A fecskendő működött, mégis leégett a ház – Pápay György a Viszlát, kétharmad mozgalom tanulságairól

Pápay György publicista 2017 őszén indította el azt a mozgalmat, amely taktikai szavazásra buzdította a választókat. A hódmezővásárhelyi polgármesterválasztást februárban megnyerő Márki-Zay Péter győzelme tovább erősítette a hitet, hogy közös jelölttel legyőzhető a Fidesz, ám a párt április 8-án mégis kétharmadot szerzett az országgyűlési választáson. Megkérdeztük Pápayt, hogy akkor mégis mi értelme volt az egésznek, és mik a tanulságok.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az Ön által elindított „Viszlát, kétharmad!” mozgalom a kezdetektől azzal kampányolt, hogy taktikai szavazással legyőzhető a Fidesz. Sokan elhitték ezt, és a legesélyesebbnek kikiáltott ellenzéki jelöltre szavaztak, de a Fidesz mégis kétharmadot szerzett. Hogy érezte magát, amikor megtudta a választás eredményét?

Ahogy a mozgalom neve is mutatja, mi kezdettől a Fidesz kétharmadának megakadályozását tűztük ki reális célként. Ezért több kritikát is kaptunk olyanoktól, akik szerint csak a Fidesz megbuktatása lehet legitim ellenzéki célkitűzés. Elismerem, hogy a hódmezővásárhelyi időközi választás eredménye a mi retorikánkra is hatást gyakorolt, de alapvetően utána is arról beszéltünk, amiről korábban: hogy a legfontosabb a Fidesz mandátumszámának csökkentése, amit az egyéni választókerületekben lehet elérni. Ezt az üzenetet sokan megértették, ezért is volt hatalmas csalódás számunkra a választási eredmény. A tudatos átszavazás ugyanis kimutathatóan működött, de az eredmény ismeretében ez olyan, mintha a tűzoltó azt mondaná, hogy a fecskendő működött, mégis leégett a ház.

Mi értelme volt, illetve volt-e egyáltalán bármi értelme a taktikai szavazás népszerűsítésének?

A Viszlát, kétharmad! racionális szavazási stratégiát kínált az ellenzéki választóknak, aminek volt is hatása az eredményre. Egyrészt ennek köszönhetően több választókerületet nyert meg az ellenzék. Másrészt az el nem nyert körzetekben mérséklődött az úgynevezett győzteskompenzáció, aminek a hatása szintén mandátumokban mérhető. Török Gábor politológus szerint 140, Kmetty Zoltán szociológus számításai szerint akár 150 mandátumot is szerezhetett volna a Fidesz, ha olyan arányú lett volna az ellenzéki szétszavazás az egyéni körzetekben, mint 2014-ben. Sovány vigasz, hogy a Fidesz végül csak egyetlen mandátummal szerzett alkotmányozó többséget. De nem tudhatjuk, nem produkál-e ismét olyan helyzetet az élet, mint 2015-ben, amikor ciklus közben veszítették el a kétharmadot. Emellett ez a szavazási stratégia ma már benne van a köztudatban, aminek fontos szerepe lehet a későbbi parlamenti választásokon is.

Ön szerint miért nem volt sikeres a taktikai szavazás?

Azért, mert a Fidesz nem várt mértékben tudott mozgósítani. A hódmezővásárhelyi időközi választás azt a feltételezést erősítette meg, hogy a kormánypártnak van ugyan egy biztos bázisa, de az tovább már nem bővíthető. A közvélemény-kutatók is 41–44 százalék körüli listás eredményt valószínűsítettek a Fidesznek, s ha valóban így alakul, akkor jóval több lett volna a szoros körzet, ahol a taktikai szavazás érvényesülhet. Vagyis valószínűleg több lett volna az ellenzéki egyéni győzelem, de ha mégsem, 44 százalékos Fidesz-lista mellett 15 elnyert körzet is elég lehetett volna a kétharmad megakadályozásához. Ehhez képest a kormánypárt 49 százalékos listás eredményt ért el, vagyis 3–400 ezer plusz szavazót tudott bevonzani, így különösen vidéken alig voltak szoros körzetek.

Mit üzen azoknak, akik elhitték, hogy a taktikai szavazással legyőzhető a Fidesz, és ennek érdekében „befogott orral” szavaztak egy olyan ellenzéki jelöltre, akire egyébként nem szívesen adták volna a voksukat?

Hogy nagy dolgot tettek, és ezért elismerés illeti őket. Hol közvetlen, hol közvetett módon hozzájárultak a Fidesz mandátumszámának csökkentéséhez, és szomorú, hogy ez sem volt elég. Érdemes hozzátenni, hogy valószínűleg főként azok szavaztak taktikai alapon, akik egyébként széles körű koordinációt vártak el az ellenzéki pártoktól. Ha a koordináció megvalósult volna, többségében akkor is olyan jelöltekre kellett volna adniuk a voksukat, akik nem állnak közel a szívükhöz.

Ahogy sokan mások, a mozgalom is azt kommunikálta, hogy a magas választási részvétel az ellenzéknek kedvez, de erről is kiderült, hogy tévedés. Nem érzi magát felelősnek abban, hogy rengeteg emberben hamis reményeket keltettek?

Mint említettem, Hódmezővásárhely ezt a feltételezést erősítette meg szinte mindenkiben az ellenzéki térfélen. Ma már látjuk, hogy Márki-Zay Péter győzelme nemcsak az ellenzéki, de kormánypárti választókat is mozgósította. Persze nem tudjuk, hogy ha ez a győzelem nem lett volna, akkor milyen aktivitást mutatnak a kormányellenes választók: lehet, hogy akkor az ellenzéki apátia miatt lett volna kétharmad. A mozgósítás érdekében mindenki fokozta a várakozásokat: a pártok is, amelyek a kormány leváltásáról beszéltek, és a mozgalmak is, amelyek arról, hogy a választók maguk is sokat tehetnek ezért. Vajon lehetett volna másképpen mozgósítani? Valószínűleg nem, így viszont valóban nekünk is megvan a magunk felelőssége a hamis remények keltésében. Még akkor is, ha a Viszlát, kétharmad! a legtöbb ellenzéki szereplőnél realisztikusabban nyilatkozott a célokról és az esélyekről.

Ön szerint ezek a csalódott emberek a következő választáson ismét rávehetők valamilyen taktikai voksolásra, vagy inkább otthon maradnak majd, mert most azt látták, hogy gyakorlatilag semmi haszna nem volt?