Felszámolás után megszűnt a jelenleg Four Seasonsként futó Gresham Palotát a kilencvenes években privatizáló Gresco Zrt. Ez a társaság bízta meg lobbizással Medgyessy Péter későbbi szocialista kormányfő cégét még a kilencvenes években.
Vállalja, hogy „kapcsolatot teremt a jóváhagyási procedúrában és a szerződésben foglalt feladatok végrehajtásában részt vevő, a Magyar Szocialista Párt tagjainak sorába tartozó képviselőkkel, közreműködik abban, hogy ezek a képviselők megismerjék és elfogadják a szerződés jelentőségét, előnyeit és annak tartalmát, és ezen képviselők támogatásával a Módosított Szindikátusi Szerződés aláírása megtörténjék legkésőbb 1998. december 31-éig”. A vállalást az akkor Medgyessy Péter és felesége tulajdonában álló Medgyessy Tanácsadó Kft. (jelenleg Assistconsult) tette a Gresco Befektető és Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött szerződés szerint.
A ciprusi off-shore érdekeltségű, ír hátterű Gresco a lerobbant állapotú műemlék, a Grasham-palota értékesítését kívánta elérni az V. kerületi önkormányzatnál. A szerződést az akkor Karsai Károly vezette jobbos önkormányzat ellenszavazat nélkül hagyta végül jóvá 1998 decemberében. Sőt, az önkormányzat – apportálva az ingatlant – egy időre be is szállt a cégbe.
Csakhogy válasz nélkül maradt, ha ennyire szerette mindenki az ügyletet a kerületben, miért volt mégis szükség 100 ezer dollárt fordítani a nyitott kapuk döngetésére. Ahogyan az sem derült ki, hogy a jobbos sajtó által a 2002-es országgyűlési választások előtti kampányidőszakban megszellőztetett Medgyessy-féle szerződésen kívül volt-e hasonló paktum esetleg más irányultságú lobbistákkal is.
A Gresco ugyanis nem volt egyoldalúan balos fedőcég: 2011-ig a felügyelőbizottságot erősítette például Töröcskei István, az ekkor még javában a jobboldal bankáraként emlegetett üzletember, Orbánék későbbi fő államadósság-kezelője is. Az ekkor Töröcskeihez kötődő brókercég, az Equilor dolgozta ki annak a kötvény-kibocsájtásnak a részleteit, amellyel a Gresco az épület felújításához szükséges kölcsönöket tervezte kifizetni.
A rendőrség végül bűncselekmény hiányában megszüntette az ismeretlen tettes elleni nyomozást a lobbiügyben.
Egy korabeli közlemény szerint a Belváros 18 millió dollárt és a Gresco 5 százalékos részvénycsomagját kapta az épületért. Utóbbitól már Rogán Antal polgármestersége alatt, névérték felett 10 százalékkal, 332 millió forintért vált meg az önkormányzat 2007-ben, a vevő a ciprusi fő tulajdonos volt. Azért döntöttek az eladás mellett, mert kiderült, a cég tőkepótlásra szorul, hogy fizetni tudja a hiteleit, de ebbe a kerület nem kívánta követni a „ciprusiakat”.
A bíróság által frissen felszámoltnak minősített cég tavalyi mérlegében még gigantikus, 9,7 milliárd forintos kötelezettségállomány szerepelt. Az időközben 100 millió eurós beruházással luxusszállodává alakított palotát 2011-ben az ománi szultánság vagyonkezelője vette át a Grescótól. A Gresco már évek óta rossz bőrben volt, 2010-ben tagi kölcsönökkel rendezték a veszteséget, a cég felszámolása egy évvel ezelőtt kezdődött.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!