Bezárás
Cikkek

Rogánék nyaralójában csak az új medence legalább 10 millió forintba került

Múlt héten mutattuk be azokat a felvételeket, amelyeken az látszik, hogy egészen újszerű állapotban van a Rogán testvérek balatonlellei nyaralója. Ez az az ingatlan, amelyet a 80 éves nagymama vásárolt néhány hónappal a halála előtt, majd örökléssel került a miniszter és polgármesterként tevékenykedő testvére birtokába. Így a vagyon eredetéről senkinek nem kellett elszámolni. A nyaraló nemrég jelentős felújításon esett át.

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

Helyi forrásaink szerint tavaly ősztől idén áprilisig kisebb megszakításokkal folyamatosan dolgoztak a Honvéd utca 27. alatt, az ingatlanon külső és belső munkálatok is folytak. Hónapokon keresztül hordták el a bontott anyagokkal telepakolt konténereket, és szállították az építőanyagot a telekre. Az általunk készített felvételek alátámasztani látszottak a helyiek állítását, miszerint újraparkosították a telek nagy részét, új térkövet raktak le, kicserélték, illetve megmagasították a kerítést, és a régi kis pancsoló helyére egy komoly, nagy medence került.

Cikksorozatunk előző része:

Kívül-belül megújult a Rogán testvérek balatonlellei nyaralója

Kívül-belül megújult a Rogán testvérek balatonlellei nyaralója from atlatszo.hu on Vimeo.

Természetesen megkérdeztük a kabinetminisztert is a felújításról, annak mértékéről és a tízmilliós nagyságrendűnek tűnő kiadások forrásáról is. Rogán nevében a minisztérium sajtóosztálya válaszolt, ekképp: “Azt, hogy a Rogán Antal társtulajdonában lévő balatonlellei nyaralóban történt-e bármilyen változtatás alapvetően magánügynek tartjuk. Állításai azonban erősen túlzóak, semmilyen engedélyköteles változtatás, érdemi nagy felújítás nem történt.”

Hogy valóban magánügy-e egy olyan miniszter vagyonának tisztázatlan forrásból történt sokmilliós értéknövekedése, aki nemcsak, hogy százmilliárdos összértékű üzletek fölött rendelkezett jelentős befolyással, de a neve másfél éve szinte kizárólag a körülette zajló gyanús ügyek miatt forog a sajtóban, az mindenesetre egy erősen véleményes állítás.

Azt viszont tényszerűen fogjuk most bizonyítani, hogy a válasz második része hadilábon áll az igazsággal. A Rogán-nyaraló teljes felújítási költségét nem ismerjük, még az is lehet, hogy nem végeztek építésiengedély-köteles tevékenységet, de csak a kívülről is azonosítható munkák legalább 14-15 millió forintba kerülhettek, ami hétköznapi szemmel legalábbis érdemi nagy felújításnak látszik.

Csak egy kis térkő, kerítés meg az új légkondi

Forrásaink szerint az ingatlanon az épületen belül is jelentős átalakításokat végeztek, de ebből kívülről csak a légkondicionáló rendszer bővítése és átépítése látszik. Az alábbi kép a ház Tó utca felőli homlokzatát mutatja 2014-ból.

Az oldalsó homlokzat 2014-ben

Az oldalsó homlokzat 2014-ben

Ez pedig a mai állapot:

A Tó utcai homlokzat 2016-ban

A Tó utcai homlokzat 2016-ban

Látszik, hogy időközben öt légkondicionáló került a homlokzatra – az általunk megkérdezett szakember szerint az ingatlan mérete alapján a rendszer kiépítése 1 és 2 millió forint közötti összegbe kerülhetett.

Ugyanennyit mondtak az általunk megkérdezett építési vállalkozók a kerítés meghosszabbítására, illetve megmagasítására: a felújítás előtt csak a főhomlokzat felőli oldalin, a Honvéd utca felől határolta a telket a most is látható kerítés.

Ilyen volt a régi kerítés

Ilyen volt a régi kerítés

Ezt a felújítás során jó fél méterrel megemelték, illetve a telek másik, Tó utcai frontja felé meghosszabbították.

Az új kerítés

Az új kerítés

Kívülről kevésbé látszik, de – feltehetőleg az építkezés okozta rongálások miatt – újraparkosították a telek zöld területeit is, új kerti út is készült. Ugyanakkor felszedték a régi, “viakolor” típusú térköveket, és a helyére új, jóval magasabb minőségű mészkő lapokat raktak le:

Régi térkő a kocsibeállónál

Régi térkő a kocsibeállónál

A térkövet a ház körül és a kertben is kicserélték, összesen mintegy 150 nm-en, továbbá az új kőhöz illeszkedő burkolatot kapott a ház lábazata is.

Az új mészkő burkolat

Az új mészkő burkolat

Az általunk megkérdezett szakértő szerint a kőműves munkák anyagköltsége és munkadíja 3 és 4 millió forint között lehetett, és ehhez jött még a kertészeti munkák költsége.

A 10 + x milliós státuszszimbólum

A lellei Rogán-nyaraló új ékessége a korábbi kis kacsaúsztató helyére került igazi életmódmedence. Amikor először jártunk Rogánék lellei ingatlanánál, csak ponyvával letakarva láthattuk a medencét – a múlt héten viszont karbantartók jártak a nyaralóban, és a takarításhoz-szereléshez leszedték a ponyvát.

A medence 2014-ben

A medence 2014-ben

A szerelők céges autója alapján sikerült azonosítani a disztribútort, ahonnét Rogánék vették a medencét, a fotók alapján pedig a típust is. Nagyon úgy fest, hogy Rogánék ebben is a minőséget választották: a Compass Ceramic Pools nevű gyártó Java típusú medencéjét.

A medence 2016-ban

A medence 2016-ban

Bár a forgalmazó honlapjáról nem tudható meg az egyes termékekek ára, de sikerült megszereznünk ugyanennek a cégnek egy régebbi árajánlatát. Ez alapján a Java nem olcsó mulatság: csak a medencetest listaáron nettó hatmillió forint, ehhez jön a gépészet és a kiegészítők –   szerencsés esetben maga a medence kompletten kijön 9 millióból.

A beépítés költségei sem jelentéktelen: ekkell ásni egy 60 köbméteres gödröt – ekkora hely kell a medencének-, amibe az előírt technológia szerint lehet beépíteni a medencetestet. Forrásaink szerint a helyi talajvízviszonyok, leginkább a Balaton közelsége miatt, ez sem volt egyszerű feladat: az építők heteken keresztül szivattyúzták a munkagödörből a vizet. Feltehetőleg az elhúzódó medenceépítés az oka, hogy újra kellett füvesíteni a telek zöldterületeit.

A medence szállítása és beemelése sem olcsó mulatság: a birtokunkban levő árajánlat alapján a szállítás és daruzás költsége közel egy millió forint lehetett: informátoraink azt mondják, a Rogán-telek mellett futó nagyfeszültségű elektromos vezetékeket is le kellett leszerelni, hogy a daru be tudja emelni gigantikus méretű medencét a helyére.

Az új medence a helyén

Az új medence a helyén

A Rogán-titkárság a lellei nyaralóval kapcsolatos felvetésünkre, miszerint ha valóban nem túl jelentős felújításról van szó, akkor ezt a legegyszerűbben azzal igazolhatná a miniszter, ha nyilvánosságra hozná az építkezés számláit, azzal reagált, hogy nevezzük meg, milyen jogszabály kötelezi a minisztert a számlák bemutatására.

Természetesen nincsen ilyen jogszabály. Viszont bebizonyosodott, hogy a miniszter állítása, miszerint nagy felújítás nem történt, egyértelműen nem igaz, hiszen csak a most bemutatott külső munkálatok értéke eléri a 15 millió forintot. Mindezek alapján nem indokolatlan kérdés, vajon milyen értékű belső munkálatok zajlottak a lellei Rogán-nyaralóban?

Számlákat meg azért lenne célszerű mutatni, mert a fentiek alapján úgy néz ki, a miniszter legalább egy évi teljes jövedelmét a nyaraló külső felújításának rá eső részére költötte. Persze az is kérdés, ha kevésbé jelentős is, hogy Rogán Valéria, Szakonyfalu polgármestere miből fedezte a rá eső 7 + x milliót.

Azon viszont egy egész ország tanakodhat, hogy ha a nyaralóra ment el a miniszterelnök személye körüli miniszter teljes jövedelme, miből fedezte a család összes többi kiadását. Merthogy még a nyaralóval is vannak egyéb kiadások: utolsó ottjártunkkor például éppen négy kertész serénykedett a ház körül.

Kertészek a Rogán-nyaralóban

Kertészek a Rogán-nyaralóban

Kapcsolódó cikkek

A miskolci patikakirálynak is privatizált belvárosi ingatlant a Rogán fantomügyvédje által elnökölt bizottság

Íme Rogán Antal propagandaminiszer kávépartnerének svájci villája

Titokzatos svájci cégeken keresztül is a Rogán-Kertész üzleti körhöz köthető Fürstner József fogorvos

Régi ismerősünk Kertész Balázs, a propagandaminiszter tegnap kiszerkesztett fantomja

Gellérthegyi kertes villa felújításába kezdett Rogán Antal jobbkeze

Belvárosi ingatlanmutyi: a Rogán-Habony-Pintér tengely?

Hét korrupciógyanús ügy, amikbe Rogán Antalnak régen bele kellett volna buknia

Becker András

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom