaörsi úton helyezték ki, de szerencsére becsatoltak róluk egy fotót bizonyítékként.
A fénykép alapján egyértelműen beazonosítható, hogy az épület, amire a molinókat kitették, az a Bétex Zrt. ingatlana a Budaörsi út 112/C szám alatt.
A Bétex Zrt. egyik tulajdonosa pedig Csizmadia László, a CÖF elnöke.
Az ingatlant jelenleg eladóként hirdetik a Bétex honlapján, de a cégnyilvántartásban még mindig a cég egyik telephelyeként szerepel.
Az újsághirdetésekben és molinókon megjelentetett képet a CÖF a Facebook-oldalán március 26-án tette közzé, és április 2-án kiadtak egy MTI-közleményt is, amiben Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc nevével együtt ez a kufáros mondat is szerepel.
„(…) Soros György embercsempészekkel szövetkező NGO-i és a Simicska-média mögött felsorakozók szeretnék bevándorló országgá tenni hazánkat, megpróbálják felszámolni a zsidó-keresztény civilizáció évezredekre visszanyúló európai hagyományait. Kufárok, a haza nem eladó! A mindenkor civil CÖF-CÖKÁ-t 2009 óta a békemenetek, a szellemi honvédők és támogatóink legitimálják. (…)”
A céginformációt az OPTEN Kft. szolgáltatta.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNem egy, hanem két NAV-os lehet érintett abban az ügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség szeptember 6-án több személyt gyanúsított...
A napi politikai viták és hírek központjában pár napja az ún. Sargentini- jelentés áll. Ugyanakkor annak részletes tartalmát kevesen ismerik....
Furcsa hír jelent meg az azeri állami hírügynökség internetes oldalán a nyár közepén: Magyarország és Azerbajdzsán kölcsönösen kereskedőházat nyit egymás...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nagyobb önállóságot és fejlesztéseket ígért a gimnáziumnak, amiből gyakorlóiskolát szeretne csinálni.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!