közpénzégetés

2020-ig biztosan dőlnek az adófizetői milliárdok a Red Bull Air Race-re

A kormány 2016-os határozata szerint 2018 és 2020 között évi legfeljebb 6 millió euró, vagyis 2 milliárd forint közpénzt költhet a Hungaroring Zrt. a Red Bull hétvégi műrepülő világbajnokságának Budapesten való megrendezésére. Hogy az idei összeget vagy annak egy részét kifizették-e már a hétvégi esemény lebonyolítására, sem a Hungaroring Zrt., sem a pénzügyminisztérium nem árulta el az Átlátszó érdeklődésére.

Három hétig tartó területlezárás a Bem rakparton és 100 millió forint helyett csak 12,9 millió forint közterület-használati díj megfizetése, ilyen kedvezményekkel jár a Red Bull hétvégi műrepülő világbajnokságának megrendezése Budapesten – jelent meg többek között az Indexen.

Ám ez nem minden, hiszen az állam évi mintegy 2 milliárd forinttal támogatja 2018 és 2020 között a sporteseményt.

A kormányhatározatot beküldő olvasónk felháborítónak tartja a környezetszennyező Red Bull Air Race ilyen mértékű, közpénzből történő dotálását, amit pár napja a Vastagbőr blog cikke is megemlített.

A verseny kormányzati támogatása már évek óta tart. Az Átlátszón még 2015-ben megjelent cikkben szerepelt, hogy a kormány Red Bull-reklámra 2017-ig évi legfeljebb 6 millió eurót költ az adófizetők pénzéből. A cég és a műrepülő világbajnok, Bessenyei Péter által kitalált Red Bull Air Race műrepülő világbajnokság budapesti futamának megrendezésére pedig a kormány a Hungaroring Zrt.-t jelölte ki.

Egyik jogászunk tavalyelőtt a versennyel kapcsolatban azt írta, hogy

„…még a legjobbat feltételezve is nehéz azonosítani közérdekű célt, de az azért még így sem mindennapi, hogy egy ugyan ma már globális látványosságként lebonyolított, ám továbbra is elsősorban egyetlen energiaital-gyártó gazdasági promócióját szolgáló versenysorozat megrendezésére költenek évente majdnem 2 milliárd forintot az adófizetők pénzéből.”

Korábbi írásunkban hangsúlyoztuk, hogy a mintegy 2 milliárd forint egy keretösszeg, azaz nem feltétlenül kellett ennyit áldozni az esemény költségeire. De hogy mégis mennyit költöttek el ténylegesen, nem derült ki, mert a Hungaroring Zrt. ezt nem adta ki, csak a kormányhatározatot továbbította szerkesztőségünknek.

Jogászunk a nyilvános költségvetési adatokból és a Hungaroring Zrt. 2015-ös üzleti évre vonatkozó beszámolójából következtet arra, hogy

„a) az évi 6 millió eurót a szerződés alapján ki is kell fizetnie a magyar félnek, és b) ennek döntő többsége jogdíjként, azaz a rendezési jog átengedésének ellentételezéseként jut a Red Bullhoz”

A Hungaroring jogdíjkiadásai ugyanis 2015-ben éppen ezzel a nagyságrenddel ugrottak meg, amit a Forma-1-es jogdíj szerződésben rögzített emelése mellett maga a beszámoló is azzal indokol, hogy bejött az Air Race mint új rendezvény.

A hétvégi Red Bull Air Race kiadásaival kapcsolatban az Átlátszó megkereste a Hungaroring Zrt.-t, de válaszként a Hungarian Grand Pix Média részéről azt közölték, hogy „az ilyen ügyekben sajnos ez nem ennyire egyszerű, egyeztetést kíván”, ezért a türelmünket kérik. Ha esetleg megérkezik a Hungaroring érdemi válasza, közreadjuk.

Mivel a cégnek az állami támogatást a Pénzügyminisztérium (korábban Nemzetgazdasági Minisztérium) biztosítja, oda is elküldtük kérdéseinket, ám egyelőre onnan sem kaptunk tájékoztatást.

Csikász Brigitta

Megosztás