adatigénylés

A Paks2 projektcég 127 ezer forintot kér a reklámszerződései listájáért

A gigantikus orosz hitelből épülő új atomerőmű előkészítéséért felelős állami cég csak pénzért hajlandó megmondani, hogy mennyit költött önreklámra az elmúlt években.

Az állami tulajdonú MVM-csoport 2012. július 26-án létrehozta az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-t, amelynek neve tavaly októberben Paks II. Atomerőmű Zrt.-re változott.

A cég feladata a paksi atomerőmű bővítéséhez „szükséges kutatás elvégzése, a környezetvédelmi, vízjogi és létesítési engedélyek megszerzése, illetve a regionális gazdasági-társadalmi hatások feltérképezése”.

Mint ismeretes, az új atomerőművi blokk építésének becsült költsége körülbelül 12 milliárd euró (300-as árfolyammal 3.600 milliárd forint), és ebből 10 milliárd eurót Oroszország ad kölcsön Magyarországnak. A kormány tavaly novemberben elkezdte lehívni az orosz hitelt, majd idén februárban Varga Mihály bejelentette, hogy előtörlesztik a kedvezőtlen kamatozású, vagyis drága kölcsönt.

Közben dübörög az új atomerőmű reklámozása: 2016 novemberében írtuk meg, hogy 2,7 millió forintba került a Magyar Időkbe és Magyar Hírlapba tett Paks2-reklámfüzet, és interaktív tájékoztató kamion járja az országot.

Szerettük volna az összes hirdetési költséget megtudni, ezért 2018. június 28-án közadatigénylésben kértük ki a Paks II. Atomerőmű Zrt.-től a 2013 eleje és 2017 vége között kötött reklámszerződései listáját. A válaszadási határidő utolsó napján az állami cég azt közölte, hogy az igénylésünk teljesítése 40 óra munka lenne nekik, ezért fizessünk 127.760 forintot a közérdekű adatok kiadásáért.

Részlet a Paks II. Zrt. válaszából

Nem fizettünk, inkább panaszt tettünk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, és várjuk a NAIH állásfoglalását az ügyben.

A Paks II. Zrt. testvércége, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., és az anyavállalat MVM Zrt. egyébként nemrégiben ingyen teljesítette a hasonló adatigényléseinket.

A Paks2 körül azonban a kezdetektől nagy a ködösítés: titkos az orosz hitelszerződés és az atomerőművet építő orosz Roszatom vállalattal kötött megállapodás is. Jávor Benedek PM-es EP-képviselő május végén elsőfokon pert nyert a kormánnyal és a Roszatommal szemben, vagyis a bírósági döntés értelmében a kormánynak ki kéne adnia a paksi szerződéseket. Azonban júniusban megjelent egy törvénymódosítás, amivel továbbra is titkolhatnák az adatokat a nyilvánosság elől.

Megosztás