Egyéb

Heti nyertes: Csabdiban épít passzív házat a Vízügyi Főigazgatóság; zárt körben szétosztott milliárdok foglalkoztatásra

Komoly csalódást okozott a múlt hét azoknak, akik kedvelik a Miniszterelnökséget vezető miniszter diktálta tempót, amikor csak úgy röpködnek az uniós százmilliárdok. A múlt hét mindössze 115 pályázati döntést, értékben 6,6 milliárdot hozott. De nem kell aggódni, még nem értünk a forrásallokációs rally végére, nem a kiosztható pénz fogyott el, talán csak a pályázati értékelők és más közreműködők motivációja mérséklődött.

Bár nem alaptalan az a benyomás, hogy a forrásallokáció szoros politikai kontroll mellett zajlik, vagyis a néhány tízmillió fölötti tartományban nincs egyetlen olyan nyertes pályázat sem, ami mögött ne lenne politikai támogatás, azért itt is vannak valóságosnak tűnő projektek.

A kevesek egyike a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület (DARTKE) Ezen a héten az egyesület projektje nyerte a legnagyobb összegű támogatást, 1,16 milliárdot. (GINOP-5.1.9-17 – Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése – képzés és mentorálás) A DARTKE nem a semmiből lett milliárdos kedvezményezett, közel húsz éve valósít meg hasonló jellegű programokat, és azon kevés civil szervezetek egyike, amelyik Magyarországon kívüli pályázati forrásokat is képes elérni.

Ugyanebben a konstrukcióban jut közel ugyanekkora összeghez a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) – ebben az esetben már korántsem ennyire pozitív a kép. AZ MVA már évekkel ezelőtt is meglehetősen politikaközeli szervezetnek tűnt, és tavaly év végén is kétes dicsőséget jelentő hírrel került címlapra. (Az MVA regionális szervezete épp egy hasonló vállalkozásfejlesztési programmal kapcsolatban kezdett trükkös titkolózásba.)

Ebben a konstrukcióban komoly pénzeket nyertek az MVA leányszervezetei is: a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (1,4milliárd) és a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (632 millió). Ez összesen 3 154 496 203 – ezzel a fiatalok és munkanélküliek vállalkozóvá válását támogató program 6 milliárdos keretének több mint a fele le is van kötve.

Állami nonprofit kft-k és egy politikus alapítványa a legnagyobb nyertes a nem állami szervezeteknek kiírt pályázaton

Egészen hasonló célzású konstrukció a GINOP-5.1.5-16 – Nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásainak támogatása. Örvendetes, mondhatnánk, hogy a totálisan államosított fejlesztéspolitika 5,7 milliárd forintot juttat nem-állami munkaerőpiaci szervezeteknek. A részleteket látva viszont már kissé mást mutat a kép.

A múlt héten a kiírás egyetlen pályázatáról döntöttek, 15 másik nyertes pályázatról még tavaly született döntés. Most az „Együtt a munkavállalásért Bács-Kiskun megyében” című pályázat kapott 425 millió forintot. A pályázó négytagú konzorcium vezetője az Eco Nonprofit Kft., tagjai a Bonitas Alapítvány, a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. és Tolna Megye Ifjúságáért Alapítvány.

A konzorciumvezetőről semmit nem tud az internet, ami nem is meglepő, hiszen lényegében egy alvó cégről van szó, tavaly 100 ezer forint bevétele volt az ECO-nak, korábban még ennyi sem. Ehhez képest meglepő, hogy három év alatt a cég vezetésével fognak elkölteni 425 millió forintot. És nem ez az egyetlen furcsaság itt.

400 millió forint támogatást nyert tavaly nyáron ebben a konstrukcióban a Debreceni Studium Egyesület vezette konzorcium, a pályázat címe „Együtt a munkavállalásért Jász-Nagykun-Szolnok megyében”. A konzorciumvezető debreceni egyesületnek tavaly 20 ezer forint árbevétele volt, tavalyelőtt nulla.

Egészen más nagyságrendű játékos a szektorban ugyanakkor a Studium két konzorciumi partnere: az egyik az állami tulajdonú Főkefe Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.- a Főkefe tavaly 1,4 milliárdos árbevétel mellett 540 milliós adózott eredményt ért el. A konzorcium harmadik tagja az Ösvény Esélynövelő Alapítvány. Az Ösvény szintén egy több száz fő megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató, évi félmilliárdos nagyságrendű állami/uniós támogatással gazdálkodó szervezet. Az Ösvény szintén nem áll túl messze a párttól és az államtól: a szervezet alapítója Bere Károly, Füzesgyarmat fideszes polgármestere.

Nagyon úgy néz ki, hogy a nulla bevételű debreceni egyesület volt a fügefalevél, a 400 milliós támogatáson ténylegesen egy állami foglalkoztató és egy fideszes polgármester alapítványa osztozik.

Már csak az a kérdés, hogy miért pont ez a konzorcium valósítja meg a projektet Jász-Nagykun-Szolnokban, mikor egyik sem kötődik a megyéhez – a legerősebb kapcsolat, hogy a Főkefe 116 fióktelepe közül néhány a megyében működik.

Mindenki mindenkivel

A füzesgyarmati polgármester alapítványa egyébként önálló pályázóként is nyert 277 millió forintot ugyanebben a kiírásban, konzorciumi partnere a Munkaerőpiacon Maradás Egyesület. Ez utóbbi viszont vezetője annak a konzorciumnak, amelyik 225 millióért segíti a hátrányos helyzetűek álláshoz jutását Somogyban – konzorciumi tagok az Ösvény és az állami ERFO Nonprofit Kft..

Az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője Becker György, aki egyúttal ügyvezeti a tavaly 2 milliárd forint forgalmat bonyolító, szintén állami tulajdonban lévő Kézmű Fővárosi Kézműipari Nonpofit Kft-t is. Ezek után talán nem meglepő, hogy a harmadik nagy állami rehabilitációs foglalkoztatónak, a Főkefének is Becker az ügyvezetője. A két szervezet konzorciumvezetőként is nyert komolyabb összegű támogatást: a Főkefe 100 millióért javítja a  Debreceni Rehabilitációs Közhasznú Egyesülettel a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűek foglalkoztatását Vas megyében, az ERFO pedig 368 millióért Baranyában.

A keresztül-kasul partnerkedésnek az az eredménye, hogy a 16 támogatott pályázatból 14 esetben a konzorciumvezető szerepel mások pályázatában is.

A legtöbb konzorciumban – összesen hatban(!)- a Debreceni Rehabilitációs Egyesület és az Ösvény Esélynövelő Alapítvány bukkan fel.

Vagyis a nyertes pályázatok egyharmadában érintett a fideszes polgármester, Bere Károly alapítványa.

Nagyot mentek az állami foglalkoztatók is, három saját és öt konzorciumi pályázattal. A sajátján kívül három pályázatban konzorciumi tag a Munkaerőpiacon Maradás Egyesület, négyben pedig a Tolna Megye Ifjúságáért Alapítvány – igaz, ez utóbbinak nincs saját pályázata.

Passzív ház Csabdiban

A hét legrejtélyesebb projektje az Országos Vízügyi Főigazgatóság 400 milliós pályázata – a főigazgatóság Csabdiban fog ennyiért passzív házat építeni, de hogy miért itt és miért pont a vízügy, az a projekt adatlapjából nem derül ki. Viszont ennek a kiírásnak a keretében kapott egy éve 1 milliárdos támogatást passzív ház építésére az Orbán-kormány kedvenc orientalistája, a migránshiszti egyik előénekese, Maróth Miklós intézete, az Avicenna Intézet.

Hogy mekkora kormányzati hátszéllel készül ez a passzív ház, azt jól mutatja a projektleírás egyik mondata: „Az AVICENNA épület helyszínére vonatkozóan (Piliscsaba, 1602/4. hrsz) kormányrendelettel a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelésre került.”

Becker András

Megosztás