Egyéb

Nemzeti Konzultáció: az LMP a szoftvercéget, az Együtt a Postát és a BM-et faggatja, hányan válaszolhattak

 

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke az állami szoftvercégtől kéri közérdekű adatigénylésben a Soros-terves nemzeti konzultáció számítógépes felületének elkészítésére vonatkozó szerződést. Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke pedig a belügytől és a Postától azt, hogy mennyi „bélyeget” fizettek a konzultálók helyett. Vagyis hányan lehettek, akik tényleg részt vettek a legújabb kormányzati harcikedv-fenntartó akcióban. A fideszes és kormányzati milliós számokat a politikusok kamunak tartják.

Több százezer válaszlevél a különbség Hadházy Ákos (LMP) országgyűlési képviselő becslése és a kormányzat által kommunikált számok között arról, mennyien is vettek részt a legújabb, az úgynevezett Soros-tervről szóló nemzeti konzultáción.

Hadházyt a múlt héten gyakorlatilag végigkergették az állami tulajdonú NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. telephelyein, tízperceket engedélyezve a képviselőnek a vizsgálatra, a Magyar Posta Zrt.-be pedig be sem mehetett. Annyit azonban sikerült megállapítania, hogy 800 ezer ívre elegendő dobozt tárolnak a NISZ-nél. Állítását a Hír TV Célpont című műsorának riportja is alátámasztotta.

A kormányzati mondás ezzel szemben az, hogy 1,7 millióan vettek részt a konzultáción, de elhangzottak még magasabb számok. Eltérőek a nyilatkozatok arról, hogy mindebbe bele számít-e az online kitöltött adatlapok száma is. Azt viszont már korábban bemutatta a média, hogy ezen a felületen kamu címekről, álnéven, bármennyiszer is lehet konzultálni.

Az LMP-s politikus éppen ezért közérdekű adatigénylést nyújt be a szintén állami érdekeltségű Idomsoft Zrt.-hez, hogy kikért szerződésből megállapíthassa: „a cég azért csinált-e egy ennyire primitív, kijátszható programot, mert ilyet tud, vagy mert ilyent rendelt tőle a kormány”.

Az Együtt választmányi elnöke pedig azt jelentette be: adatigénylésében a Postától és a Belügyminisztériumtól kérdezi, mennyi visszaküldött válaszlevél után fizették ki a kézbesítési díjat. Ezt ugyanis mindkét helyen nyilván kell tartani, a Posta számlát is ki kell, hogy állítson.

Mint ismeretes, az állampolgárok által kitöltött nemzeti konzultációk bérmentesített válaszküldemények, azaz, a címzett (kormány) állja a cehet. Ez alapján Szigetvári reményei szerint egyértelműen kiderül a konzultációs rejtély.

Kapcsolódó cikkek:

Kérdőjelek az IdomSoft államosítása körül

Júliustól októberig 4,9 milliárd forintot költött propagandára a kormány

Titokzatos nagyvilági ember, és egy amerikai lobbicég segítene sorosozni Orbánnak

Rádi Antónia

Megosztás