Egyéb

Mégsem lesz bulinegyed-népszavazás? Alkotmánybíróság előtt a záróra-szabály

 

Hétfőn tárgyalja az Alkotmánybíróság azt a beadványt, aminek célja, hogy mégse lehessen népszavazni az erzsébetvárosi bulinegyed kocsmáinak éjszakai nyitva tartásáról. A kérelmező – az anonimizált beadványból kikövetkeztethetően – egy helyi ingatlantulajdonos, aki kocsmáknak ad bérbe ingatlanokat. Ideiglenes intézkedés iránti kérelmében azt kéri: az AB halassza el a vasárnapi népszavazást.

Egy reménytelen helyzetben lévő iparág kétségbeesett próbálkozásának tűnik az az alkotmánybírósági beadvány, amellyel az egyik vendéglátóhely-tulajdonos kérte a Fővárosi Törvényszék azon határozatának megsemmisítését, amely zöld utat adott az erzsébetvárosi bulinegyed zárórarendeletéről szóló helyi népszavazásnak.

Előzmények

Kurvák, dílerek, randalírozás – állandósult a káosz a bulinegyedben, menesztették a rendőrkapitányt

Fidesz-közeli vállalkozók is megvetették a lábukat a hetedik kerületi romkocsmabizniszben

Információink szerint ugyanis több helyi pártszervezett is készíttetett közvélemény-kutatást, amelynek eredménye az éjfél utáni záróra mellett voksolók nagy többségét mutatja. Tudomásunk szerint a részvételi hajlandóságon még van mit igazítani, ha pontosak a pár héttel ezelőtti mérések, az aktivitás 50 százalék alatt marad, vagyis koránt sem biztos az érvényesség. Ami nem is csoda, tekintve, hogy nem csak a szűken vett bulinegyed lakossága, hanem az egész kerületé szavaz majd, így azok is, akiket se pró- se kontra nem érint az éjszakai vigalom.

Intés lehet ugyanakkor a fideszes vezetésű kerületnek a szintén eredménytelen kvótanépszavazás, amely után szinte kizárólag a kvótaellenes szavazatok számát kommunikálták, az eredménytelenségre fittyet hányva.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Budapest VII. Kerület Károly körút-Király utca-Erzsébet körút-Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?” – erről kellene szavazniuk a VII. kerületieknek február 18-án. A népszavazást a helyi önkormányzat írta ki.

Ezt szeretné ideiglenes intézkedéssel, a végleges határozat meghozataláig felfüggesztetni az Alkotmánybírósággal az egyik kocsma-üzemeltető, aki azt is kéri az AB-tól, hogy mondja ki a törvényszék döntésének (így voltaképpen a népszavazatásnak) az alaptörvény-ellenességét, és semmisítse meg a bíróság határozatát.

Érvei szerint „a tilalom bevezetését támogató döntés még akkor is ellehetetlenítené a kérelmező, bérlői, valamint számos a tilalommal érintett tevékenységekben közvetlenül vagy közvetetten érdekelt több ezer magánszemély működését/ életét súlyos és helyrehozhatatlan károkat okozva, ha a népszavazásjogi kötő erejét tekintve érvénytelen is lenne”.

Utóbbit azért vélelmezi, mert Vattamány Zsolt (Fidesz), a kerület polgármestere korábban úgy nyilatkozott: „akár meglesz a népszavazás érvényességéhez szükséges 50 százalékot meghaladó részvételi arány, akár nem (…) ha a területen élők egyértelmű és világos döntést hoznak, azt valóban iránymutatásként fogja a kerületvezetés értelmezni. (… ) a bulinegyed áprilisi-májusi idénykezdetére teljesíteni is fogják a vállalásaikat”.

Rádi Antónia

Megosztás