Nagyon hasonlít Rogán Antalnak a mobilaláírással kapcsolatos híres „találmányára” az a tétel, amit az OLAF ajánlására a NAV nyomozói is vizsgálnak költségvetési csalás gyanújával. Erről Hadházy Ákos LMP-s politikus számolt be hétfőn.
Hadházy Ákos kikérte és ha több körben is, de végül megkapta Polt Péter legfőbb ügyésztől az OLAF jelzései alapján indult magyar büntetőeljárások listáját. A teljes lista itt böngészhető.
Kutatás-fejlesztés címen összesen 9,7 milliárd forint nyomát keresik a hatóságok. Köztük van a Csík-család érdekeltségében álló Profitrade 90 Kft. több projektje is, például 256,8 milliós támogatást elnyert Mobilsign – Hiteles aláírás mobil készülék segítségével munkacímű is.
A cég egyik tulajdonosa Rogán Antal jelenlegi kancelláriaminiszterrel közösen védetett le hasonló technológiát – erről először a Népszabadság számolt be 2016-ban.
Rogánék az ezt követő médiabotrányban közölték, a miniszter találmánya nem igényelt és nem kapott uniós forrást. A Profitrade-hez, illetve Rogán szabadalmas kapcsolatrendszeréhez kötődő vállalkozók másik cégük révén jelentős állami beszállítók.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!