Van tanárhiány vagy nincs? Írjátok meg nekünk a tapasztalataitokat!
A pedagógusok szakszervezete szerint 4-5 ezer tanár hiányzik a rendszerből, a KLIK szerint viszont nincs országos probléma. Elkezdtünk utánajárni a...
A kormányeinstanddal fenyegetett MTA egyik legismertebb kutatóintézetének, a SZTAKI-nak dolgozott közalkalmazottként, havi 800 ezer bruttóért a leuralásban kulcsszereplő innovációs miniszter, Palkovics László. Ez még Palkovics június közepi vagyonbevallásában is jelen időben szereplő adat. A SZTAKI mostani közérdekű adatigénylésünkre adott válasza szerint a szerződés már nem él, államtitkárként azonban még minden bizonnyal ott is dolgozott a jelenlegi miniszter.
Palkovics László 2014-től emberminisztériumi államtitkár, 2016-tól kormánybiztos is volt, széles körű tevékenységei között mindenképpen volt átfedés a dátumok szerint – bár a kinevezések dokumentumainak dátumát (egyéb személyes adatokkal együtt) kitakartan bocsájtotta a rendelkezésünkre a SZTAKI.
A közalkalmazotti státussal járó mellékfoglalkozású jogviszonyra vonatkozó kinevezésből kiderül, Palkovicsnak az MTA SZTAKI AKE Rendszer- és Irányításelméleti Laboratóriuma számára kellett kutatómunkát végezni, feladata „irányításelméleti módszerek kidolgozása és alkalmazása a járműdinamikai problémák megoldására; évi 2 publikáció teljesítése” volt.
MTA-s forrásaink szerint ez elméletben nem jelenthetett problémát a jelenlegi miniszternek, aki szakterülete elismert tudósa.
Csakhogy, mint említettük, a dátumokat gondos kezek kitakarták, csak tippelni lehet (a szkennelt irat minősége, tipográfiája alapján), hogy a fenti feltételek a nekünk megküldött pakkból a legrégebbi keltezésű megállapodás részei voltak.
„Jelen levél mellékleteként megküldjük Önnek az MTA SZTAKI és Palkovics László miniszter úr közötti utolsó szerződés másolatát, annak módosításaival együtt. Az iratokon az Ön által meg nem ismerhető adatokat az Info. tv. 30.§ (1) alapján felismerhetetlenné tettük.” – ezt írta munkatársunknak a SZTAKI kommunikációs vezetője.
Életrajza szerint Palkovics 1994-ben lett a SZTAKI tudományos munkatársa.
A munkafeltételek utóbb – a nem tudni pontosan mikor kelt „utolsó szerződésben” foglaltakhoz képest „utóbb” – változtak, méghozzá úgymond a tudományos szabadság irányába.
Inzelt Péter akkori igazgató által szignált, Dr. Palkovics László tudományos tanácsadónak címzett „közalkalmazotti jogviszony módosítása” tárgyú levelét is megkaptuk. A formai kötöttségektől mentes, barátságos levélben ez áll:
„Kedves Laci!
Az Intézet vezetése úgy határozott, hogy a különösen kiváló külső szakemberek ne létező szervezeti egységek keretében dolgozzanak, mivel tőlük elsősorban az intézet egészének munkáját érintő szakértést (…) várjuk.
Ez a gyakorlatban a központi állományt és így a meglévő szervezeti egységektől való függetlenséget jelenti. Kutatási témádat magad választhatod meg, és számítunk az intézet egészét érintő feladatokban történő részvételedre is. (…)”
A SZTAKI Palkovics illetményét sem árulta el adatvédelmi okokból, ám ezt szerencsére ezt tartalmazza a miniszter idén június 13-án tett vagyonnyilatkozata. Ebben még hatályosként szerepel a SZTAKI-válasz szerint azóta megszűnt jogviszony, ami alapján havi 800 ezer forint bruttó jövedelem illette meg a jelenlegi minisztert (korábbi államtitkárt).
Palkovics már a negyedik Orbán-kormány innovációs minisztereként kapott szerepet a kormány és az MTA küzdelmeiben – ami papírforma szerint éppen a tudományfinanszírozásról szól.
Az MTA az állami költségvetésben önálló fejezetként szerepel, a szakmai irányítás pedig független köztestületé. Az MTA-törvény módosításával azonban a 40 milliárdos költségvetési támogatásból 28 milliárd, a szakmai feladatok forrása átkerült közvetlen állami kezekbe, történetesen Palkovics minisztériumához.
Rádi Antónia
Fotó: MTI/Soós Lajos
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA pedagógusok szakszervezete szerint 4-5 ezer tanár hiányzik a rendszerből, a KLIK szerint viszont nincs országos probléma. Elkezdtünk utánajárni a...
A szolgálat halottjának nyilvánított Mátyás Balázs Tamás családjának júniusban kifizetett kártérítés a police.hu-n található adatközlésből derült ki. A rendőrség gazdálkodási...
Bontják a K&H Bank Zrt. Pozsonyi úti fiókjának az épületét. A terület új tulajdonosa nem más, mint a miniszterelnök vejével,...
Elfogadta az Országgyűlés a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló törvényjavaslatot. Új, egységes jogi személlyé alakult át a kutatóhálózat. Az érdekvédelmi szervezetek tiltakoznak.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!